80 éves Tőzsér Árpád költő, irodalomtörténész
A magyar határhoz közeli Gömörpéterfalán (Petrovce) született. Apja mesterember, asztalos és gépész volt, anyja juhászok leszármazottja. Általános iskolás kora óta meghatározó élménye, mindennapi tevékenysége az írás. Mint minden kiskamasz, ő is naplóírással kezdte, a műfajt kitűnő stílusgyakorlatnak tartotta. Tizenéves kora óta ír verseket, az elsők 1952-ben jelentek meg szlovákiai magyar lapokban. A komáromi magyar gimnáziumban érettségizett 1954-ben, 1956-ban a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-szlovák szakának hallgatója lett. Életének ebben az időszakában a magyar népi irodalom, elsősorban Illyés Gyula és Veres Péter voltak rá hatással, de igazi mesterének, példaképének József Attilát tartja. Főiskolás korában több versével szerepelt a Fiatal szlovákiai magyar költők című antológiában, ő lett az ekkor induló fiatal nemzedék meghatározó alakja.
1960-ban lediplomázott, két év katonáskodás után a Hét című folyóirat munkatársa, majd szerkesztője lett. 1963-ban jelent meg első verseskötete Mogorva csillag címmel. 1965-ben csatlakozott az Irodalmi Szemle szerkesztőségéhez, amelynek hat éven át volt munkatársa. Érdeklődése ekkoriban a cseh és lengyel avantgárd költészet felé fordult, műfordítással is foglalkozni kezdett, lengyel, cseh és orosz költőket ültetett át magyarra. A fiatalság körében irodalomszervező tevékenységet folytatott, közvetítette számukra a jugoszláviai Új Symposion és a párizsi Magyar Műhely iskolájának eredményeit, továbbá az avantgárd szellemiség jegyében összeállította és sajtó alá rendezte a fiatalok antológiáját, amely Egyszemű éjszaka címmel jelent meg 1970-ben.
1971 és 1976 között a nyitrai Pedagógiai Főiskola magyar tanszékén régi magyar irodalmat és irodalomtörténetet tanított. 1976-tól ismét Pozsonyban élt, a Madách Könyvkiadó szlovák fordításirodalmi részlegének főszerkesztője volt. Itt jelentek meg esszé- és verseskötetei, műfordításai és irodalomtörténeti tanulmányai is.
Az 1989-es "bársonyos forradalom" eseményeiben nem vett részt, de irodalmi jegyzetekben, publicisztikáiban foglalkozott az eseményekkel. 1991-ben a pozsonyi Comenius Tudományegyetem adjunktusa lett, régi magyar irodalmat tanított, emellett 1992 és 1996 között az Irodalmi Szemle főszerkesztője, 1998-1999-ben pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke is volt. 2002-ben nyugdíjba vonult, ezt követően a Madách-Posonium Könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott.
Irodalmi pályakezdését a tájélmény, a történelemhez és a hagyományokhoz kapcsolódó erkölcsi elkötelezettség, az Adyra emlékeztető indulatos, felfokozott hangvétel jellemzi. Későbbi költészete letisztult, az illyési józan tárgyilagosság ösztönzését hasznosítja, gazdag képiség és a klasszikus versformák használata jellemzi. Intellektuális költő, de lírájában fellelhető az újító, kísérletező szándék is. Irodalomelméleti tanulmányaiban elsősorban az irodalom autonómiájára irányítja a figyelmet. Verseskötetei közül kiemelkedik a Genezis, az Adalékok a Nyolcadik színhez, a Történetek Mittel úrról, a Leviticus, a Finnegan halála, a Léggyökerek, a Félnóta című kötet, tanulmány- és esszékötetei közül pedig a Szavak barlangjában, a Régi költők, a Pozsonyi Páholy és a Milétoszi kumisz. Drámáiból Faustus Prágában címmel jelent meg kötet, Szent Antal disznaja, valamint Érzékek csőcseléke címmel naplóit adta közre.
Tőzsér Árpád munkásságát több rangos kitüntetéssel ismerték el: háromszor kapott Madách Imre-díjat, 1993-ban József Attila-díjat és a Szlovák Írószövetség díját, 1996-ban a Magyar Köztársasági érdemrend kiskeresztjét és Déry Tibor-díjat, 1996-ban és 2005-ben az Év Könyve díjat, 1997-ben Ady Endre-, 2002-ben Füst Milán-díjat. 2004-ben Kossuth-díjjal jutalmazták "költői, szépírói és elméleti munkásságáért, szerkesztői tevékenységéért, amely nagyon lényeges szerepet játszik a szlovákiai magyar irodalom fejlődésében". 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
