A nemzet tanító nénije

A „sokak által szeretett” jelző a gyerekekre vonatkozik, akiknek több nemzedékét tanította és nevelte emberségre, a „mindenki által tisztelt” a magyar nemzetre, mert aligha akad magyar ember a Kárpát-medencében és azon túl, akihez ne jutott volna el a története.

A harmadik jelző, a „rettegett”, a hatalomra utal, amely annyira félt a törékeny, tiszteletben megőszült idős nénitől, hogy kitaszította az országból, ahol az egész életét leélte. Hogy példát statuáljon, és megmutassa, ki az úr a háznál.

Ilonka néni egyike volt azoknak, akik újra felvették, és büszkén megvallották magyar állampolgárságukat, s akiket emiatt a szlovák állam ellenségnek kiáltott ki. Ismerős történet? Néhányszor megismétlődött a huszadik század során, méghozzá tömegesen. Ez utóbbi, huszonegyedik századi vállalás azonban önkéntes volt, hiszen Ilonka nénit senki nem kényszerítette, hogy közel a száz esztendőhöz, vállaljon egy kálváriát, amelyhez, sajnos, tragédia (kisebbik lánya elvesztése) is párosult.

Tamás Ilonka néni sorsa tulajdonképpen nem sokban különbözött az ezer meg ezer felvidéki tanítónőétől, akik nap mint nap missziót végeznek: nevelik, pallérozzák és tudás iránti vággyal táplálják a kis magyar nebulókat, akik tovább éltetik a nemzet – ugyan egyre vékonyodó, helyenként foszladozó – hajszálgyökereit, táplálják és ellátják éltető energiával ezer év óta a magyarságot a szülőföldjén.

Tamás Aladárné Szűcs Ilona életútja most egy párját ritkító szép kötetben bontakozik ki az olvasó előtt, melyet a kiadó Németh Zsolt ajánlásával és B. Kovács István bevezetőjével ajánl szeretettel.

Természetesen lehetetlen egy 250 oldalas albumot akár vázlatosan is ismertetni, ezért csak jelzésképpen: Ilonka néni hosszú élete során öt ország polgára volt, miközben alig hagyta el a szülőföldjét. Osztályellenségként a diktatúra eltiltotta a katedrától, ahová az ’50-es években térhetett vissza – egykori balogi tanítványai követelésére –, így lett a balogvölgyiek legendás tanító nénije. „Amikor pedig csaknem 100 évesen felvállalta önmagát, s felvette a tőle akarata ellenére elvett magyar állampolgárságát, jelképpé nemesült. Az első alkalom volt élete során, amikor ő maga dönthetett, s nem róla határoztak. Tudta, hogy mi következik. Vállalta. Példát mutatva sokaknak, színvallásra késztetve a hatalmat.” – olvasható a bevezetőben.

Majdnem azt írtam e rövid ismertető címéül: a hazájából kitaszított asszony élete. Ám ez félrevezető lenne.

Ez a könyv, miként Ilonka néni élete, a helytállásról szól és a hűségről, mert a nemzet nem várhatja – s nem is várja – el mindenkitől, hogy hős és önfeláldozó legyen. De annyit igenis elvár, hogy ne mondjon le arról, amire felesküdött. Túl a talentumokon, amiket a jóisten az édes szülők által kinek-kinek juttat, mindenki vállalja fel önmagát. Ez a nemzeti minimum, amely Ilonka néni példájának köszönhetően is követhető.

Becsület. Bátorság. Hűség. A többi szerencse dolga meg a Teremtőé. Ilonka néni példája erőt és tartást ad mindenkinek. A Méry Ratio által kiadott emlékalbumból pedig, amelyet szerzőként leánya, Dr. Fehérné Tamás Judit jegyez, megismerhetjük küzdelmes életútját.