A sci-fi halhatatlanja – 100 éve született Isaac Asimov
Valamikor az 1980-as években, a néhai Bödők Zsigmond által szervezett egyik ógyallai csillagászati észlelő táborban nyomták a kezembe Isaac Asimov valamelyik Alapítvány-regényét, amelyet egy délután során végigolvastam.
Amatőr csillagászok körében talán természetesnek is tűnt, hogy olyan könyvek forognak közkézen, amelyek a távoli csillagrendszerekről, fantasztikus űrutazásokról szólnak. Asimov esetében azonban nem csupán a jövő elképzelt műszaki alkotásai és lehetőségei ragadták meg az ember fantáziáját, hanem azok az eszmefuttatások is, amelyek felvázolták a távoli világok társadalmát, lakóinak gondolkodásmódját. A sci-fi műfaja emellett egyfajta kitörést is kínált a kommunizmus kalodájába zárt olvasóknak, akik nemhogy egy másik csillagrendszerbe, de még valamelyik szomszédos országba is csak kivételesen juthattak el akkortájt.
Magáról a szerzőről sokáig alig tudtam valamit, viszont a magyarul is szép számban megjelent könyveit mindig elolvastam, ha hozzájuk juthattam. A szerző vezetéknevéből sejteni lehetett kelet-európai gyökereit. Oroszországban, Petrovicsiben született 1920. január 2-án, de a szülői házban csak jiddisül beszéltek, és amikor háromévesen New Yorkba került, anyanyelve mellett angolul tanult meg, oroszul viszont sohasem tudott. Édesapja egy vegyesboltot nyitott az amerikai nagyváros Brooklyn negyedében. Az üzletben az édességek mellett folyóiratokat is árultak, köztük sci-fi magazinokat, amelyek korán felkeltették az érdeklődését. Tizenévesen maga is megpróbálkozott az írással és hamarosan közölni is kezdték az elbeszéléseit.
Rendkívüli szellemi adottságait jól jellemzi, hogy 19 évesen kémiából diplomázott a Columbia Egyetemen és három évvel később doktori címet is szerzett. 1941-ben jelent meg a Leszáll az éj című science fiction novellája, amelyet a műfaj egyik legkiemelkedőbb darabjaként tartanak számon. (Ő maga azért tartotta emlékezetre méltónak ezt az írását, mert a szerkesztők a szokásos egy cent helyett másfél cent honoráriumot fizettek szavanként, annyire megtetszett nekik az elbeszélés.) Ettől fogva keresett szerző lett és hamarosan belevágott az Alapítvány-történetekbe, amelyek hősei az űrben kalandozva távoli galaktikus birodalmakban keresik nemcsak a különböző civilizációk sajátosságait, hanem azokat a vezérlő gondolatokat is, amelyek a jövőt vannak hivatva alakítani, miközben szeretnének visszajutni abba a világba, ahol minden elkezdődött.
Asimov sokoldalú és nagytudású ember volt. Az 1940-es évek második felében kutatóként is tevékenykedett, egy csoport tagjaként rákellenes szérumot keresett, majd oktató lett a Bostoni Egyetemen, közben pedig krimiket, sci-fiket és ismeretterjesztő cikkeket írt.
1958-tól már csak az írásnak élt, mert az jövedelmezőbbnek bizonyult a tanári munkánál. Azt tervezte, hogy legalább ötszáz könyvet ír, de ezt a vállalását nem tudta teljesíteni, ám így is az egyik a legterebélyesebb írói életművet tudhatta a magáénak. Saját könyveinek számát több mint 460-ra becsülik, emellett maga is számos kötetet szerkesztett és nehéz lenne összeszámolni azokat az antológiákat, amelyekben szerzőként is közreműködött. A sci-fi mellett a krimi is kedvelt műfaja volt, bár ebben is gyakran megjelennek tudományos-fantasztikus elemek.
Széles körű ismereteit nemcsak szépíróként, hanem tudományos ismeretterjesztő művek szerzőjeként is igyekezett kamatoztatni. A fizika, a biológia, a csillagászat legújabb eredményeiről és az egyes tudományágak közötti kölcsönhatásokról is számtalan cikket publikált és olvasóinak sokszor támadt az az érzése, hogy Asimov mindent tud. Még a történelem egyes nagy korszakairól is könyveket írt (az ókori görögökről, a köztársaság- és császárkori Rómáról) és közreadott egy bibliai útmutatót is, amely terjedelmesebb a Bibliánál is.
Maga is meglepődve értesült arról, hogy névadója lett egy tudományterületnek, a robotikának. Ő fogalmazta meg a robotika három törvényét, amelyhez idővel további pontokat is csatolt. Ezek a törvények nemcsak az ő írásaiban, hanem más szerzők műveiben is megjelennek, de olykor megdöbbentő helyzetekben. Az asimovi törvényekről komoly vita bontakozott ki és sokan igyekeztek különböző szempontok alapján egyértelművé tenni őket. A jobbára a hadsereg által finanszírozott robotkutatások során azonban ezeket a törvényeket – amelyek mindenekelőtt az emberek védelmét szolgálják – aligha fogják tekintetbe venni, hiszen a „humanoid robotoknak” egészen más feladatokat szánnak.
Asimov utolsó éveiben gyakran betegeskedett és 1992. április 6-án hunyt el a hivatalos jelentés szerint szív- és veseelégtelenségben. Özvegye csak tíz évvel később hozta nyilvánosságra a megrendítő tényt, hogy az író AIDS-betegségben halt meg. A HIV-vírus egy bypass műtét során, vérátömlesztéssel került a szervezetébe.
