A pórázon tartott idő - Tóth László 70 éves
Tóth László: költő, műfordító, dramaturg, színháztörténész, művelődéstörténész, szerkesztő, esszéíró – hamarjában ezek a műfajok és szakterületek jutnak az ember eszébe a neve hallatán.
A felvidéki magyar irodalom minden terepén jelen lévő alkotó ő, aki sokszor láthatatlan ugyan, de ha nem létezne, pótolhatatlan űr tátongana körülöttünk. Egyszer azt írtam róla, hogy ő az irodalmunk szerzetese. Olyan ember, aki következetesen teszi a dolgát, alázattal, de merész szókimondással, miközben aszkétaként viszonyul a feladathoz, távol hessegetve magától az alkotást megbénító hedonista örömöket.
E helyen nem szándékoztam felsorolni életműve könyvekben, folyóiratközlésekben és szerkesztői munka formájában tárolt tételeit. Részben megtették azok, akik a minap, a dunaszerdahelyi Vermes villában rendezett szimpóziumon sokrétű tevékenységéről beszéltek, méltatták munkásságát és helyenként elemezték is azokat a verseket, műfordításokat, amelyeket letett az asztalunkra.
Tették mindezt abból az alkalomból, hogy Tóth László hetvenéves lett.
Pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy megjelentek első zsengéi a pozsonyi lapokban, és az sem tűnik olyan távolinak – pedig ez is fél évszázada volt már –, hogy néhány ifjú költőtársával egy kisebb forradalmat csináltak – tegyem hozzá nem akarattal, hanem csak önmagukat adva – az Egyszemű éjszaka című versantológiával. Ezt annak idején még egy olyan kiváló irodalmár, mint Szalatnai Rezső is keményen megdorgálta. Évekkel vagy inkább néhány évtizeddel később viszont éppen Tóth László volt az, aki több könyvével is emléket állított Szalatnainak (és harcostársának: Peéry Rezsőnek).
Tóth László pályája egyenesen ívelt felfelé, és a kitérőket, a kényszerű módosításokat a rátarti és fennhéjázó hatalmasok, a kor percemberkéi okozták életének korábbi szakaszain. Ők nem hagyták nyugodtan dolgozni, de csak azt érték el vele, hogy a költő és szerkesztő dramaturgként, majd színház- és művelődéstörténészként is megmutathatta rendkívüli munkabírásának és sokrétű érdeklődésének az eredményeit. Krónikása lett az irodalomnak, a színháznak, a kisebbségi sors legtragikusabb korszakainak, új dimenziókat nyitva számunkra. Miközben költőként is a legjobbak közé emelkedett. Talán egyszer a Kossuth-díj is megtalálja majd őt.
Tóth László – aki immár a 71. esztendejébe lépett – rendületlenül dolgozik, rendszerezi a jegyzeteit, amelyekből valószínűleg előbb-utóbb újabb kötetek születnek majd. Ehhez a szorgalmas munkához kívánunk neki sok erőt és jó egészséget.
