2014. február 24., 09:45

A Grandpierre-család verseiből jelent meg válogatás

BUDAPEST. Egy család, négy nemzedék, hat költő - a Grandpierre-család tagjainak verseiből nyújt válogatást az a kötet, amelyet kedd este mutatnak be a Magyar Írószövetség székházában.
Az Apám szíve dobog bennem - Válogatás a Grandpierre-család verseiből című kötetben több mint hatvan alkotás található, a költemények mintegy 150 évet ölelnek fel. A Titokfejtő Könyvkiadó gondozásában megjelent kötet címlapját Grandpierre Károly Egy pillanat az Örökkévalóságból című festményének részlete díszíti.

Grandpierre Atilla zenész, csillagász, a kötet szerkesztője az MTI-nek elmondta: a könyv fő vonala a családi összetartozás, az ember és a természet egybeforrottsága, e gondolatok mentén válogatta a verseket. Felidézte, hogy édesapja, Grandpierre K. Endre hagyatékában szerepelt egy kiadatlan verseskönyv, amelyből sokszor olvasott fel a gyerekeinek esténként. Emellett nagybátyjának, ifj. Grandpierre Károlynak is van egy még meg nem jelent kötete, amelyből szintén kerültek be versek ebbe a könyvbe.
"Ükapám, nagyapám, édesapám és a nagybátyám, illetve a bátyám versein kívül az én verseim közül is kerültek szép számmal a kötetbe, köztük a címadó vers is, az Apám szíve dobog bennem" - tette hozzá Grandpierre Atilla.

A könyv ismertetője szerint a Grandpierre-családban hagyomány a verselés legalább 150 éve. Az összegzés felidézi, hogy Grandpierre Károly a Svájcból 1828-ban Kolozsvárra települt Charles Grandpierre fia, Kossuth tollnoka, Garibaldi szabadságharcosa volt, Petőfihez írt versével kivívta Vahot Imre író, szerkesztő nagyrabecsülését.

Fia, Grandpierre (Bod) Károly nem mindennapi verse a napimádó virágok érzésvilágát megrendítő erővel tárja fel, ez a kötet egyik kincse. Az ő egyik fia volt ifj. Grandpierre Károly, aki 1945-ben életét adta a magyar szabadságért, így nem érhette meg első verseskötete kiadását. Másik fia, Grandpierre K. Endre költőként is ismert, eddig három verseskötete jelent meg. Neki mindkét fia ír verseket: Grandpierre Károly festőművésznek egy, Grandpierre Atilla csillagász-zenésznek két verseskötete jelent már meg.

A könyvet a keddi esten Medvigy Endre irodalomkutató mutatja be, Grandpierre Atilla pedig felolvas néhány alkotást.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.