2019. október 2., 19:15

A Svéd Akadémia egyenlő elbánást szeretne az idei díjazottaknak

A Svéd Akadémia szeretné, ha az irodalmi Nobel-díj idei elnyerői egyforma figyelemben és elismerésben részesülnének, egyik díjazott dicsősége sem homályosítaná el a másikét.

nobel-dij-irodalom.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Archívum
A 2018-as és a 2019-es díjat és elnyerőjét ugyanaz a tisztelet illeti meg, és úgy hisszük, hogy mindkét díjazottra bőségesen jut majd a figyelemből és a dicsőségből"

- közölte a dpa német hírügynökséggel Mats Malm, a testület állandó titkára. Megjegyezte, hogy bár az irodalmi Nobel-díj egy-egy szerzőt illet meg, a díj kihirdetése a világirodalom nagy ünnepe is.

A Svéd Akadémia október 10-én 13 órakor nevezi meg az irodalmi Nobel-díj tavalyi és az idei nyertesét. A múlt évben elmaradt a díj odaítélése a testület munkáját megbénító szexuális zaklatási és korrupciós botrányok miatt. Időközben az akadémia archaikus alapszabályát megreformálták, a tagok nagy részét lecserélték és egy ötfős külső szakértői bizottságot is bevontak a munkába.

Akik már megkapták
Akik már megkapták
Fotó:  Archívum

Az irodalmi Nobel-díjra női szerzők a favoritok, a Nicerodds brit fogadóirodánál Anne Carson kanadai és Maryse Condé guadaloupe-i költőnőnek adják a legtöbb esélyt, de a favoritok között szerepel még Can Hszüe kínai és Ljudmila Ulickaja orosz írónő, Murakami Haruki japán és Ngugi Wa Thiong'o kenyai író is. Jó esélyeket látnak még Margaret Atwood ausztrál, Marilynne Robinson amerikai, Olga Tokarczuk lengyel írónő és Nádas Péter számára is. Szerepel még az esélyesek listáján Adonis, Mircea Cartarescu és Ismail Kadaré is.

nobel-dij-irodalom.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.