A felvidéki magyarság sorstükre Csáky Pál Ördögtánca

Mivel szerzője a ´80-es években maga is a lévai műkedvelő színjátszó csoport tagja volt, a pénteki író-olvasó találkozó legméltóbb helyszínének éppen az „utódok“ fesztiválja bizonyult.

„Amatőr színészként a ´80-as évek első felében több alkalommal is részt vettem a Jókai Napokon, ahol meghatározó élményekkel gazdagodtam. Ma is jóleső érzéssel gondolok vissza a lévai színjátszó csoporttal bemutatott Egy lócsiszár virágvasárnapja és Tóték című előadásokra, amelyekben Kolhaas Mihályt, illetve a Tót család fejét kelthettem életre, de további hat-hét darabot is felsorolhatnék. Eddig 14 könyvet írtam, s íróemberként mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy kik is olvassák a műveimet. Fontosnak tartottam, hogy néhány problémát, elgondolást megjelentessek a dráma, a színpadi játék szintjén is. Nos, e két okból született meg az Ördögtánc című kötet, amely az elmúlt négy évben írt, különböző jellegű és stílusú hat színpadi játékomat tartalmazza. Azok egy vonatkozásban megegyeznek: mindegyiket felvidéki magyar szerzőként itteni problémákról felvidéki magyaroknak írtam – mintegy hiánypótlásként“ – ismertette az új kötet megjelentetésének indokait Csáky Pál író, a Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti képviselője.

A szerző úgy véli, majd az esetleges dramaturgok és rendezők mondják meg, hogy mit tartanak értékesnek és megvalósítandónak a színpadi játékokból. „ Talán a színpadon keresztül majd több emberhez juthatnak el az üzeneteim, mint írott formában" - mondta Csáky Pál.

A tavaly kiadott És eljött az angyal című szépprózai kötetben szerepel A pacsirta éneke című kisregény, amely a felvidéki magyarság utóbbi száz évének a történetét öleli fel – öt nemzedéken keresztül igyekszik bemutatni azt, hogy egy felvidéki magyar családdal és társadalommal mi mindent történt az elmúlt évtizedekben. A saját családja történetére visszagondoló fiatalember mindezeket a történéseket megpróbálja belegyúrni a saját énjébe, miközben igyekszik választ adni a kérdésre: kis vagyok én, mit örököltem az elődeimtől, és merre megyek tovább. "Boráros Imre színművész úr arra buzdított, hogy próbáljam átírni monodrámára ezt a családregényt, s így született a néző számára a monodrámánál kevésbé fárasztó Hit és hűség című háromszereplős kamaradarab. A Boráros Imre Színház által sikerre vitt, sok zenével és filmvetítésel párosított produkciót hozzávetőleg egy év alatt 25 alkalommal láthatta a közönség, ami számomra is kellemes meglepetés. Azt gondolom, hogy az És eljött az angyal című könyvemet még nem olvasta 1 500 ember, de ezt a színházi előadást már ettől is többen látták, és a végén mindig percekig állva tapsoltak. Sok néző elmondta: úgy érezte, hogy a darabban ráismert a saját szüleire, nagyszüleire, mintha róluk írtam volna a művet. Ez is bizonyítja, hogy érdemes színpadi játékokat írni“ – fejtette ki Csáky Pál portálunknak.

Azt is elárulta: egy-egy színpadi játéka megírásakor azon is elgondolkodott, hogy azt majd melyik általa ismert színművész vagy színtársulat játszhatná el.

A szlovákiai magyarokkal szemben folytatott, közösséggyilkos, szétforgácsolódást célzó politikai és hatalmi játszmákról szól A sziget című alkotás. „Nem rejtem véka alá azt a véleményemet, hogy „A sziget“ című darabomban a felvidéki magyarság elmúlt százéves történetét próbáltam megfogalmazni. Úgy látom, hogy mivel leszakadtunk a magyar nemzettestről, de (Cseh)szlovákia sem fogadott be bennünket, ezért kissé szigetnek érezhetjük magunkat, miközben mindkét részről értetlenségbe és falakba ütközünk. Ezt a játékot Beke Sándor rendezőnek írtam, mert az eddigi munkássága alapján úgy vélem, hogy fogékony lehet e témára...“ – mondta el.

A szerző a Hírek.sk-nak azt is bevallotta, hogy a Virágeső című játékát Dráfi Mátyás színművészre „szabta“. „Főleg a nagymonológ részt, ahol a felvidéki magyar színész beszédet folytat az Istennel, keresve a választ arra a kérdésre, hogy az Úr miért is teremtette őt, és miért tesz neki keresztbe akkor, amikor jó dolgokat igyekszik megvalósítani. A darabban a drámai feszültséget lazább és vidámabb részekkel próbáltam oldani. Az Ördögtánc pozsonyi bemutatóján Dráfi művész úr olvasta fel az említett nagymonológot, s a megnyilvánulásából nyilvánvaló volt, hogy magára ismert. Meglepődött az általa kiváltott hatáson: a döbbenetet óriási taps és ováció követte. Elárulok egy titkot: június 19-én Pozsonyban egy megemlékezés zajlik majd a II. világháború után ártatlanul meggyilkolt magyar, szlovák és német leventék és menekültek emlékére. Az általunk létrehozandó emlékhelynél Dráfi a saját kérésére ismét elmondja majd ezt a monológot“ – mondta Csáky Pál.

A Hurkarika avagy az Óriástök című színpadi játék már egy vidámabb hangvételű történetfüzér, amely az elmúlt rendszer hatalmi játszmáiról és tévútjairól szól. Abból Boráros Imre Kossuth-díjas színművész részletet olvasott fel a révkomáromi író-olvasó találkozón.

„Magát a történetet hozzávetőleg négy évtizeddel ezelőtt Rákosy Gergely (1924-1998) író-újságíró találta ki, s azt Az óriástök címmel kisregényként jelentette meg. A ´80-as évek végén engedélyt kértem a mű dramatizálására, amit meg is kaptam, de arra a ´89-es rendszerváltás miatt akkoriban még nem, csak a halála után került sor. A színpadi játékban már más szereplők kaptak helyet, és kissé másról is szól, mint amit ő hajdanán megálmodott. Tulajdonképpen a volt szocializmus karikatúrája az óriástök, ami azzal a hatalmas reménnyel tölti el az embereket, hogy végre minden problémájuk megoldódik. Az egyetlen óriástök lékelésénél azonban kiderül, hogy belül teljesen üres, akárcsak az előző társadalmi rendszer... Azt gyanítom, hogy ezt a darabot a Kassai Thália Színház társulata tudná legjobban bemutatni“ – fogalmazta meg ajánlását az író.

A kötet címadó darabja az Ördögtánc, amely tulajdonképpen két világ találkozásáról szól, s a rendszerváltás egyik lehetséges szlovákiai magyar története. A szerző kereste a szlovákiai magyar társadalom azon modelljét, amelybe belesűríthető a történet. Egyértelműnek tűnt, hogy ez az iskola. Formailag tehát a történet egy iskolában játszódik, az első felvonás még a szocializmus éveiben, a második azonban már a rendszerváltás után.

"Az első azt mutatja be, hogy a totális diktatúra idején még többé-kevésbé egy irányba húzott a felvidéki magyarság. Akkor a nemzettudatunk és társadalmi kohéziónk magasabb szinten volt, mint napjainkban. A rendszerváltás után azonban egyesek a szabadság helyett szabadosságot próbáltak ránk erőltetni. Eközben kiderült, hogy azok, akik velünk tartottak, már más értékek és érdekek mentén kezdenek el tevékenykedni. Megjelent a privatizáció és a társadalmunkat szétverő pénz nagy úr. Láttatni akartam, hogyan változnak a jellemek és az emberek közötti viszonyok egy iskola tanári karában azután, hogy 1989-ben megváltoznak a viszonyok. Az olvasók a felvidéki magyarság jelenlegi szereplőire is ráismerhetnek a mű egyes soraiban. Nem is a nevesítésük, hanem az a jelenségre történő őszinte rámutatás a fontos, és az, hogy a színház eszközeivel is próbáljuk észhez téríteni a hazai magyar társadalmat! A műben egyetlen olyan mondat sincs, ami az elmúlt negyven évben valahol, egy általam jól ismert helyzetben ne hangzott volna el“ – magyarázta Csáky.
Esterházy János gróf emlékére, egy budapesti színtársulat felkérésre írta a Fekete és fehér című játékot. „Nem akartam közvetlenül Esterházyról drámát írni, mert ezt már így vagy úgy megtették mások. Nem akartam beszűkíteni a lehetőségeimet egyetlen személy interpellálására, ahelyett a mű egész történetét az 1946 és 1954 közti állapotok bemutatására próbáltam kihegyezni. Arra, hogy akkoriban a csehek miként viszonyultak hozzánk. Egy Csehországba kitelepített család történetén keresztül igyekeztem bemutatni azt, hogy az Esterházy által képviselt helytállás, illetve a csehekkel szemben megnyilvánuló esetleges ellenőrzések vagy éppen a behódolások politikája miként demoralizál egy társadalmat“ – foglalta össze a következő mű lényegét.

Az ismertetett alkotások a színpadokon teljesedhetnek ki igazán. „Azért írtam rövidebb, pergő képekből álló történeteket, mert felgyorsult világunkban nincs nagy fogadókészség a hosszú, nehézkes darabokra. Könyvemben javaslatot tettem a jövendőbeli rendezőknek-dramaturgoknak konkrét, hangulatérzékeltető zenei betétek alkalmazására is. Minden színpadi játokban igyekeztem nyíltan, leplezetlenül beszélni a felvidéki magyarság sorsáról. Szerettem volna úgy az olvasókat, mint a színpadon bemutatandó darabok nézőit közgondolkodásra serkenteni, hitet és reményt sugallni. Ahogy a Hit és hűségben a fiú ki is jelenti: nekem ne mondd, hogy nincs kiút, nincs kitörési lehetőség. Mert van! Hinnünk kell benne!“ – üzente meg végül Csáky Pál, aki a pénteki találkozó végén dedikálta a jelenlevőknek ajándékozott könyveit.