2023. augusztus 17., 17:22

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk - KÉPEKKEL

A Komáromi FolkFészek Népművészeti Műhely és a Hárompatak Polgári Társulás augusztus 16-tól, három napon át, párhuzamosan több komáromi helyszínen tartja az V. Tündérkert Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Tábort. A naponta 9-16 óra között folyó népzenei, népi ének és kézműves foglalkozásokra többnyire alapiskolások, de idősebb érdeklődők is jelentkeztek.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Galéria
+3 kép a galériában
Zengett a terem az ördöngösfüzesi muzsikától
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Ottjártunkkor a RÉV - Magyar Kultúra Háza előtti térségben Balázs Lilla, Angyal Réka, Szamek Lili és Bozzay Klára Sára irányításával kézműveskedésbe kapcsolódtak be a (csak!) lányok. Az Egressy Béni Városi Művelődési Központ egyik termében Korpás Évával népi énekeket tanultak az érdeklődők, a másik helyiségben pedig Horsa István, a dél-komáromi Ördöngös Népzenetanoda vezetőjének segítségével a vonós hangszerek kezelése terén mélyítették el az ismereteiket mindkét nem különböző korú képviselői.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Szükség esetén egymásnak is segítettek a kézműveskedők
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A 2018-as évi táborkezdéstől fogva a Komáromi FolkFészek Népművészeti Műhely és az Illés Gábor népzenész által irányított Hárompatak Polgári Társulás rendezi a kettőnk által kiötlött Tündérkert Gyermek- és Ifjúsági Népművészeti Tábort, amelybe az idén huszonnégyen jelentkeztek. Az alsó korhatár 7 év volt, s mivel felsőt nem szabtunk meg, a népzenei foglalkozásokra alapiskolásoknál idősebb érdeklődők is érkeztek, hogy gyarapítsák az ismereteiket. Három napig reggel 9-től 16 óráig tart a tartalmas együttlétünk, s tízórait és ebédet a helyszínen biztosítunk mindazoknak, akik azt előre igényelték. A táborunkba akár csak egy-egy napra is lehetett jelentkezni“ – mondta el a MA7-nek Korpás György, az egyik főszervező.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Korpás György, a tábor egyik főszervezője
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Hozzátette: az idei táboruk megvalósulását anyagilag a Kisebbségi Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Alap – Csoóri Sándor Program és Komárom város támogatta.  

Népzenészként a zenei foglalkozásról is nyilatkozott:

Észak-mezőségi, ördöngösfüzesi népzenét tanulunk Horsa István vezetésével, akinek az az alapfilozófiája, hogy ne kotta szerint, hanem inkább hallás alapján játsszunk. Eredeti autentikus népzenei hangfelvételeket is leengedett , hogy azok alapján zenéljünk csellón, hegedűn, brácsán és nagybőgőn – nagyszerű hangulatban“.
Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
A hallás utáni játékra helyezték a hangsúlyt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Az egyéb díjai mellett Külhoni Magyarságért-díjjal is kitüntetett Korpás Éva népdalénekes a látogatásunk során éppen egy jövendő harmadikos és nyolcadikos leányzóval foglalkozott. Elárulta: ők nem az évközben rendszeresen oktatott tanítványai közül valók, de nagyon ügyesek, fejlődőképesek.

Nekik éppen martosi népdalokat tanítok, mert fontosnak tartom azt, hogy ismerjék annak a tájnak a népdalkincsét, ahol élnek. Továbbá a másik teremben oktatott népzene további dalok elsajátítására is sarkall minket azért, hogy a tanultakkal a pénteki zárórendezvényen elhangzó népzenéhez is csatlakozni tudjunk“

–  hangzott Éva tömör, de velős válasza azért, hogy az ebédig még elég ideje maradjon foglalkozni a lelkes táborozókkal.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Korpás Évával népi énekeket tanultak az érdeklődők
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A lehetőségeink szerint minden évben olyan kézműves foglalkozásokat választunk, amelyek a népi hagyományainkat viszik tovább. Ez alkalommal a híres komáromi ládákra eset a választásunk, amelyeket közösen csodáltunk meg a Duna Menti Múzeum időszakos kiállításán. E ládák mintakincsére fókuszáltunk, Sipos Anna művészettörténész vezetésével. Azután a fa kezelésére és az alapozásra tanítottuk meg a gyerekeket. Pénteken pedig olyan kész művek kerülnek ki a kezük alól, amelyeken a komáromi ládák és más tájegységek bútorfestő mintakincse lesz látható“ – ecsetelte a részleteket Balázs Lilla.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Balázs Lilla foglalkozásvezető besegít az egyik táborozónak
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Ezenkívül több színben pompázó gerdánt is készítettek, ami a moldvai népviseleti kincs egyik darabja, s azt az ottani lányok fejkötő díszként, a fiúk pedig kalapdíszként viselnek. „A táborozók a gerdánkészítés közben, a finommotorika és koncentrációs képesség fejlesztése keretében, a szövés és gyöngyözés technikájának ötvözésével ismerkedhettek meg. Ki hinné, hogy eközben még matematikai oktatásban is részesültek, hiszen az egyes munkafolyamatok során számolnunk is kellett...“ – folytatta tájékoztatását.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Kapóra jött a hintáspark kerítése...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Lilla leszögezte: a táborban minden mindennel összefügg, hiszen a Korpás Éva által a foglalkozásán részt vevő gyerekeknek tanított népdalokat az ebédszünetek után a többi résztvevővel is igyekezett elsajátíttatni.

Azokat kézműveskedés közben is ismételgetjük, felidézve a régi fonók hangulatát, amelyekben a lányok, asszonyok együtt dolgoztak“

– jegyezte meg.

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Angyal Réka foglalkozásvezető is a kézműves csoportot erősítette
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

 Azt is megtudtam, hogy lazításként közösségkovácsoló népi és modernebb, élménypedagógiai játékokkal színesítik a programot. Továbbá a táborozók szerdán Horsa Istán és Illés Gábor jóvoltából, hangszersimogatón ismerkedhettek a különféle kipróbálható hangszerekkel, a pénteki ebéd után pedig Szénási Veronika mesemondó tanulságos mesékkel köti majd le a figyelmüket. 

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Bozzay Klára Sára a táborozók szomját is oltotta...
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Pénteken 16 órától a RÉV-ben lesz a tábori zárórendezvény, amely során a táborozók hozzátartozóiknak és a további érdeklődőknek bemutatják a Tündérkertben tanultakat, valamint egy kis kiállítás keretében a saját kezűleg készített kézműves termékeiket is, melyeket végül hazavihetnek. Hangulatos befejezésként 17 órától a gyermekek, 19 órától pedig a felnőttek számára ingyenes táncházat tartanak, amelyekben a Horsa Banda és a Hárompatak zenekar húzza majd a talpalávalót.    

Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Többféle vonós hangszeren játszottak a táborozók
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Tündérkertben jártunk, táborozókat találtunk... KÉPEKKEL
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.