Ágh István: Ősz végi képletek
Az utóbbi időben egyre ritkábban fordul elő, hogy egy-egy kortárs költemény annyira képes lenne magával ragadni, mint Ágh István szonettje, amely a Magvető könyvkiadó Szép Versek 2019-es antológiájában látott napvilágot.
Elég rossz szájízzel olvastam végig az egész kötetet, amelyben talán féltucatnyi vers tetszett, visszaolvasni azonban ezt az egyet voltam kénytelen. S azóta időnként muszáj elővennem. Néha a közepét szemezgetem, olykor a végét, időnként végigolvasom, majd versszakonként visszafelé az egészet. Nem mánia ez a különös olvasási szokás a részemről, ebben az esetben azonban felettébb indokolt.
A szonett szinte mind a 14 verse külön életet él, a hangulatuk mégis ugyanaz: ősz végi képek sorjáznak benne, azzal a különös látásmóddal, amely Ágh költészetére jellemző.
Legszívesebben idéznék belőle több részletet, de hely hiányában nem tehetem. Így csak ajánlani tudom az Ősz végi képletek című, az utóbbi évtized egyik legnagyobb versét.
Megjelent a Magyar7 2022/30. számában.
