2015. július 16., 13:25

Visegrádi néptáncgálát tartanak Kapuváron

KAPUVÁR. Visegrádi néptáncgálát tartanak július 25-én Kapuváron a Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok keretében, ahol a rábaközi város lengyel, cseh és szlovákiai partnervárosainak együttesei mutatkoznak be – tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.
Hámori György (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a Kapuvári Néptáncegyüttes táncosai mellett a csehországi Jesenikből, a lengyelországi Debicából és a szlovákiai Nagymegyerről érkező tánccsoportok lépnek fel délután négy órától a MEDOSZ Sportpályán. A bemutatók után táncházat tartanak.

A Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló programban a csehországi Markovice együttes a morva hagyományokat, a lengyelországi Igloopolanie Néptánccsoport polkát, mazurkát és polonéz táncokat, a felvidéki Megyer Táncegyüttes pedig a hagyományos szlovákiai magyar táncokat mutatja be.

A polgármester elmondta azt is, hogy a lengyel partnervárossal, Debicával a Nyitott Európai Városok Szövetségében dolgozik együtt Kapuvár, többek között egymás kulturális rendezvényein lépnek fel, turisztikai kiállításokon és vásárokon mutatkoznak be.

Nagymegyerrel a kulturális kapcsolatokon túl gazdasági együttműködése is van már a rábaközi városnak: a két település együtt fejlesztette ipari parkját. A közös pályázat keretében Kapuváron egy ipari inkubátorház épült, Nagymegyeren pedig egy régi ipari épületet alakítottak szolgáltatóházzá.

A városvezető hozzátette: Jesenik Kapuvár legfrissebb partnerkapcsolata, a cseh nagykövetség közreműködésével talált egymásra pár éve a két fürdőváros. Azóta évente többször vesznek részt művészeti csoportjaik egymás kulturális rendezvényein.

A Szent Anna Napi Lovasnapok és Vigasságok rendezvénysorozata július 24-én a Kárpátia együttes koncertjével kezdődik. Szombaton és vasárnap kézműves kirakodóvásárral, gyermekprogramokkal, helyi művészeti és tánccsoportok bemutatóival várják az érdeklődőket. Emellett fogathajtó versenyeket, lovas díjugrató és ügyességi versenyeket, bemutatókat is tartanak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.