A magyar kártya mint a csendes ellenállás jelképe?

Lacza Tihamér 2018. december 30., 10:56

Gyerekkoromban, kivált a nyári szünidőben mindenféle közös játékot űztünk a barátaimmal. Bevallom hősiesen, gyakran kártyáztunk is. Emlékszem, egy termetes fa alá leterítettünk egy kopott pokrócot és a 32 lapos magyar kártyával „zsíroztunk” vagy snapszeroztunk. Olykor unaloműzés gyanánt, ha nem volt éppen kivel játszani, kezembe vettem a kártyákat és meg-megnézegettem az egyes lapokon látható alakokat és jeleneteket.

Fotó: Archívum

Tell Vilmos, a svájci szabadsághős volt a makk felső, róla tudtam, hogy kicsoda, hiszen az 1960-as években nagy sikerrel ment a magyar TV-ben a róla készült kalandfilm-sorozat. A piros felsőként elém toppanó Gessler Henrik, az elnyomó Habsburgok svájci helytartója neve sem volt ismeretlen, de a többi figurával már bajban voltam. Rudenz Ulrich (zöld felső), Stüszi vadász (tök felső), Harras Rudolf (makk alsó), Kuoni pásztor (piros alsó), Fürst Walter (zöld alsó) és Reding Itel (tök alsó) jelenléte és szerepe a Tell Vilmosról szóló legendában már homályos volt. Az igazat megvallva, a római számokkal jelölt kártyalapokon látható jeleneteken inkább csak „átfutottam”, nem is gondoltam még akkor, hogy ezek is részei a történetnek, amelyet a kártya elmesélt.

Fotó: Archívum

Felnőtt fejjel aztán alaposabban utána néztem, hogyan is kerültek ezek az alakok a magyar kártyának nevezett csomag lapjaira. Mint az köztudott, az emberek már a középkorban is kártyáztak, noha az egyház tiltotta, sőt a kártyát az ördög bibliájaként is emlegette. Most nem szeretnék belemerülni a kártyajátékok szövevényes történetébe, maradjunk csak a Habsburg Birodalomban, ahol a 32 vagy a 36 lapos kártya volt a legnépszerűbb. Ezek lapjain mindenféle jelenetek és alakok szerepeltek, királyok, főurak is, és persze különböző játékok alakultak ki, kezdve a csapd le csacsival, a zsírozással, a 21-sel, folytatva a ferblivel, a snapszerral és a máriással (vagy a változatával, az ultival) egészen a lórumig és sok egyéb játékig.

A Tell Vilmosról szóló legenda azonban csak a 19. század első harmadában jelenik meg a kártyalapokon. A téma ilyen formában történt megörökítése szorosan kapcsolódik Friedrich Schiller utolsó befejezett drámájához, amely a legendás svájci szabadsághősről szól és 1804. március 17-én volt az ősbemutatója Weimarban. Eredetileg Johann Wolfgang Goethe találkozott a történettel svájci utazása alkalmával még 1797-ben. Egy eposz megírását is tervbe vette, majd átengedte a témát és az írásműhöz gyűjtött anyagokat és feljegyzéseket barátjának, Schillernek, aki a Napóleon ellen harcoló népek vágyát is megfogalmazta benne.

A legenda béli hősök végül a különböző színpadokon váltak hús-vér alakokká és a dráma 1833-ban Magyarországra is eljutott és Nagybányán adták elő, de a kritikai visszhangja több mint lehangoló volt. Következő alkalommal csak 15 évvel később, 1848. november 25-én a pesti Nemzeti Színház vitte színre Gondol Dániel fordításában.

Fotó: Archívum

Ha színpadon nem is, a kávéházakban, a polgári szalonokban és a vendéglőkben sikerrel „játszották” a történetet, mégpedig Schneider József pesti kártyafestő jóvoltából, aki a Schiller dráma főszereplőit és a különböző jeleneteket kártyalapokon örökítette meg. Egy angol történész hölgy, Sylvia Mann a múlt század hetvenes éveiben megvásárolt egy igen régi magyarkártya-csomagot, amelynek egyik lapján (történetesen a makk hetesen) ott szerepelt a készítő neve: Schneider József (pontosabban ez: Zu finden bei Joseph Scneider in Pesth). Ő volt az első, aki a tükörfejes lapokon magyarul tüntette fel a Schiller dráma főhőseinek a nevét. Egyébként ez az egyetlen kártya, amelynek egy irodalmi mű az ihletője. Noha svájci alakok a szereplői a magyar kártyának, Svájcban szinte ismeretlen. Német nyelvterületen Doppelduetsche Schnapskarten elnevezéssel forgalmazta a bécsi Piatnik cég, német felirattal.

Fotó: Archívum

Sokan feltételezik, hogy az 1836-ban első alkalommal kiadott magyar nyelvű, akkor még 36 lapos kártyán (négy VI-os számú lap is szerepelt a csomagban) azért kapott helyet a svájci szabadsághős története, mert így közvetetett módon lehetett tiltakozni a Habsburgok önkényuralma ellen. Ez az érvelés jól hangzik, de nem nagyon bizonyítható. A magyar kártya azonban hazánkban rendkívül népszerűvé vált, és ez nagyrészt a magyar feliratoknak is az érdeme. Időközben a hatosok kipottyantak a csomagból, amit csak azért sajnálhatunk, mert ezeken a lapokon is szerepelt négy jelenet a Tell Vilmos történetből, többek között a piros VI-on az, ahogy a főhős lelövi a fia fejéről az almát.

A csomagban van még négy ász, ezek az évszakokat jelképezik. Érdekes, hogy a Tél lapon kétféle megoldással is találkozni: az egyik egy rőzsét cipelő öregasszony, a másik pedig a rőzselángnál a kezét melengető férfi. A négy királylap sem köthető a legendához. Az ászok és a királyok már a korábbi évszázadokban is szerepeltek, sőt az egyes színek is már régen kialakultak. Azt azért megjegyezném, hogy a tököt jelző „logó” eredetileg egy gömbalakú csengettyű volt, amely még gombként is szolgált.

Fotó: Archívum

A magyar kártya lényegében 1836 óta megőrizte formáját, bár időnként néhány figurát igyekeztek „aktualizálni”. Az első világháború alatt a monarchia magas rangú tisztjei, a harcoló katonák váltották fel – átmenetileg – Tell Vilmost és társait. (A kétfejű szlovák kártyákon megjelent egyebek mellett Jánošík alakja is egy fokossal a kezében. Ezeket azonban néhány év múlva kivonták a forgalomból.)

Fotó: Archívum

Manapság is sok helyen látunk kártyázókat, akiket nemcsak a nyeremény vonz (ha pénzben játszanak), hanem a játék maga. Magyarországon a legismertebb versenyszerűen űzött kártyajáték (a francia kártyával játszott bridzset most nem említve) a snapszer (népiesen: snóbli). Ma már évente területi és országos bajnokságot is rendeznek, ahol mindig felbukkan a régi nagymenők mellett egy-egy újabb tehetség. Schneider József egykori műhelyének helyén ma egy nevezetes kocsma áll. Tulajdonosa Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus, aki 1987-ben nyitotta meg a vendégmarasztaló helyet Szent Jupát (a kenusok védőszentje) néven, de ma már Wichmann kocsmájaként ismerik. Az épület falán a magyar kártya megszületésének 160. évfordulója alkalmából, 1996. december 29-én egy emléktáblát avattak, amely a magyar kártyára és készítőjére emlékezteti az arra járókat. Ettől a naptól fogva december 29-e a magyar kártya napja.

Képgalériánk:
Fotó: Archívum

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS