2014. június 26., 14:16

A lengyelországi Wroclaw lesz a könyv világfővárosa 2016-ban

PÁRIZS. A lengyelországi Wroclawot nyilvánította a könyv világfővárosává a 2016-os évre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO.

Egy szakértőkből álló nemzetközi bizottság az UNESCO párizsi központjában hozta meg döntését. Az UNESCO elsősorban a "könyvkiadás, a könyvkereskedelem és a könyvtárak regionális, illetve nemzetközi szintű támogatására" tett erőfeszítései miatt választotta Wroclawot - vált ismertté a nemzetközi szervezet honlapján.

Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója kiemelte, hogy a város vezetőségének sikerült olyan kitűnő programot összeállítania, amely egész éven át népszerűsíteni fogja az olvasást a szélesebb közönség körében.

Wroclaw lesz a tizenhatodik város, amely viselheti a címet. A több mint egy évtizede évente odaítélt titulus szimbolikus jelentőségű, egy-egy olyan városnak járó elismerés, amely különböző programok, elkötelezettség vagy tevékenység révén sokat tett a könyvekért és az olvasásért.

Első ízben Madrid viselte a címet 2001-ben, majd a titulust Alexandria, Amszterdam, Antwerpen, Bejrút, Bogotá, Buenos Aires, Ljubljana, Montreal, Torino, Újdelhi és Jereván is elnyerte, 2013-ban Thaiföld fővárosa, Bangkok viselhette az UNESCO döntése alapján. Az éppen soros város minden évben április 23-án, a könyv és a szerzői jogok világnapján veszi át a címet.

Az UNESCO a könyvipar három fő szektorát képviselő nemzetközi szervezetekkel, a Kiadók Nemzetközi Egyesületével (IPA), a Könyvkereskedők Nemzetközi Szövetségével (IBF) és a Könyvtári Szervezetek és Intézetek Nemzetközi Szövetségével (IFLA) közösen dönt a tisztség odaítéléséről.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.