2019. január 23., 15:20

Ady Endrére emlékezik a közmédia

Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet az M5 kulturális csatorna, amely a Kossuth Rádióval együtt tematikus nap keretében is megemlékezik a költőről január 27-én.

Ady Endre
Fotó: Wikipedia

Mucsányi Marianna, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában elmondta: a Kossuth Rádió tematikus nappal készül a költő halálának évfordulójára, több Ady Endre-vers is hallható lesz a rádióban, majd később ehhez csatlakozik képileg az M5 csatorna.

Mint mondta, az évforduló alkalmából arra kérik a hallgatókat, hogy válasszanak ki egy-egy olyan Ady Endre verset, amelyet szívesen hallanának a rádióban. A hallgatók szombat estig kérhetnek verseket telefonon és e-mailen. A versek óránként hangzanak el a Kossuth Rádióban. A tematikus nap zárásaként délután egy külön műsorban emlékeznek meg a költő életművéről.

"Nagyon nehéz ma olyan kulturális tartalmat találni, amely valamennyiünk számára hordoz értékeket, tartalmakat, jelentéseket" - vélte a csatornaigazgató, aki szerint Ady életműve ugyanakkor jó példa erre. Az emlékév programjai között említette még, hogy az április 11-i Versmaratonhoz kapcsolódóan kortárs költőket kérnek meg arra, hogy Ady stílusában írjanak egy-egy verset.

Siklósi Beatrix, az M5 csatornaigazgatója elmondta, hogy a közszolgálati televízióban is egész napos megemlékezést tartanak, amelynek során rövid kis bejátszásokkal szeretnének kedvet csinálni Ady költészetéhez.

Emellett az M5 kulturális csatorna pályázatot hirdet a költő halálának 100. évfordulója alkalmából Ady és én címmel, amelyre a határon túlról is várják a pályamunkákat. "Bízunk benne, hogy ezzel minél több embert meg tudunk szólítani" - fogalmazott Siklósi Beatrix. Hozzátette: minden olyan 14 évnél idősebb jelentkezőt várnak, aki szívesen bemutatná egy-egy művészeti alkotással Ady Endre költészetéhez fűződő viszonyát. Ez történhet írásban, fotókkal vagy videóformátumban. A csatornaigazgató hozzátette: elsősorban a személyes kötődésre szeretnék helyezni a hangsúlyt.

A pályamunkákat január 27-től két hónapon át várják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.