2022. november 30., 20:28

Aki A Holnapot hozta el a Felvidékre – 140 éve született Antal Sándor

„És sírtam könnyeket. //És írtam könyveket. //És számlálok mostan éveket negyvenet” – írta a Nagyváradról Felvidékre került Antal Sándor Garabonciás ének című kötetében Antal Sándor, aki 1908-ban A Holnap című mérföldköves antológia mozgatórúgója és szerkesztője volt, majd a Tanácsköztársaság bukása után némi bécsi kitérővel Pozsonyban telepedett le. Innen viszik el az SS emberei 1942-ben, s máig nem tudni, hogy hol végezte be különös pályafutását.

antal
Fotó: Archív felvétel

Sokszorosan úttörő szerep az övé. Nagyváradi zsidó családból származik, Adler Sándor néven anyakönyvezték. Még a polihisztorok közé tartozott, a XX. század első éveiben Budapesten jogot és filozófiát tanult, majd képzőművészeti tanulmányokat folytatott, s hazatért a Körös-parti Párizsba (Ady Pece-parti Párizsnak nevezte), hogy újságíróként érvényesüljön. Nagyvárad akkor igazi világvárosnak számított, 1882-ben már villamos közlekedett a város utcáin, számtalan kávéháza volt, ahol hemzsegtek a költők és színészek, akik közül számosan innen lépnek be az egyetemes magyar irodalomba és színházi életbe. Antal Sándor 1904-ben a Nagyváradi Napló szerkesztője lesz, együtt dolgozik Adyval, Emőd Tamással, Miklós Jutkával, majd a tanárként városba helyezett Juhász Gyulával.

Ma költő áll a Sereg élén

„Ma költő áll a Sereg élén, s ez a költő Ady Endre” – írja Antal Sándor, s miután nem sikerül a hőn áhított irodalmi lapot létrehozniuk, úgy döntenek, hogy antológiát adnak ki.

A nagy nap 1908 szeptember 27-én érkezik el, amikor a nagyváradi városháza dísztermében ünnepélyesen is bemutatják az antológiát, amely mentes volt a már akkoriban is divatos szekértábor-gondolkodástól, s a kötetet szerkesztő és sajtó alá rendező Antal Sándort (és a többieket) csak a minőség érdekelte. Dutka Ákos, Emőd Tamás és Miklós Jutka mellett Juhász Gyula, Babits Mihály és Balázs Béla szerepelnek az első antológiában, amelyet több nem követett. Többségük átlép a Nyugatba, amely évtizedekig lesz a magyar progresszív irodalom zászlóshajója.

„Megyek a bús, nagyszerű Sötétnek.
Állj meg! Nem. Előttem a Holnap.
Engem vár, engem, rohanok”

írja Ady A Holnap elébe című versében.

Érdekes, hogy Antal Sándor nem szerepel az antológiában, amelynek egyetlen komoly oka van: Antal akkoriban még nem ír verseket. Később A Reggel című pozsonyi napilapban írja meg barátságát Ady Endrével, amely évtizedekkel később kötetben is megjelent a Madách Irodalmi Társaság gondozásában. Adyról/hoz később „verset is ír:

„ki vagy: A halál kapuját is áttörő tűzlobogó,
forrása örök pokoltagadásnak, életindulásnak,
egymagad: test meg a vér, egymagad: bor és kenyér,
eldobott szemfedőd
vérfoltos fátyol
halódó népednek vonagló testén
magad vagy rügyező fejfa, jövendő, ígéret
egy bűnbefúlt ország gyásztemetője felett.”
Skandináv évek

Nyughatatlan vére Antalt itt sem engedte hosszasan meg(újra)telepedni, öt évet Németországban és Skandináviában (Svédországban, Dániában és Norvégiában) tölt el, ahol egy bizonyos Ch. Ericsson szobrász műhelyében plaketteket készít, közben a prózával barátkozik. Nemcsak fordít (Strindberget és Selma Lagerlöfőt), hanem elbeszéléseket és regényt is ír. Igaz, ennek már volt előzménye eddigi pályáján, két elbeszéléskötete már Nagyváradon megjelenik (Mozaik, Akik ma élnek), sőt A munkás fia címmel  ún. felvilágosító beszélgetéseket is közread.

A skandináviai évek mérlege: egy regény (A trondhejmi herceg kíséretében) s egy elbeszéléskötet (Jörru története), amely 20 rövidebb-hosszabb elbeszélést tartalmaz. „Antal Sándor új könyve a magyar novellairodalom határozott nyeresége: az északi irodalomnak finom értékeit, melyek iránt az író kétségkívül igen fogékony, egy figyelemreméltó tehetség rokonsajátosságú értékei teszik itt a magyar novellaírás tulajdonává” – írja a kötetet értékelve Tóth Árpád, amely a gyomai Kner nyomda gondozásában jelent meg igen míves kivitelben. Antal Sándor 1913-ban hazatér.
Egy különös párbaj a Jégpincében

A Pécsi Napló az évi július 17-iki száma egy izgalmas párbaj történetét eleveníti fel: A nagyváradi úgynevezett Jégpincében R. Rónai Károly, a Szabadság helyettes szerkesztője pisztoly- és kardpárbajt vívott Antal Sándorral, a Nagyváradi Napló felelős szerkesztőjével, továbbá Zoltán Jenővel és Ötvös Bélával, a Nagyváradi Napló munkatársával.

R. Rónai először pisztolypárbajt vívott Antal Sándorral, ez sebesülés nélkül végződött, majd kardpárbajban megsebesítette Zoltán Jenőt a karján, végül pedig pisztolypárbaja volt Ötvös Bélával 25 lépés távolságról kétszeri golyóváltással, és amikor ebben egyik fél sem sérült meg, kardpárbajt vívtak a felek lovassági karddal bandázs nélkül, mely során Ötvös oly veszedelmes vágást kapott az arcára, hogy a párbaj után kórházba kellett szállítani. A párbaj oka összeszólalkozás volt.

A világháború éveiben újságíróskodik, a forradalmak már Budapesten találják, nem tagad(hat)ja baloldaliságát, a Vörös Újság szerkesztője lesz, de rendszeresen ír a Szocializmus, a Világ, a Népszava című lapokba is. S kipróbálja a drámaírást is.

A Mester címmel egyfelvonásosa jelenik meg, amelyről szintén Tóth Árpád ír véleményt: „Antal Sándor erős tehetségét dicséri, hogy a probléma nem válik darabjában frivol és hazug játékká”. Kár, hogy ezzel befejezi drámaírói pályáját is.  Amikor a Tanácsköztársaság elbukik, sokakkal együtt neki is menekülnie kell. Előbb a bécsi Magyar Újság munkatársa lesz, majd annak megszűnése után Pozsonyban lel „végső” otthonra.

antal sándor
Fotó:  Archív felvétel
Antal Sándor kézirata
Garabonciás pozsonyi évek
Pozsonyban az aktivisták lelkes híve lesz, s támogatja az önállósult Csehszlovákia lépéseit, ami nem is csoda, hisz Masaryk és kormánya nyújt menedéket mindazoknak, akik Horthy elől menekülnek.

Később sokan a szemükre vetik, hogy mindezért cserébe eltűrik a csehek és szlovákok magyarellenes lépéseit is. Az aktivistákról pár évvel ezelőtt írt remek tanulmánykötetet Simon Attila Az elfeledett aktivisták címmel, amelyben nem feledkezik meg Antalról sem. A szlovenszkói magyar irodalom első évei az emigránsok és a dilettánsok harcának jegyében zajlik, ahogy Szvatkó Pál is megállapítja összefoglaló munkájában. Ezek az emigránsok: Antal mellett Barta Lajos, Kaczér Illés, Gömöry Jenő Tamás, Bihari Mihály Lányi Menyhért – fontos szerepet játszanak a kezdetek kezdetén, de sokan fel is őrlődnek a folyamatos harcokban.

Antal a Nemzeti Kisebbségek, majd a Népújság főszerkesztője, de rendszeresen ír A Reggel és A Nap című lapokba is, de támogatja a fiatal pályakezdőket is.

Az éhező Szabó Béla az ő javaslatára kapja meg a Masaryk Akadémia ezerkoronás ösztöndíját, de ő vezeti fel a Szlovák Rádió Magyar Adásában Egri Viktor estjét is, ahogy számos recenziójában biztatja az elsőköteteseket. S 1924-ben műfajt vált. Garabonciás ének címmel verseskötete jelenik meg. A szlovenszkói magyar irodalom egyik legkülönösebb verseskötete.

Mintha Juhász Ferenc előfutára lenne

A kötet pozsonyi megjelenésekor nem keltett különösebb feltűnést, Mohácsi Jenő a Nyugatban csak nyolc évvel később ír róla kritikát. Mégis érdemes idézni: „Különös, soha nem hallott melódia szól ezekből a verstanilag nem igen körülírható költeményekből, amikor anyját, apját, magyar zsidóságát énekli. Mondhatnám, hogy Kiss József magyaros zsidósága is szinte erőltetettnek hat Antal Sándor vérbeli, magyarba ojtott, de kétkedő, pajzánkodó, orcátlankodó és minden szabadossága ellenére mégis csak törvénytisztelő zsidósága mellett.”

Csanda Sándor az Első nemzedék című művében írja a kötetről: „Antal versei a XVII. századi magyar költők stílusát utánozzák, továbbá Pázmány nyelvezetét, a bibliafordítókét, a hitvitázókét, de a modern ember érzésvilágét fejezik ki.” Fónod Zoltán az Üzenet című munkájában odáig megy, hogy Antal Sándor költészetét Juhász Ferenc hatalmas vallomásos lírájának korai társaként említi. Sajnos, a kötetet nem követte újabb, sőt a mindennapi harcokban egyre inkább elfáradó Antal 1938-ban úgy dönt, nyugdíjba megy, s ifjú feleségével, Diósi Jolánnal már csak a magánéleti örömöknek szenteli nyugdíjas éveit.
Tragikus halála és utóélete

De a történelem ismét közbeszólt. Hiába zár be ajtót, ablakot, a Grenzbote című pozsonyi német lap Holly Jenő helyére Bécsből szerződtetett fasiszta érzületű főszerkesztője, Franz Fiala leszámolást hirdet mindazon pozsonyiak ellen, akik úgymond a baloldallal kokettáltak, s ha még zsidó is az illető…

1942-ben külön cikket szentel a Pozsonyban megbújó Antal Sándornak, s a hatalom még aznap elhurcolja feleségével és anyósával együtt. Máig nem tudni, mikor halt meg. Vannak, akik szerint már aznap megölték, mások szerint valamelyik koncentrációs táborban érte a borzalmas vég.

Érdekes, hogy a két világháború közötti költői antológiákból kimarad, igaz, Dallos István szeretne tőle verset híres négykötetes antológiájába, de politikai okok miatt többekkel, így Fábry Zoltánnal, Barta Lajossal, Földes Sándorral, Simon Menyhérttel, Kovács Endrével  együtt nemet mond a tisztes felkérésre. A második világháború után Varga Imre hét verssel szerepelteti a Rejtett ösvény című antológiában, de egy illetve két verssel szerepel a Tóth László szerkesztette (Szélén az országútnak, Förtelmes Kaszálógép avagy Köszöntés Hiccingából) című antológiáiban is, sőt mindkét antológia címe tőle származik.   

„És sírtam könnyeket. //És írtam könyveket. //És számlálok mostan éveket negyvenet” – írta 1922-ben. Végül élt talán hatvanat. Elindította hódító útjára Adyt,  bábáskodott a szlovenszkói magyar irodalom kezdeteinél,  megelőlegezte Juhász Ferencet, számos műfajban alkotott izgalmasat, de sehol sem találta a helyét. Hiába lépett ki önszántából a nagybetűs Életből, a fasiszták megtalálták, s megölték. Csekély „vigasz” lehet a számára, hogy sokan mások is követték a tragikus úton.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.