2016. július 13., 13:52

Tízezer embert várnak a jászberényi Csángó Fesztiválra

JÁSZBERÉNY. Tízezres látogatottságot várnak a jövő kedden kezdődő 26. Csángó Fesztiválon; a színes programot, népzenei koncerteket és folklórműsorokat kínáló rendezvényre évről évre többen érkeznek Jászberénybe - mondta Péterbencze Anikó, a fesztivál egyik alapítója az M1 aktuális csatorna műsorában.
201607131356360.j2.jpg

A hatnapos fesztivál a csángók sorsára hívja fel a figyelmet; július 19-től 24-ig több mint félszáz kulturális program és több tucat hagyományőrző csoport előadása várja az érdeklődőket Jászberényben. A fesztiválra Grúziából, Ukrajnából, Törökországból és Bosznia-Hercegovinából is érkeznek majd együttesek - hangzott el a műsorban.   

Péterbencze Anikó kiemelte: fontos a kulturális értékek megtartása, hiszen ahhoz, hogy tudjuk, hová tartunk, ismernünk kell a gyökereinket. De legalább ilyen fontos az is, hogy perspektívát adjunk az ott élőknek, hogy szülőföldjükön maradhassanak, hiszen sok az elvándorlás - tette hozzá.  

A fesztivál egyik programeleme a III. Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórum a Csángó Fesztivál Alapítvány szervezésében. Mint Péterbencze Anikó elmondta, a harmadik alkalommal megrendezett konferenciával a kapcsolatok építéséhez szeretnének lehetőséget teremteni. Az eseményre jászsági vállalkozókat hívtak meg, emellett Székelyföldről, Felvidékről és Csángóföldről is hívtak elméleti szakembereket és vállalkozókat is.   

Péterbencze Anikó kiemelte: a fesztiválon idén a csángó ízeket is meg lehet kóstolni, a Fő téren lévő pavilonban csángó galuskát főznek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.