A boldog kutya meg a macska
Ted Forsström finn író (színész, komikus) szövegével, Åsa Lucander illusztrátor rajzaival és Holländer Judit fordításában jelent magyarul meg ez év elején a Cerkabella Könyvkiadó gondozásában a Puffancs morog, gyomra korog és a Hallgass, Tappancs, halkan vakkants! című két gyermekkönyv. Az előbbi egy örökké éhes macskáról, az utóbbi pedig egy felettébb gazdag fantáziával megáldott kutyáról szól.
Tudvalevő, hogy azok az igazán jó gyermekkönyvek, amelyek nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek tetszését is elnyerik. Habár itt azt is hozzátehetném, hogy ha egy könyv tetszik a gyerekeknek, akkor az minden bizonnyal tetszik a felnőtteknek is. Hacsak nem amolyan „harcos” képregényről beszélünk, amelynek láttán a szülők és a nagyszülők csak csóválják a fejüket. Ez a két könyv azonban mindenképpen az előző kategóriába tartozik. Sőt a gyermekolvasók kora sem mérvadó, kicsik, nagyobbak és nagyok egyaránt olvashatják, ezzel együtt élvezhetik a két házi kedvenc hozzáállását az élethez.
Puffancs macska esetében az élethez való viszonyulást csakis és kizárólag a teletöltött tálka jelenti. Mert ő mindig farkaséhes.
Az idő múlását számára az etetési ciklusok jelzik. De jaj! „…a konyhában szörnyű látvány fogadja. / Üresen áll a macskatál! / Nincsen marha, nincsen sertés, úgy érzem, ez komoly sértés! / Étel nélkül hagytak ENGEM! / De már tudom, mit kell tennem!” A kiváló rajzok egészítik ki a mondanivalót. Puffancs fejvesztve, szőrét felborzolva, pofiját háromszorosra tátva üvölti a család kislányának: „Elfogyott az eledelem! Veszedelem! Gyere velem!” Közben mindent felborít, félrelök, összetapos, ami a lába elé kerül. Mert neki semmi sem számít, ő csak egyetlen dologra vágyik, másra nem is tud gondolni, csak a teli tálkára és a hasára. Hogy megkapja-e az adagját, s hogy mikor, kitől, és még kitől, kiktől, kiderül a 38 tetszetős oldal végiglapozása után.
De Tappancs hisztérikus ugatása, éles vakkantásai, tettre kész mozdulatai, izgatott fel-alá topogása, szaggatott lélegzése és villogó szemei arra utalnak, hogy az égnek meresztett füleivel és hihetetlen képzelőerejével olyasmit hall, amit sem apa, sem a gyerek nem képes meghallani. „Mi van, ha mókusok azok? Ha szereztek egy kis markolót, és alagutat ástak a konyhába? Most meg ott zsonglőrködnek a mérőedényekkel, és beköltöznek a kenyérpirítóba!” „Hallgass, Tappancs, halkan vakkants! – kéri apa, és felkel az ágyból.” Együtt kimennek a konyhába, és meggyőződnek róla, nincsenek ott sem mókusok, sem semmi más. Apa megkeresi, hol hagyta abba a mesét, és folytatja. De csak néhány mondatot tud megint elolvasni, Tappancs ugyanis újra „fura hangokat hall”. Lehet, hogy a nagymama érkezik éppen egy pulykacombbal, vagy pedig egy falkányi kutya telepedett le a ház előtt? Ehhez mindenképpen csaholni kell. És ez így megy egész este, vagy legalábbis addig, amíg a mese tart.
Talán nem is olyan egyszerű egy házi kedvenc élete. A két kötet minden bizonnyal ráébreszti a kutya- és macskagazdikat, meg a gyerekeiket, hogy elgondolkozzanak állataik sorsa fölött. De akinek se kutyája, se macskája, az is jó ízelítőt kap a cicák és kutyusok életéből, és remélhetőleg együttérzéséről biztosítja szegény párákat.
Ezt a könyvet 2023-ban Finlandia-díjra jelölték, amely Finnország egyik legrangosabb irodalmi díja. Eddig nyolc nyelvre fordították, és interaktív, játékos mesekönyvként vált ismertté.
