A likőrgyáros fia, a cigányok és az erotika

2021. március 30., 10:40
Juhász Dósa János

Besztercebányán született gazdag zsidó családban. Apja likőrgyáros volt, de hiába reménykedett, fia nem folytatta a mesterségét. Inkább a villoni útra lépett, testvériségről, egyenlőségről álmodott egy olyan világban, amely rohamléptekben haladt a fasizmus felé. Bírálói azt vetették a szemére, hogy állandóan pereskedett, gyakran nézett a pohár fenekére, pedig írt két plusz egy regényt, egy gyönyörű lírai vallomást Szlovenszkóról, s állítólag egy budakeszi tüdőszanatóriumban halt meg, elkerülve Auschwitzot és a kitelepítéseket, s még csak egy fénykép sem maradt róla. Ő volt az első, aki főszereplőjévé tette a cigányokat, s a felvidéki irodalom első erotikus töltetű történetét is ő vetette papírra. 120 éve született Bányai-Munels Pál.

„Valami nagy-nagy emberséges akarás”
Szenvedélyes és mohó ujjakkal tapogatom ezt az országot. Nagy és komoly hegyek között születtem. Néha, amikor fenn állottam valamelyik csúcsán, és lenéztem a völgybe, mindent megtaláltam, ami szükséges az emberi élethez. Előttem folyt a Garam, szőkén és súlyosan, mint a buja asszony haja egy szerelmi éjszakán, szelíden legelésző tehenek voltak a földek, dús asszonyi mellek a dombok, s az erdők, akár az óriások lobogó rőt üstöke. Mégis mindennek szegényszaga volt

– kezdi Vallomás Szlovenszkón c. esszéjét Munels Pál, s valljuk be, ennél szebb vallomást azóta se írtak Felvidékről.

Besztercebányán született ugyancsak jómódú, vagyonos zsidó családban, s családja jogosan várta el tőle, hogy az ősei által kitaposott úton megy tovább. 

Három magyar világot látunk. A díszmagyarosat, a kommerciálisát, amely a kultúrából diadalmas exportcikket kreált Bécstől Hollywoodig, és a harmadikat, az újat, ami valamikor a mi fiatal álmunk volt

 – s ő a három lehetőség közül a harmadikat választja,

A szocialista regényírás úttörő képviselője a két világháború közti szlovákiai magyar irodalomban

– állapítja meg róla 1966-ban Csanda Sándor, s talán maga sem sejtette, bár jót akart, ezzel a kinyilatkoztatásával végleg eltemette Bányait.

Holott Bányai nem volt szocialista író, még akkor sem, ha kétségtelenül egész rövid életében lázadó volt.

Első kisregényét egyhangúlag nevezik zsengének akkori kritikusai, van, aki riportnak bélyegzi meg, megint mások a valóságirodalom oldaláról támadják.

A nyers valóságból túl sok lírát facsar

– vágja a szemébe Fábry Zoltán, holott pont azt bélyegzi meg benne, ami kiemeli a posványszagú sematizmus átlagmunkái közül.

Ne feledjük, 1934-ben vagyunk, az ún. demokrata csehszlovák állam addigi legnagyobb válságát éli, egyre nagyobb a munkanélküliség, s bár hivatalosan a kommunista pártot nem tiltják be, mint Magyarországon, a különbség lassan csak annyi, hogy amit a prágai törvényhozásban büntetlenül elmondhat egy kommunista képviselő, azt egy irodalmi alkotásban már nem tűrik el (nem jelenhet meg Fábry Az éhség legendája c. kárpátaljai szociográfiája sem), míg egy-egy munkássztrájkot fegyverekkel nyomnak el (lásd. az 1931-es  kosúti sortüzet).

Bányai első regénye a felsőgarami vasutassztrájk köré épül, de nem arról szól. Egy felsőgarami favágó család generációinak életben maradásért vívott kétségbeesett küzdelmét mutatja be, a maga kétségbeesésében is az egyetlen életbe kapaszkodás kínlódásokkal és gyönyörrel teli mindennapjaiban.

Bányai már az első regényében megmutatja az oroszlánkörmeit, filmes, kihagyásos technikája gyorsan pergeti a történéseket, mégsem feledkezik el az élet és a táj lírai szépségeinek megmutatásáról, s egy eleddig ismeretlen aspektust is belecsempész a történetbe, s ez az erotika, amely Bányai hőseinek fő mozgatórúgója. Nemcsak Bányaié, csak az addigi álszemérmes irodalom nem vesz róla tudomást.

Ami a mai regényt rangos olvasmánnyá teszi: a lélektani elemzés, az esszé vegyítése a lírával s az értelmi anyag súlya és könnyed kezelése: ez bizony majdnem teljesen hiányzik ebből a könyvből

– ezt már egy másik kritikusa, Szalatnai Rezső állítja, s riportnak bélyegzi meg a Felsőgaram c. kisregényt, amely legkevésbé a riport műfajával azonosítható.

Bányai Pál

Fábry legalább elismeri,

Bányai könyve a fülledt szlovenszkói irodalmi atmoszférában esemény, amit hisztérikus türelmetlenséggel reklamálnak folyton, a szlovenszkói regényt, azt itt végre teljes joggal üdvözölhetik.

A regényt természetesen betiltják, s az íróját pellengérre állítják. A vád erkölcsgyalázás.

A regény apropójául egyébként a harmincas évek legnagyobb vasúti sztrájkja szolgál. A Červená skala-Margecany közti építkezés embertelen körülmények között zajlik, a szlovákiai üzemek nagy része leáll, s ezt használják ki a vasutat építtetők. A sztrájkba torkolló lázadást már a szocialista hatalomátvétel után megörökíti Vladimír Mináč és Ivan Bukovčan is, s Telgárti  hősök címmel hamisítatlan sematikus, valóságfilm készül 1950-ben. A történet utólagos pikantériája, hogy a vadregényes környezetben, hidakkal és alagutakkal telített vasútvonal gyakorlatilag teljesen kihasználatlan. 

Villoni utakon

Bár Csanda Sándor Balassi Bálint rokonának nevezi zavaros magánélete miatt, talán pontosabb volna Villonnal rokonítani.

Ahogy Csanda írja, Munels Pál folyton pereskedett a hatóságokkal, családtagjaival s kollégáival is. 1928-ban például több per is folyt ellene hatóság elleni izgatás és államellenes tevékenység miatt. Igaz, ezen nincs is mit csodálkoznunk, Bányai a kommunista párt losonci pártfunkcionáriusaként helyi és országos tüntetéseket szervez, s ezekben az években többször is elmarasztalják. Amit szabad a parlamentben, azt szigorúan tilos a parlament falain kívül.  

Munels eleinte nem írónak, hanem képzőművésznek készül, Budapesten, Prágában és Bécsben is művészettörténeti tanulmányokat folytat, sőt ő maga is említi életrajzában, hogy festőnek készül. De festményei nem kerülnek elő.

A húszas évek végétől rendszeresen ír Az Útba, a Magyar Napba, a szlovák Davba és a cseh Tvorbába, valamint a felvidéki baloldali íróknak rendszeresen teret adó kolozsvári Korunkba is, amelyben keményen bírálja Móriczot is annak pozsonyi és prágai látogatása után.

A harmincas évek közepén annak elnöke, Orbán Gábor rovott múltjára hivatkozva kizárja a Masaryk Akadémiáról is, amely miatt Bányai becsületsértési pert indít ellene. Orbán azt is állította, hogy Bányait erkölcstelen életmódja miatt a kommunista párt is kizárta a soraiból. Az igaz, hogy nem vetette meg az alkoholt.

A harmincas évek vége, a német megszállás Prágában éri, innen szülővárosába menekül, majd Ilavára internálják. Kalandos utakon Magyarországra menekül, ahol menyasszonya állítása szerint  a budakeszi szanatóriumban hal bele tüdőbajába 1943 decemberében. Állítólag.

Bányai Pál
Munels villa Besztercebányán
Az első magyar regény, amelynek főszereplői cigányok

1936-ban egy állítólagos pozsonyi Humanitás nevű kiadónál jelenik meg második regénye, a Fakó földek, amelynek főhőse egy munkásból kényszerből lett bosnyák, vagyis vándorárus, Seszták Juraj, aki nagy kosarával járja a felsőgarami falvakat, s közben ismerkedik annak lakóival.

Bányai ezúttal sem elvárt proletár regényt tett az olvasók asztalára, sőt…

Hőseit közel sem láttatja feketén-fehéren, se a munkás-paraszthősei nem fedhetetlenek, maga a főhős sem, ahogy a falu gazdagjai cselekedeteinek mozgatórúgóit is megmutatja a szerző.

S ezzel elköveti a lehető legnagyobb hibát, nem igazodik a szocialista realizmus sémáihoz, a saját útját járja. Szinte elsőként a magyar irodalomban, regényében megjelenik a cigány kolónia élete is, s pazar portrék egész sorát kapjuk,

legyen az a varrógép-tulajdonos Dorka nyanya, az állandóan röhögő és szardíniára vágyó Sosoly, a félnótás Licskó vagy a férjét a háborúban elvesztő, s lotyóságba menekülő Mara. De felsorolhatnánk szinte a regény összes szereplőjét, Bányai leheletfinom könnyedséggel s nagy-nagy empátiával rajzolja meg a szereplőit, álljanak azok bármelyik oldalon is. Még a Seszták vesztére aspiráló bíróban, gazdag parasztban, Bednárik Andrásban vagy látszólag semmirekellő fiában is bőven találunk emberi vonásokat, hisz kit ne vezetne meg a pénz hatalma.

Bányai filmszerűen pergetett, líraisággal és erotikával telített regénye ma is film után kiált. S nyugodtan kockáztassuk meg, a Fakó földek a minap százéves szlovákiai magyar irodalom máig egyik legjobb, ha nem a legjobb regénye.

Vallomás Szlovenszkón
Igen, a szlovenszkói magyar írók legnagyobb része elszakadt a gyárak és a földek népétől. Elszakadt önmagától és az irodalom társadalommagyarázó és -formáló feladatába vetett hitétől. Elveszítette fegyverzetét. Ami a hit helyébe kerül, az a kávéházi asztal és a szerkesztőség: az egyikben »stenkek« teremnek, orv becsületbe gázolások és szellemes mondások, a szerkesztőségben pedig enyhén füstölögnek a szerkesztőségi kollégák tiszteletére meggyújtott tömjénmáglyák. És az a szlovenszkói magyar író, aki nem zárkózik el a társadalmi valóságtól, az visszhang nélkül, légüres térben alkot. Tizennyolc év alatt nem tudott kialakulni Szlovenszkón egy komoly európai színvonalat felmutató irodalom

– írja a Magyar Nap egyik ankétkérdésére válaszolva 1936 augusztusában.

S amíg a Felsőgaramról legalább írnak a szlovenszlói kritikusok, addig a Fakó földek teljesen visszhangtalan marad. 1938-ban, a visszacsatolás után őt is végleg elhallgattatják, mint Sellyei Józsefet, a kor másik jelentős felvidéki prózaíróját. Regénye megjelenik csehül (Šedivá země), újabb regénye és egy drámája is.

Bányai Pál

Botka Ferenc 1969-ben, a kassai Munkást bemutató dokumentumkötetében említést tesz Bányai Jézus áldozatai c. 1937-ben megjelent regényéről, de ennek másutt nyomát nem találtam. Megjelent? Elkobozták?

Bányai-Munels Pál állítólag egy budakeszi tüdőszanatóriumban halt meg 1943 december 13-án. A világban dúl a második világégés. Ki tudja, mi történt volna, ha túléli (tudjuk, Sellyei József sem élte túl). Következik Auschwitz, a szocialista diktatúra pokla? Maradt hát a teljes feledés.
Ismerek egy szlovenszkói írót, aki rendesen és kereskedői gondossággal köti be a leveleket, amiket drámája visszautasításával kapcsolatban a nagy kiadóktól és színházaktól kapott. Mindenkinek mutatja ezeket. A negatívumokon keresztül is imádja a siker atmoszféráját. Provincia. Távol vagyunk az igazi szellemi élettől. Mit tegyünk? Menjünk el Alaszkába aranyat keresni? Vagy fussunk Nyugatra, és járjunk bódult szerelmesként Európa árnyékában? Szenvedélyes és érzékeny ujjakkal tapogatom ezt az országot

– igen, ezt is ő írta Vallomás Szlovenszkón c. esszéjében.

Ma boldog lenne, ha két pazar regényét jegyezné az utókor.