Több múzsán osztozva

Hogy lehet mindezt együtt csinálni?

Nem tudok elfáradni, annyira szeretek mindent, amit csinálok. Egyformán szeretem a színházat és a táncot. Sokszor álltam válaszút előtt: színészet vagy tánc, de éreztem, egyiket sem tudnám feladni. Szerencsére nem is kellett, mert a jelenlegi helyemen, a MU Terminál Kortárs Táncműhelyben ezeket együtt művelhetem Fejes Ádám irányítása alatt, aki nagy név a szakmában.

Iskoláskorodban nem múlt el rendezvény anélkül, hogy azon fel ne léptél volna. Kiskorodtól szavaltál, és pörgött rajtad a sok szoknya.

Hatévesen kezdtem táncolni az Iglicében, középiskolásként a komáromi Feszty Árpád Néptáncegyüttesben folytattam, és belecsöppentem a táncházmozgalomba. Elkezdtem brácsázni, nagybőgőzni, ütőgardonozni. Amikor elsős gimnazistaként első helyezett lettem a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen, beindult a színészi pályám. A GIMISZ diák-színjátszócsoport tagja lettem, másodikosként pedig Szabó Csilla rendezőnek köszönhetően az ÉS?! színházba kerültem. Akkoriban azt hittem, a színészet az én utam. Ebben megerősített az is, hogy a Jókai Napokon egy öregasszony megformálásáért a legjobb női alakítás díját kaptam, negyedikesként pedig ugyanitt Ferenczy Anna-díjat, amelyet a legígéretesebb fiatal tehetségnek ítélnek oda.

Hogyan alakult a további sorsod?

A középiskolát befejezve a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételiztem. Nem vettek fel. Nem keseredtem el, mert éreztem, hogy még nagyon fiatal vagyok ehhez. Az ELTE pszichológia szakára viszont felvettek. Eléggé tiltakoztam ellene, de úgy gondoltam, ha már felvettek, elkezdem, legalább Pesten leszek. Egy napon a barátnőm szólt, hogy felvételi lesz az egyetem néptáncegyüttesébe, ahol Valach Gábor lesz a művészeti vezető, akit én régóta csodálok és tisztelek. Volt bennem félsz, hogy ilyen neves táncművész előtt kell megmutatnom a tudásom, a lábam is nem sokkal előtte műtötték, de sikerült felvételt nyernem. Megszenvedtem, hogy egy kemény és összeszokott csapatba kellett beilleszkednem, de rengeteget tanultam és fejlődtem. A színművészeti egyetemmel még kétszer próbálkoztam. Az egyik nagy csalódás volt, hiszen úgy éreztem, minden tökéletesen sikerült, és egy olyan tanár nyitott volna osztályt, akit én nagyra becsülök és szeretek.

Két éve furán alakult a nyaram. Az ELTE-ről majdnem kiestem, meglett az eredménye a több éves tiltakozásomnak, és nem nyertem felvételt a táncművészeti egyetemre sem, pedig annak sikerében nagyon bíztam. Semmi nem volt a kezemben. Diákmunkát végeztem, és aggódtam, mi lesz szeptemberben.

És ekkor került a kezedbe egy hirdetés…

A MU Terminál castingot tartott, kortárs tánccal és színészettel is foglalkozni akaró személyeket kerestek. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy tíz napja lejárt az esemény. Mégis elküldtem a jelentkezést, és jött a válasz, hogy várnak a válogatóra. Saját koreográfiával kellett bemutatkozni, amit lazán vettem, annak ellenére, hogy tudtam, a kortárs tánchoz más testi adottságok kellenek, mint a néptánchoz. Megfeleltem.

Megkezdődött a képzés, olyan nagy nevek tanítottak, mint Gergye Krisztián, a kortárs tánc élvonalbeli előadója és Fejes Ádám, a MU alapítója. Többen nem bírták a napi tréninget, de akik maradtunk, novemberre összehoztunk egy előadást. Olyan remekül sikerült, hogy mindannyiunkat fellelkesített. Negyven percig improvizáltunk, nem tudtuk, mi fog kisülni belőle, s csak bámultunk a siker láttán. Ezután Ádám úgy döntött, bevon minket a társulat előadásaiba, így lettünk a MU tagjai. Két-három havonta tanulunk be új darabot, és csak párszor játsszuk el. Fejlődünk nemcsak testileg, lelkileg is. Ádám kellő önbizalmat önt belénk, hogy bírjuk a kemény próbákat, ami két és fél órás balettalapú tréning, erősítés és fitnesz.

Otthonra leltem a MU Terminálban, szinte az egész napomat a színházban töltöm. Reggel kortárstánctréninggel kezdünk, majd próbálunk a felnőttelőadásokra, délután pedig drámafoglalkozásokat tartok a gyerekeknek. Mostanság sikerrel játsszuk a Pinokkió cirkuszi meséje darabot kisebb-nagyobb tanítványainkkal együtt. Erre az előadásra nemrég szülőfalumból is érkeztek látogatók. Őszintén örültem, hogy előttük és nekik is játszhatok.  

Mindemellett ott a néptáncegyüttes is.

Az időpontokat a legnehezebb összeegyeztetni, mert swingpróbából is van hetente egy-kettő, de szerencsére nem ütközik a néptáncpróbákkal. A fellépéseknél azonban elkerülhetetlen az egybeesés, ilyenkor azt veszem figyelembe, hogy hol van rám nagyobb szükség. Jelenleg a kortárs művészetet helyezem előtérbe. Amikor édesanyámék először láttak egy ilyen nem könnyen értelmezhető, elvont darabban, tartottam a reakciójuktól, de elég meglepő módon tetszett nekik. A swing az önfeledt felszabadultságával ejt rabul, a néptánc pedig a szívem csücske. Ahogy felveszem a viseletet, teljesen átváltozom, visszatérek az időben, mélyre nyúló magyar gyökereimhez. Minden percemet kénytelen vagyok beosztani, az egyetemi tanulmányokra a buszon, a metrón, két próba közt, vagy este szakítok időt. Nagyon jó barátokkal lakom együtt, ők hazavárnak minden este, de azért alkalomadtán egy kis kikapcsolódás, buli is belefér az időbe. Néha magam sem tudom, hogyan.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/24. számában.