A létezés cserepei
Megszámolni is nehéz, életében hány kötetbe rendezett gyűjtést jelentetett meg Ág Tibor, és hány írást különböző lapokban. E rövidke „szösszenetben” álljon itt csak néhány: 100 szlovákiai magyar népdal – Szíjjártó Jenővel (1957), Édesanyám rózsafája – Palóc népdalok (1974), Vétessék ki szóló szívem – szlovákiai magyar népballadák Sima Ferenccel (1979), Nem szánt vet az égi madár (2010).
Mindez rengeteg munkaidőt emészt fel, ezért méltán írta róla Koncsol László:
Ág Tibor arra is ügyelt, hogy ezt a kiterjedt munkát „kordában” tudja tartani, rendszerezni, megjelentetni, közkinccsé tenni. Persze voltak segítői, akik maguk is e célért dolgoztak. Számos könyve megjelent, s a magyarok lakta vidékek, régiók népdalkincsének fontos része általa is elérhetővé vált mindenki számára. Ág Tibor munkája elején még találkozott, dolgozott azokkal az adatközlőkkel, akik révén többnyire „tiszta forrásból” meríthetett. Akiknek tehát ma szükségük van biztos forráshoz nyúlni, (népdalköröknek, éneklő csoportoknak, hagyományőrzőknek stb.) bátran meríthetnek Ág Tibor hagyatékából, amelynek tetemes része megtalálható a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet adattárában, honlapján. Mindezt csak azért említem, hogy egy olyan könyvecskére is felhívjam a figyelmet, amely csak részben kötődik Ág Tibor szakmai munkájához. A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 62. kiadványaként jelent meg a művelődési intézet és talán nem kis mértékben Kovács László jóvoltából is Cserepek című könyve, amely a már idős ember kaleidoszkóp-szerű visszaemlékezéseit fogja egybe. A szerző úgy utazgat az időben fel és alá, hogy gyermekkorát, fiatal életét, majd a későbbi éveket felelevenítve utazunk mi is vele térben és időben, miközben utazásunk „vonatablakán” felbukkannak a helyszínek is, s bennük az emberek, legyenek azok rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek is. Az emlékek cserepeiből állt össze ez a könyv, amely révén betekinthetünk az elmúlt időszak, évtizedek „kulisszái” mögé is.
Az Előszóban írja Kovács László:
Ág Tibor áldását adta a kiadásra, bizonyára várta is e könyv megjelenését, de már nem érte meg, hiszen a kötet 2015-ben látott napvilágot, a szerző pedig 2013-ban elhunyt. Persze a Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban más munkái is megjelentek, pl. a Felsütött a nap sugára (kelet-szlovákiai népdalok), Csináltassunk hírharangot (Nyitra-vidéki népballadák), Semmit sem vétettem Nyitra városának (Nyitra-vidéki magyar népdalok), Az árgyélus kismadár (Martos község népzenéje) stb., mely kötetek olykor hangmelléklettel kerültek kiadásra.
Visszatérve a könyvhöz... Érdekesek a személyes életéhez kapcsolódó történetek is, amelyek a háborúra vonatkoznak, vagy azt mesélik el, miért is csukták be jó pár hónapra börtönbe, de megtudhatjuk azt is, hogy lett a pozsonyi gyerekből népdalgyűjtő, kutató. Ír a Csemadokban töltött évekről, a Népesről, az Ifjú Szívekről, az egyes népzenei mozgalmak elindításáról, a gyűjtések viszontagságos útjairól, nem beszélve a szegényes műszaki lehetőségekről, feltételekről.
A Szovjet katonák Pozsonyban című kis írásban többek között olyan léthelyzetet jelenít meg, amely sok mai fiatal számára szinte elképzelhetetlen:
Számos más feljegyzés is bekerült a könyvbe, például az a momentum is a család életéből, amikor magyarként (hivatalos utasításra) kénytelenek voltak elhagyni pozsonyi lakásukat, és átmenetileg Ligetfaluba költöztek.
A könyv persze kitér más dolgokra is, például arra, hogy 1967-ben, amikor visszacsábították a Csemadok központjába, a dolga, munkája elsősorban a népdalgyűjtés lett volna, ha lett volna munkaeszköze…
Vannak még a könyvben hasonló, vidámabb hangvételű szösszenetek is, de a legtöbb visszaemlékezés az együttesek, az adatközlők, a munkatársak mindennapjairól, a gyűjtésekről, a szervezésről, a felmerülő nehézségekről szólnak, mindenesetre egyikük sem mindennapi.
