2011. július 11., 16:04

XIV. Jászói Nyári Egyetem

JÁSZÓ. Ha még most is Nyári Művelődési Tábornak hívnák, jubilálna: éppen harmincadik születésnapját ülné. A Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya idén Németh László gondolata - „Hűség a küldetéshez, bátorság a hűséghez” – jegyében rendezi meg július 12 – 18-a között.

A résztvevőket gazdag, sokszínű és izgalmas program várja, mely lehetőséget kínál arra is, hogy bárki bekapcsolódjon a műsor tartalmi alakításába. „A műsor első látásra passzív befogadásra utal, de a táborlakók, főleg a tábortűz melletti beszélgetéseken, akár aktívvá is tehetik az együttlétet” – mondta ajánlóul portálunknak Köteles László, az egyik főrendező.

Most nézzük, mit kínál a Jászói Nyári Egyetem! Július 12-én 16 órakor tábornyitást – mely gyülekező és honfoglalás lesz. 18 órakor megkezdődik a műsor. Beszédet mond Csoltkó Jenő mérnök, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya elnöke, Nagy Gábor mérnök, Jászó község polgármestere és Köteles László mérnök, a Csemadok országos alelnöke.

A nyitóműsorban fellép: Horòák Marek és zenekara Buzitáról, a Buzitai Citerazenekar, a Gondola verséneklő együttes Szepsiből, a magyarországi Cserépfalusi Zeneiskola tanulói Daragó Károly vezetésével és a Péderi Vegyeskar. A műsorvezető Hadas Katalin, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmányának tagja lesz.

Július 13-án az úti cél Debrőd lesz. 9 órakor gyalogtúra indul a Szent László-forráshoz és a növénytemplomhoz. A túra útvonala: Jászó (autókemping) – Debrőd (kultúrház) – Szent László-forrás – Jászó (autókemping). Ebéd - szalonnasütés a Szent László forrásnál, majd tájékoztató előadás a növénytemplomról. A gyalogtúrát vezeti, és az előadást tartja Köteles László természetbarát, szepsi lakos, a Csemadok országos alelnöke.

16 órától Dr. Hargitay András, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó, Budapestről a nemzettudat kialakulásáról beszél a Szent Korona fényében, 19 órától a Kicsi Hang verséneklő együttes lép fel, a Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József verséneklő duett. 

20.30 órától Taki címmel portréfilm-vetítés lesz Takács Andrásról. Előbb az ünnepelt kap szót, azaz Takács András néptáncgyűjtő és koreográfus, aki a gömöri és tornai tánchagyományokról tart előadást. Takács András az előadás közben bemutatja „A legkisebb fiú vándorlásai” című könyvét is. A filmet a Szepsiben működő Regfilm kft. készítette, rendező: Bartók Csaba, operatőr és vágó: Bodnár Ottó. A filmbemutató után beszélgetés következik a nyolcvanéves Takács Andrással, a táncház-mozgalom szenvedélyes elkötelezettjével és a portréfilm készítőivel.

22 órától a tábortűznél kötetlen beszélgetés lesz sorskérdéseinkről, jövőképünkről, a vitát Hadas Katalin „terelgeti”.

Július 14-én 10 órától Pomogáts Béla, budapesti közíró, publicista tart előadást „Három felvidéki költői modul: Gál Sándor, Tőzsér Árpád és Cselényi László” címmel, majd Gál Sándor, író, József Attila-díjas költő, publicista szerzői matinéja következik, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya örökös elnöke, Buzitáról, „Az idő árkain” címmel. A költő megzenésített verseit Horòák Marek és zenekara mutatja be. A műsor háziasszonya: Gál Éva.

16 órátólFölkapja-e a szél kultúrát?” címmel Jankovics Marcell, rajzfilmrendező, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke osztja meg gondolatait a hallgatókkal. Az előadást és a beszélgetést vezeti: Gál Éva.

19 órától az Irodalmi Szemle folyóirat lesz terítéken, a főszerkesztőt, Tóth László költőt Gál Éva kérdezi.

20 órától újabb portréfilm látható majd, „Ahonnan elindultam... Koncsol László portré” címmel, előtte Koncsol László, felvidéki magyar író, költő, irodalomkritikus tart előadást, utána beszélgetés következik a hetvenöt éves alkotóval és levetítik a róla készült  portréfilmet az alkotók, a Szepsiben működő Bódva Stúdió tagjai, T. Nagy Imre, ifj. Nagy Imre és Nagy István jelenlétében. A beszélgetést vezeti: Gál Éva.

22 órától tábortűz és vitafórum sorskérdéseinkről, Gál Éva vezetésével.

Július 15-én 10 órátólEsterházy János, a politikus, aki a felvidéki magyarságért áldozta életét” címmel Balassa Zoltán, kassai történész, újságíró, publicista tart előadást. Házigazda: Mihályi Molnár László, középiskolai tanár, felvidéki magyar költő és publicista, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmányának alelnöke, a Magyarok Világszövetsége felvidéki alelnöke, oktatási és stratégiai szakértője.

Ugyancsak 10 órától kezdődik a II. Csemadok Továbbképző Tábor – a Felkészülés a Bíborpiros szép rózsa… népzenei vetélkedő kerületi és országos döntőjére az autókemping tanácstermében. Tanfolyam és továbbképzés a Bódva-völgyében és a Kanyapta mentén levő településeken működő, a népzenei vetélkedőn szereplő népdalénekesek, népdalkörök és énekegyüttesek vezetőinek és tagjainak, valamint népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére, megerősítve vagy irányt mutatva a szólóénekesek és csoportok további tevékenységéhez.

Előadást tart Ferencz Katalin népzenei tanácsadó, a művészeti szakma nagy ismerője a magyarországi Nagykállóról, valamint Borsi Ferenc, citeraoktató a magyarországi Váchartyánról. A tanfolyamot és továbbképzést vezeti: Demko András, a Csereháti Művészeti Egyesület alelnöke, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmányának tagja.

16 órától Kollai István, a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetének igazgatója beszél az intézet feladatairól és küldetéséről. Az igazgató az előadás alatt történészként bemutatja a Meghasadt múlt (Fejezetek a szlovákok és magyarok történelméből) című könyvét. Az igazgatóval beszélget: Mihályi Molnár László.

17 órától „Az igazság szabaddá tesz” címmel Eperjes Károly, magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja előadói estje a jászóvári apátság templomában. Műsorvezető: Mihályi Molnár László.

19 órától a táborlakók népzenei estje következik, Ferencz Katalin népzenei tanácsadó, valamint Borsi Ferenc, citeraoktató közreműködésével. A népzenei est meglepetésvendége Csík János, a magyarországi Csík Zenekar vezetője. A népzenei estet bevezeti és bezárja: Mihályi Molnár László.

22 órától tábortűz és beszélgetés Trianonról és az önrendelkezésről Mihályi Molnár László vezetésével.

Július 16-án 10 órától „Körtvélyes 1971 – Az utolsó NYIT, egy nagy generáció emlékezése” címmel beszélgetés az 1971-es körtvélyesi VII. Nyári Ifjúsági Tábor szervezőivel (Duka-Zólyomi Árpád, Duray Miklós, Zsebik Albin, Batta György, Kulcsár Ferenc, Kolár Péter, Fuksz Sándor, Burákné Tamás Jolán, Bubenko György, Kovács László, Csala János, Sebő Gyula). A beszélgetést vezeti: Batta György, felvidéki magyar író, költő, lapszerkesztő, újságíró, a délelőtt házigazdája: Mihályi Molnár László, középiskolai tanár, felvidéki magyar költő és publicista.

16 órátólVasutasból aranybányász” címmel Buzánszky Jenő, 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető, a Nemzet Sportolója lesz a tábor vendége. Az Aranycsapat tagjával beszélget: Mihályi Molnár László.

19 órától verséneklő együttesek adnak közös hangversenyt - A Gondola verséneklő együttes Szepsiből (Viszlay Tibor és Berec Péter), Óváry Anna szólóénekes Nagykaposról, a Zseb együttes Udvardról (Zsabka Attila és Benko Ákos), a Hajnalvándor együttes Kürtről (Danczi Mónika, Puskás Gábor, Szendi Tünde, Sütő Szilvia, Varga Barbara). A zenés estet vezeti: Hadas Katalin.

21 órától „A költők és a csillagok” címmel Zombori Ottó, csillagász, az Uránia Csillagda volt igazgatójának előadása. Az előadást vezeti: Hadas Katalin.

22 órától tábortűz és sorskérdések. A vitafórumot és a beszélgetést vezeti: Hadas Katalin. A hangulatot és a vitafórumot fokozza a Gondola verséneklő együttes, a Zseb együttes, Óváry Anna szólóénekes és a Hajnalvándor együttes.

Július 17-én 11 órától ünnepi szentmise a jászóvári Premontrei Apátság Keresztelő Szent János-templomában. A szentmisét megtiszteli jelenlétével Kövér László, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke.

14 órától Jászó Napja 2011 - Isten hozta Jászón! – kultúrműsor és piknik. A rendezvényre és a kultúrműsorra a Csemadok Jászói Alapszervezete szervezésében kerül sor az Autókemping parkolójában. A műsorban fellép: az Abaújszinai Rozmaring Néptáncegyüttes, a Nagyidai Csemadok Hagyományőrző Csoportja, szólóénekesek: Szedlák Eszter, Szepsi, Krompaszky Kristóf, Torna, Dobos Csenge, Szepsi, Demko András, Nagyida, Cserépszin Énekcsoport, Makranc, Búzakalász Énekcsoport, Bodolló, Zseb verséneklő együttes, Udvard, Egressy Béni Vegyeskar, Szepsi. Műsorvezető háziasszony: Hadas Katalin, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmányának tagja.

22 órától Tábortűznézési látomások Zsabka Attilával és Benkó Ákossal, a Zseb verséneklő együttes tagjaival. Háziasszony: Hadas Katalin.

Július 18-án Táborbontás.

Kísérőrendezvények - Kézműves programok, nemezelés, selyemfestés, gyöngyfűzés. Fazekasmesterség. Fafaragó foglalkozások.Ügyes kezek - környezetünkben található természetes anyagok, hétköznapi tárgyak praktikus vagy díszítő elemekké varázslása. Játszóházi foglalkozások - gipszfigurák festése, gyöngyfűzés, agyagozás, papírfigurák készítése, arcfestés. Gyékényezés, edényalátétek készítése. Kukoricacsuhé, babák, virágok, madarak és szalmadíszek készítése. Citera- és népzenei foglalkozások.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.