A kortárs líra fekete lova - Cselényi László 85. születésnapjára
A címben említett meghatározás a költőtárs és barát, Tőzsér Árpád „leleménye”, de Cselényit nevezték a felvidéki líra fenegyerekének is, amihez képest az „örökifjú költő”– ezt az egyik hetilapban olvashattuk – már szinte hízelgésnek tűnik.
Akik ismerik őt és munkásságát, jól tudják, hogy nehéz őt elhelyezni az „irodalmi kánonban”, bár az igazat megvallva ő maga sem kívánkozik semelyik skatulyába vagy polcra. Viszont azt sem szereti, ha csend van körülötte. E sorok írójának mondta egyszer, hogy egyáltalán nem zavarja, ha rosszakat írnak róla vagy félremagyarázzák írói szándékait, csak az a fontos, hogy figyeljenek rá.
Cselényi László édesapjának kilenc testvére volt, a költő születésekor azonban három nagybácsija is már Amerikában élt és a „világot látni” vágya benne is genetikailag kódolva volt. Amikor a helyi magyar iskolában megkezdte tanulmányait, 1944 szeptemberét írták, de a közeledő front ezt a tanévet igen rövidre méretezte. 1945 szeptemberében már szlovák lett az oktatás nyelve, és Cselényi később is szlovákul tanult, már Jolsván, ahol édesapja munkát talált. A riporteri kérdésre elmondta, hogy Jolsván
1953-ban lett az éppen elindított tornaljai magyar gimnázium diákja, majd az érettségit követően Pozsonyban magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett. 1960–1962-ben az A Hét riportere volt, majd három évig az Új Ifjúság szerkesztőségében dolgozott.
Amikor Cselényi 1970-ben, Párizsból haza térve, beállított korábbi munkahelyére, a pozsonyi Madách Kiadóba, aligha remélhette, hogy a Prágai Tavasz néven elhíresült reformkísérlet kudarcát követően, a husáki-biľaki konszolidáció időszakában komoly szerkesztői feladatokat kaphat. 1978-ig könyvterjesztőként ügyködött, majd úgy döntött, hogy inkább a „szabad úszást” választja. Ez már csak azért is merész lépés volt, mivel verskötetei után nemigen kapkodtak az olvasók, tehát eleve kis példányszámban jelentek meg. Az irodalomkritikusok sem kényeztették el, inkább diszkréten hallgattak róla, miután teljesen érthetetlennek tartották.
Az 1958-as Fiatal szlovákiai magyar költők c. antológiában szerepelt nyolc költő közül Tőzsér Árpád és Zs. Nagy Lajos mellett Cselényi László számított a legnagyobb ígéretnek, és az ő életművük teljesedett ki a legmarkánsabban. Cselényi 1961-ben megjelent első verskötete már címével (Keselylábú csikókorom) zavarba hozta a kritikusokat, pedig ebben még „realista” versek szerepeltek. Az 1965-ben napvilágot látott Erők lezárta a pályakezdő éveket. Az újabb kötet – Krétakor, avagy Lehetőségek egy elképzelt szöveghez – csak tizenhárom évvel később, 1978-ban jelent meg és ez már az avantgárddal való találkozás egyértelmű hatását mutatja. 1981-ben Jelen és történelem címmel egy riport- és esszékötettel jelentkezett, majd újabb versgyűjtemények következtek, amelyek már címükkel sokakat irritáltak (Téridő-szonáta, 1984; Kiegészítések Hérakleitoszhoz, 1989; A megíratlan költemény, 1990; Acetilén ágyak, 1991; Elvetélt szivárvány, 1994; Aleatória, 1998).
A "szabad úszását" átmenetileg feladva 1991–1998 között tanári feladatokat vállalt a nyitrai tanárképző főiskolán. Még ismerősei számára is a meglepetés erejével hatott, hogy mennyire kedvelték az előadásait a hallgatók.
Éveken át előbb a Hétben, később a Szabad Újságban szerkeszthettem Cselényi könyvismertetéseit, amelyek tulajdonképpen olvasmányainak egyfajta tömör summázatai voltak. Sokszor nem is szépirodalmi művekre, hanem filozófiai esszékre, tanulmány-kötetekre, de időnként komolyzenei alkotásokra hívta fel a figyelmet. Már gimnazistaként szívesen olvasott bölcseleti és zenetörténeti munkákat, sőt hegedülni és zongorázni is tanult és elmondása szerint 15 évesen dalokat komponált.
Ez a sokoldalú érdeklődés, a nyelvi kifejezésmóddal való kísérletezés, amelyben gyakran a sorok és a gondolatok sajátos keverése és tipográfiai megkülönböztetése is szerephez jut teszi nehezen követhető, sok erőfeszítést kívánó olvasmánnyá verseit. Túl a hatvanon azonban mintha ismét a hagyományos szövegformáláshoz tért volna vissza. A 2003-ban megjelent Kő-ország című könyve kapcsán egyebek között ezt nyilatkozta:
Cselényi Lászlónak mindig nagy támasza volt felesége, Magda asszony, aki nemcsak divatos ruhákat tervezett, hanem maga rakta össze a költő könyvespolcait és egykor ő készítette el az íróasztalát is. Sajnos egy éve elhunyt és azóta Cselényi László szinte bezárva él pozsonyi lakásában. 85. születésnapján legalább virtuálisan köszöntjük őt és kívánunk neki több vidámságot és további éveket.
