A haláltánc örök ritmusa
François Villon A haláltánc balladája egy sötét, mégis lenyűgöző látomás az emberi élet törékenységéről.
A középkori moralitásjátékok hangulatát idéző vers minden sora a mulandóság kíméletlen törvényéről szól: a császár, az orvos, a gyermek, a kurtizán, a bankár, a nemes hölgy, a tudós és a pap egyaránt az elkerülhetetlen végzet felé sodródik.
Mindegyikük valamit hajszol az életben, hatalmat, tudást, élvezeteket, szerelmet, de végül mind ugyanarra a végpontra érkezik: a Halál táncra hívja őket.
Villon mestere a balladai homálynak és az iróniának: alakjai épp a legnagyobb dicsőségük, a legnagyobb szenvedélyük pillanatában találkoznak az elkerülhetetlennel. Az ismétlődő refrén „irgalmazz nékünk, Jézus Herceg” bűnbánó könyörgésként zár minden versszakot, mégis érezzük benne a megkésett felismerést, a sors végzetes iróniáját. Villon nemcsak a középkor emberének szólt, a ballada ma is eleven, ma is érvényes.
A kérdés pedig, amelyet feltesz: hogyan élünk, mielőtt a Halál kopogtat?
Megjelent a Magyar7 2025/11. számában.
