2013. április 10., 13:33

Újra megrendezik a népszerű vetélkedőt

BUDAPEST. Újra megrendezi a Fölszállott a páva című néptáncos, népzenei vetélkedőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza.
A vetélkedő folytatásáról  Böröcz István vezérigazgató az MTVA, Kelemen László pedig a Hagyományok Háza képviseletében írt alá partnerségi és együttműködési megállapodást szerdán az MTVA III. kerületi székházában.

Böröcz István elmondta, hogy az új műsornak a tavalyinál hosszabb "kifutása" lesz, a selejtezők még az idén lezajlanak, az az ezekről készített összefoglalókat 2014 januárjától sugározza a Duna, a döntők márciusban és áprilisban lesznek. Felidézte, hogy a népi kultúrára épülő vetélkedő több évtizedes kihagyás után indult 2012-ben ismét útjára. Hangsúlyozta, hogy a műsor sikere nemcsak az MTVA-é, hanem a Hagyományok Házáé is.

"Olyan tehetségkutatókat szervezünk, ahol értékek születnek és értékeket őrzünk meg" - emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette: a műsor feladata az is, hogy a népi kultúrát megszerettesse a nézőkkel. "Nem az ügy mellé álltunk, mi vagyunk az ügy" - fogalmazott Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, aki üdvözölte, hogy a negyvenéves táncházmozgalom tavaly végre lehetőséget kapott, hogy a Kárpát-medence közönsége előtt bemutatkozhasson. Mint fogalmazott, a hagyományos paraszti életforma eltűnésével a táncházmozgalomra hárul a feladat a paraszti kultúrát "élő módon" tovább vinni, hogy abból ne váljon múzeumi tárgy.

Kelemen László azt mondta, a Fölszállott a páva első szériája nem várt sikert aratott a közönség és a szakma körében egyaránt. Szerinte a műsor alapvetően nem verseny, hanem "egy hatalmas seregszemle", amely meggyőzi az ország nyilvánosságát a népi kultúra értékeiről.

A versenyre 16 és 35 év közötti énekesek, zenekarok, táncosok jelentkezését várják május 12. éjfélig a www.hagyomanyokhaza.hu és a www.folszallottapava.hu oldalon. A pályázati anyagnak tartalmaznia kell a produkció legfeljebb hétperces demófelvételét, fotókat a versenyzőről, illetve a kitöltött jelentkezési lapot.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.