Teljesüljön minden kívánságod! – Sose mondd!
Sokszor hangzik el újév táján ez a jókívánság. Én is mondtam másoknak és csak idővel tanultam meg a leckét. Akkor, amikor teljesültek a kívánságaim és elborzadva láttam: „Én nem ilyen lovat akartam!”
Pedig édesanyámtól saját élettapasztalata alapján bölcs útmutatást kaptam arra vonatkozólag, milyen az, amikor az ember határtalan akaromsággal terjeszti konkrét kéréseit, kívánságait az univerzum elé.
Álljon itt tanulságul az ő története:
Fiatal asszony volt, férjét a házasságkötés után azonnal frontszolgálatra rendelték. Anyukám rendületlenül imádkozott, azt kérve az Istentől, hogy férje mindenképpen térjen haza a harcmezőkről.
Hazatért. Betegen, tüdőbajjal küszködve és nemsokára már gyermekük születését várták. Az orvos, még a baba megszületése előtt óva intette anyukámat attól, hogy a gyermek az apjával egy szobában legyen, mert akkor, mint mondta, szinte biztos, hogy elkapja a kórt. Mivel azonban csak egy szobájuk volt, ezt kiküszöbölni nemigen lehetett. Megszületett a gyönyörű kislány Miluska. A patikusék ismerték a helyzetét, ezért kérték, adja oda nekik a kislányt, ők felnevelik (nekik csak fiaik voltak(. Bár tudta, jó helyre kerülne, a világ minden kincséért se mondott volna le róla.
Pár hónappal a kislány megszületése után az édesapa örökre távozott... és rövidesen a gyermek is követte őt. „Mindezt a végtelen szenvedést talán nem kellett volna átélnem, ha nem akarok olyan rettentően” - mesélte sokszor okulásunkra az én drága anyukám.
„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek” /Mt 6,8/ - mondja a Szentírás. Persze, kell hogy legyenek céljaink, kívánságaink, s meg is kell tenni minden tőlünk telhetőt elérésük érdekében, de aztán az egészet bízzuk a Gondviselésre. És látni fogjuk a csodát…
