2021. május 26., 16:44

Végre visszatér a néptánc a való világba

Mindenki életét beárnyékolta a koronavírus-járvány, és ez alól a néptáncosok sem képeztek kivételt. Mindazonáltal az új szabályozásoknak köszönhetően májustól a Dunaszerdahelyi járás néptánc csoportjai újult erőkkel vághatnak neki a gyakorlásnak.

Fotó: MÁNE

A nagymegyeri, a dunaszerdahelyi és a somorjai néptánc-együttesek vezetőit kérdeztük, miképpen tudták fenntartani az egyesületüket, illetve hogyan adták tovább a tudást a fiataloknak.

Júniusra már színpadképesek lesznek

A nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola táncoslábú diákjainak a néptánc-tanulás a járvány időszakában sem maradt el, ugyanis az oktatók különféle online gyakorló videókkal látták el a gyerekeket a pandémia alatt is. Mészáros Magdi pedagógus, néptánctanár, a Megyer Táncegyüttes vezetője portálunknak elmondta, hogy a gyerekek jól vették az akadályokat, sikeresen elsajátították a gyakorlatokat.

Most már csupán az a feladatunk, hogy megcsináljuk a koreográfiát, de ezt végre nem az online térben tesszük meg. Persze, volt olyan gyerkőc, akit, ha még az online gyakorló órákkal ijesztgetünk, felhagy a néptánccal, de szerencsére nem bomlott szét a csapat. Nagyon jó volt látni, hogy hozzák a szintet a gyerekek annak ellenére is, hogy videón keresztül kellett elsajátítaniuk a gyakorlatokat”

– nyilatkozta Magdi.

Megyeri Táncegyüttes-kicsik
Fotó:  Megyeri Táncegyüttes

Magdi azt is elmondta, hogy jelenleg a Megyer Táncegyüttes – a felnőtt és gyermek tánccsoporttal együtt – nagyjából száz tagot számlál, természetesen a gyermekek teszik ki a csoport nagy részét. A gyermekcsoporttal idén tanították be a tyukodi és szatmári táncokat, de a tavalyi koreográfiákat is le kell majd porolniuk az ismétlés kedvéért.

A felnőttekkel decemberig, hatos csoportokban zavartalanul folyt a próbafolyamat, a gyerekeknek azonban maradt az online gyakorlási forma. 2021 májusától viszont már teljes erőbedobással dolgoznak, mind a kicsikkel, mind pedig a nagyokkal. Beltéri táncolás alkalmával a gyerekeknek kötelező a maszkviselés, de így is töretlen a lelkesedésük.  

Júniusban már minden bizonnyal színpadképesek leszünk, a nyárra pedig rengeteg a program. Bízunk benne, hogy győzni fogjuk. Szeptember elején szeretnénk bemutatni a táncegyüttes műsorát, a Fordulj rózsám kereken címűt, amelyet négy alkalommal kellett áttennünk egy másik időpontra a járvány miatt. Reméljük, hogy szeptemberben már sikerül előadnunk a közönségnek!”

– tette hozzá a tánctanár.

Szeretnék megtartani nyári táborukat

Oláh Attila, a Csallóközi Táncegyüttes vezetője összesen 140 táncossal foglalkozik, akik a karantén időszakában kénytelenek voltak egy időre leállni. Később ők is átálltak az online táncoktatásra, és mind az öt korosztály külön Facebook oldalára feltöltötték az oktató videókat, amelynek segítségével a gyerekek és a felnőttek is elsajátíthatták a táncokat.

Tavaly júniusban már próbálhattunk a Szabó Gyula Alapiskola udvarán, majd visszatértünk a próbaterembe is. Nyáron többé-kevésbé normálisan folyt a munka, táborokat és fellépéseket is szerveztünk, persze nem annyit, amennyihez szokva voltunk. Októbertől pedig ismét visszaköltöztünk az online térbe, és heti egy videót közöltünk a táncosainkkal”

– mesélte a Csallóközi vezetője.

Csallóközi Táncegyüttes-Dsz
Fotó:  Csallóközi Táncegyüttes

Decemberig három koreográfia született meg – ,,el is nevezetem covid-koreográfiának” – tette hozzá Oláh Attila. Mostanra már teljes létszámban folytatják a munkát és készülnek a nyári szezonra.

,,Most látjuk, hogy mennyire megviselte a gyerekeket lelkileg ez az egész pandémia őrület. Két héttel ezelőtt a próbateremben tapasztaltuk, hogy az együttest lelkileg is újra kell építeni, mert nagy mértékben kiölte a vírus a gyermeki huncutságot a táncosainkból. Remélhetőleg, minél hamarabb túl tudunk lendülni majd ezen az egészen, s visszaállhat a csapat” – mondta el Oláh Attila.

Augusztus 2-től szeretnék megszervezni a nyári táborukat Gellében, amelyen több mint 100 gyermek vett részt az elmúlt években. Június 10-én egy szerbiai turnén vennének részt a felnőtt tánccsoporttal, amelynek lehetősége egyelőre bizonytalan a számukra.

A gyerekek kinőtték a fellépő ruháikat

A somorjai Csali Együttesben is öt korcsoporttal működnek Nagy Myrtilék, akiknek az online gyakorlás annyira nem nőtt a szívükhöz. A kisebbek táncpedagógusai eleinte számon kérték az oktatóvideók tartalmát, de a nagyobb korcsoportoknál nem volt kitétel. Júniusban a kültéri programokra összpontosítottak: szerveztek métázást, sportnapot, táncos edzést, arra fektették a hangsúlyt, hogy a gyerekek tudatában megmaradjon a csoport léte.

Csali Táncegyüttes-Somorja
Fotó:  Csali Táncegyüttes

,,Hetente küldtük a gyerekeknek a gyakorlatokról szóló videókat, amelyek a kondícióra is jó hatással voltak. Mikor májusban visszajöttek a gyermekek a próbaterembe látszott az, hogy ki végezte el a gyakorlatokat, kinek maradt meg a kondíciója. Most már minden higiéniai előírást betartva végezzük a táncpróbákat, és mivel a narancssárga zónában vagyunk, így már a maszk sem kell.”

Annyi változás történt a csapatban, hogy iszonyatosan megnőttek a gyerekek, ezért a tavaly év elején készült ruhákat át kellett adni a kisebb csoportoknak. A jó kedvük és az akaratuk megmaradt, aminek hihetetlenül örülünk. A közösségi élmény az, ami eddig összetartotta a csapatot, ezért gondoltuk azt, hogy lemorzsolódást kell majd tapasztalnunk, de pont az ellenkezője történt”

– mesélte boldogan Nagy Myrtil.

A tánccsoport vezetőinek legfontosabb feladata június végéig, hogy a gyerekeket visszatornázzák arra a szintre, amelyen másfél éve voltak. Tudjanak fejlődni, és a nyáron jöhetnek a fellépések.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.