Varga Krisztina visszatekintése az 1938-as hazatérésre
Hazatérés? Visszacsatolás? Megszállás? – nézőpont kérdése. A Trianon utáni sokkban élő magyar nemzet számára természetesen hazatérés, a közelgő háború lázában élő nagyhatalmak számára visszacsatolás, a csehek és szlovákok számára természetesen megszállás.
Az első bécsi söntésről van szó, amelynek következtében Csehszlovákia elveszítette a főleg magyarok lakta felvidéki területek nagy részét, 11 927 négyzetkilométert, 859 880 lakossal. Varga Krisztina fiatal történész új könyvében összefoglalja az első bécsi döntéshez vezető utat egészen az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttétől Trianonon át a komáromi és vécsi tárgyalásokig.
Az 1938-as sorsdöntő évet főleg Simon Attila dolgozta fel tüzetesen (Egy rövid esztendő krónikája, Magyar idők a Felvidéken), de Babucs Zoltán is bőven foglalkozott ezzel az időszakkal. Varga Krisztinának a párkányi Pro Culture Parkan kiadásában megjelent összefoglaló munkája a Selye János Egyetemen készült diplomamunkája, amelyben nemcsak a komáromi és bécsi tárgyalásokról ad részletes összefoglalót, s vizsgálja meg azt a korabeli sajtótermékek, majd a rendszerváltás után kiadott történelemkönyvek tükrében, de bőven visszatér az előzményekre is, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia nemzetiség-politikájától kezdve a trianoni döntése át a monarchia romjain létrejött Csehszlovákia nemzetiségi viszonyaiig. Ahogy szól a két világháború közötti Magyar Királyság revíziós politikájáról is, amely végig megpróbált békés keretek között maradni.
Történészek véleménye ma is megoszlik, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia a népek börtöne volt-e vagy népek békés együttélésének példás manifesztuma, vagy jobb sorsra érdemes népek olvasztótégelye. Valószínűleg egyik sem.
Ahogy természetesen sokkal könnyebb nekünk, kései utódoknak állást foglalni, kiemelve történéseket egykori kontextusukból, de ugye tudjuk, a sportban és a történelemben a „ha” szócskának semmi értelme sincs. Ahogy teljesen másképp élt meg egy-egy eseményt egyik vagy másik nép, akik ugyan ezer éve éltek egymás mellett, egy államalakulaton belül, de sokszor bizony csak szigorúan egymás mellett. S a kölcsönös sérelmeknek se szeri, se száma, legfeljebb ezek szigorúan a felszín alatt parázslottak.
Varga Krisztina (ahogy Simon Attila munkáinak) nagy érdeme, hogy nem próbálkoznak ítélkezni, s nagyon szigorúan a tényekre építik fel dolgozataikat. A fiatal történész dolgozata megmutatja-felvázolja a Csehszlovákia széteséséig vezető utat, beleértve a Monarchia belső válságát, Csehszlovákia létrejöttét, a Csehszlovák Köztársaság mindennapjait, ahogy a magyar revíziós törekvéseket is, amely a Mindent vissza! elvétől a békés megegyezésig terjedt. Ez utóbbiban megfért a szigorúan etnikai elven alapuló határrevízió, de Gömbös Gyula gazdasági érdekeket is szem előtt tartó tervezete is.
De lám, ez már megint a „ha” kategóriájába tartozik. Ahogy a magyar vezetés azt sem tudhatta 1938 nyarán, hogy ismét rossz lóra tesz, s Hitler és Mussolini oldalán az öröknek hitt új határok is csupán ideiglenesek lesznek, s alig hét évig állnak majd, sőt a bosszú még véresebb és kegyetlenebb lesz.
Varga Krisztina dolgozatának külön érdeme az 1938 októberi eredménytelen komáromi tárgyalások részletes összefoglalása, amelyen a müncheni négyhatalmi egyezmény döntése alapján a magyar és a cseh/szlovák delegáció kétoldali tárgyalásokon volt hivatva megegyezni az új határokról három hónapon belül. A magyar fél az 1880-as vagy az 1910-es népszámlálást vette volna alapul, míg a másik fél az 1930-as népösszeírást (Kérdés persze, hogy a nagyszámú zsidó lakosság hogyan is viszonyult a döntéshez, hisz csöbörből vederbe esett, s így is, úgy is a koncentrációs táborok jelentették számukra a végállomást). Nem meglepő, a tárgyalások kudarcba fulladtak, így a döntés a nagyhatalmakra maradt.
A franciák és az angolok abban reménykedtek, hogy ha engednek Hitler revíziós terveinek (ekkorra már elcsatolták a szudétanémet területeket Csehországtól), akkor talán megúszhatják véres háború nélkül. Az immár csak kéttagú döntőbíróság (Németország és Olaszország) a magyar félnek kedvezett, hiszen nagyobb területet kapott vissza, mint amennyit Komáromban követelt.
De az öröm így sem volt teljes, hiszen Pozsony és Nyitra Szlovákia része maradt. Kassa viszont visszakerült a Magyar Királysághoz, ahogy nem egy szlovák többségű város (Verebély, Nagysurány) is. Az öröm azonban így is hatalmas volt, a magyar csapatok pár napon belül be is vonultak a visszacsatolt területekre, ahol a lakosság örömmámorban úszva várta a katonákat. Komáromba és Kassára maga Horthy Miklós kormányzó érkezett fehér lovon, Kassán még szlovákul is üdvözölte a helyieket. Külön érdeme a könyvnek, hogy szülőföldje, a párkányi és az ipolyszalkai fogadtatást is felidézi.
Varga Krisztina a komáromi és vécsi tárgyalások magyarországi és szlovák sajtófogadtatását is figyelemmel kíséri dolgozatában, magyar részről a Budapesti Hírlap, a Kis Újság, a Pesti Hírlap és a Népszava aktuális lapszámait tekintette át, míg szlovák részről a Robotnícke noviny, a Slovák, a Slovenský denik és Slovenský hlas egyes lapszámait, de végiglapozta az Esztergom és Vidéke, ahogy a Prágai Magyar Hírlap/Felvidéki Magyar Hírlap eseményekkel foglalkozó cikkeit is.
A dolgozat utolsó részében a rendszerváltás után megjelent történelemkönyve az eseményekre vonatkozó fejezeteit is fellapozza, így Simon Attila és Kovács László tankönyvét is.
Kár, hogy a magyarországi tankönyvekre nem kerített sort, érdekes lenne azokat is a szlovák (többnyire ezek tükörfordításait használják a magyar iskolákban is) és a szlovákiai magyar tankönyvek mellé helyezni. Mellesleg, itt nem árt megjegyezni, hogy a történelemoktatás sokban függ magától a tanár személyétől is.
Varga Krisztina kitűnő könyvének a végén (amelyet akár alternatív középiskolai tankönyvként is használható) magyar, szlovák és angol nyelvű összefoglalót is közöl, s dolgozatának alaposságára utal, hogy közel 400 utalást tartalmaz, s külön fejezetben sorolja fel azokat a forrásmunkákat, amelyekből merített.
(Varga Krisztina: Hazatérés, Pro Culture Parkan n. o.)
