Viharosi főhajtás Erdélyi Zsuzsanna születésének 105. évfordulóján - KÉPEKKEL
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas néprajztudós, Erdélyi Zsuzsanna születésének 105. évfordulójáról méltó ünnepségen emlékezett meg Simonics Béla és családja, Ekel község önkormányzata, a Csemadok Ekeli Alapszervezete a Felvidéki Értékőrzőkkel és a Viharosi Baráti Társasággal együtt, január 10-én a községhez tartozó Viharos-pusztán, Zsuzsa néni gyermekkori kastélyában. A Simonics Béla tulajdonában lévő épület tágas pincéjét időnként rendezvény-helyszínként is használják. A résztvevők megkoszorúzták az épület előtt álló emlékoszlopot, és számukra levetítették a huszonöt évvel ezelőtt e jeles személyiségről a viharosi kastélyban készített riportfilmet. Díszőrséget álltak a Csenkei Baranta tagjai, Molnár Attila vezetésével.
A Mihacs Szilvia (Felvidéki Értékőrzők) műsorvezetésével folyt megemlékezés során a házigazda Simonics Béla és Pallag György, az „értékőrzők“ elnökének múltidéző és Erdélyi Zsuzsannát méltató beszéde hangzott el. A köszöntők hangsúlyozták: Erdélyi Zsuzsanna egy méltán elismert személyiség volt, aki maradandót alkotott, és megérdemelten kapott sok díjat. Kijár neki a tisztelet, s róla nemcsak a kerek évfordulói alkalmából, hanem minden évben meg kell emlékezni...
A műsorvezető pedig Erdélyi Zsuzsanna életútjáról, sokrétű munkásságól beszélt. Szarka Katalin, a helyi Hetényi János MTNY Alapiskola pedagógusa és Nagy Ferenc versmondó szép versekkel emelte az esemény nívóját. Jelen volt a jeles néprajztudós négy gyermeke: Miklós, Dániel, Zsófia és Borbála is, s közülük a család nevében az utóbbi szólt az emlékezőkhöz.
A Baranta vagy Felvidékinek is nevezett Himnusz közös éneklésével párosuló rendezvényen többek között Csernyánszka Mónika, Ekel polgármestere, valamint a Csemadok Ekeli Alapszervezete, a Felvidéki Értékőrzők, a Kárpátia Sport Polgári Társulás, a Történelmi Vitézi Rend, a Rákóczi Baráti Társaság, a Viharosi Baráti Táraság képviselői is elhelyezték az emlékezés és hála koszorúit a kastély előtt öt évvel ezelőtt állított emlékoszlopnál.
A tervek szerint Sinkovits-Vitay András, budapesti színművész is fellépett volna, amire azonban személyes okokból mégsem került sor. A filmvetítést követő megvendégelés során kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre is lehetőség nyílt.
„Simonics Béla, aki személyesen is ismerte Erdélyi Zsuzsannát, öt évvel ezelőtt kezdeményezte az emlékoszlop állítását a kastély udvarán, ahol a néprajztudós 12 éves koráig töltötte a gyermekkorát. Mi, a Felvidéki Értékőrzők tagjai előbb résztvevőként, az idén pedig már társszervezőként tettük tiszteletünket az eseményen" – mondta el portálunknak a Felvidéki Értékőrzők elnöke.
Hozzátette: őket már több éve baráti szálak fűzik a Történelmi Vitézi Rend Komáromi járásbeli Agyagoson élő tagjához, Simonics Bélához, akinek a nagyapja az Erdélyi családtól vásárolta meg a sokáig elhanyagolt állapotban levő, majd a családjuk által rendbe hozott kastélyt. Miután Béla felkutatta az akkor már idős Erdélyi Zsuzsannát, ő szívesen látogatott el Viharos-pusztára, egykori gyermekkori otthonába.
Erdélyi Zsuzsanna 1921. január 10-én Komáromban született, Erdélyi Pál és Remisovszky Hedvig házasságából. Nagyapja Erdélyi János (1814–1868) író, irodalomtörténész, filozófus volt. 1931-1942 között a Fővárosi Zeneiskola zongora szakán tanult, 1939-1940 között pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója volt. 1940-1944 között a budapesti egyetem magyar–olasz–filozófia szakjain folytatott tanulmányokat, 1943-ban pedig beiratkozott a Római Egyetemre.
1944-1948 között a Külügyminisztérium sajtóosztályán volt diplomata, de onnan politikai okokból elbocsátották. 1953-1963 között a Művelődésügyi Minisztérium népzenei kutatócsoportjában, 1964-1971 között a Néprajzi Múzeum népzenei osztályán dolgozott. 1971-1987 között a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatócsoportjának munkatársává vált. 1987-ben nyugdíjba ment, ám 1987-1990 között a Filozófiai Intézet tudományos munkatársaként tevékenykedett. 2001-től a Szent István Akadémia, 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozatának volt tagja.
Szakrális szövegfolklórral, a népköltészet szimbolikájával foglalkozott. (Ethnographia, 1961). 1968-ban hallott először archaikus népi imádságot a nagyberényi Babos Jánosné Ruzics Rozáliától, azóta ezt a középkori eredetű szöveghagyományt, a népi Mária-költészetet, a szóbeliség és az írásbeliség kapcsolatát és a népi vallásosságot kutatta. Több tízezer szöveget gyűjtött. 1980-ban Esztergomban létrehozta a népi vallásosság gyűjteményét.
1948-1986 között Dobozy Elemér orvos, belgyógyász, kardiológus, egyetemi tanár volt a férje. Házasságukból négy gyermek született: Miklós (1949), Dániel (1951), Zsófia (1952) és Borbála (1955). 1983 - 2014 között sok díjat kapott, egyebek között a Magyar Örökség díjat, a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmét, a Kossuth-díjat, A Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, A Magyar Érdemrend középkeresztjét a csillaggal és A Nemzet Művésze címet. 94 éves korában érte a halál. A Magyar Művészeti Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti a Nemzet Művészét.
