2014. október 4., 10:16

A pedagógusbérek emelésére tett ígéretet az oktatásügyi miniszter

KÉSMÁRK. Befejezte kétnapos kelet-szlovákiai körútját Peter Pellegrini oktatásügyi miniszter, aki pénteken délután a Késmárki járás oktatásügyi intézményeiben tett látogatást. Ígéretet tett a tanároknak, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövő évtől 5 százalékkal emelkedjék a pedagógusok bére.

A miniszter munkaügyi körútjának központi célja az volt, hogy megismerkedjen bizonyos szepességi és zempléni területek oktatásügyi helyzetével.A pedagógusokkal folytatott értekezései során Peter Pellegrini az őket érintő aktuális problémákra összpontosított. A szaktárcavezető egyben ismertette velük azokat a feladatokat, amelyekkel megbízta az Állami Tanfelügyeletet.

„Két fő feladattal bíztam meg a tanfelügyeletet. Az első, hogy amennyiben anyagiakról van szó, hajtson végre megtorló intézkedéseket, illetve maradéktalanul szankcionáljon minden egyes gazdaságtalan pénzügyi eljárást. A másik fő feladat, hogy az Állami Tanfelügyelet egyéb tevékenységi köre mellett legyen segítségére a tanároknak, magyarán, ha valamilyen apró hiányosságot észlel, akkor azonnali hatállyal lássa el tanáccsal a pedagógust, hogy miként küszöbölhetné ki a problémát” – jegyezte meg az oktatásügyi miniszter.

Pellegrini csütörtökön több nagymihályi oktatásügyi intézményt is meglátogatott, míg pénteken a Késmárki járás négy alap-és középiskolában járt. „Ígéretet tett a tanároknak, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövő évtől 5 százalékkal emelkedjék a pedagógusok bére. Egyben kiemelte, ugyancsak fontos, hogy szó essék a tanári státus kérdéséről, lehetővé téve, hogy a pedagógus ne csak az oktatás ideje alatt, hanem az egész nap folyamán köztisztviselői védelmet élvezzen” – közölte Martin Dorèák, a minisztérium sajtóosztályának főnöke.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.