2018. július 5., 09:03

XIII. Mátyusföldi Fesztivál: Ismerd meg elődeid hagyományait

Csütörtökől a néptáncé, a hagyományoké és a kézműveseké a főszerep a XIII. Mátyusföldi Fesztiválon. Pénteken a nosztalgia kap teret Nagyfödémesen, messziföldre szakadt honfitársak érkeznek haza, hogy együtt emlékezzenek a kitelepítés időszakára.

matyusfoldifesztival2018.jpg

„Tulajdonképpen a falu és a régió apraja-nagyjának szól ez a fesztivál. A programot minden évben úgy állítjuk össze, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Próbáljuk az igényesebb kultúrát építeni, a képzőművészettől a könyvbemutatóig. A tapasztalat azt mutatja, hogy a környéken már több helyen ismerik a fesztivált és várják is“ – mutatja be a rendezvény küldetését portálunknak Száraz Erzsike, a Csemadok helyi szervezetének elnöke.

A XIII. Mátyusföldi Fesztivál július 3-án, kedden kiállításmegnyitókkal és a nagyfödémesi származású Száraz Pál, A sah drágakövei című könyvének bemutatójával vette kezdetét. Szerda este a Kálvária udvarán „Tiszta szívvel” adott koncertet Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid.

A csütörtöki program az „Ismerd meg elődeid hagyományait” mottó jegyében zajlik majd. Délután három órától a nagyfödémesi Tájház udvarán kezdődik a vidám kézműves délután, hagyományos ételek sütése, főzése, kóstolása. Közreműködnek a helyi Borsos Mihály Alapiskola néptáncosai és az Aranyeső Nyugdíjas Klub éneklőcsoportja, Lakos István cimbalmos és Szalai Tamás valamint a csabrendeki Kid Dance tánccsoport.

Péntek délután a hetven éve kitelepítetteket hívja haza a harangszó. A találkozón közreműködik a Csemadok irodalmi színpada. Az ünnepi megemlékezés után a templom melletti emléktáblánál koszorúzásra kerül sor.

„Az emlékműsorra a tőlünk elszármazottakat hívtuk meg. Idén több mint 120-an visszajeleztek, hogy érkeznek, jönnek. A vendégek közt már vannak leszármazottak, unokák, dédunokák is. Nagy szeretettel várjuk őket” – meséli Száraz Erzsike.

A további műsorterv szerint bemutatkoznak az iskolások és óvodások, valamint Nádszeg község néptáncosai. Este a nosztalgiáé lesz a főszerep. Nyolc órától az ARCOK énekegyüttes énekel örökzöld slágereket. A fesztivál záróakkordjaként a budapesti Tihanyi Vándorszínpad zenés szórakoztató műsorára kerül majd sor.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.