2021. július 22., 08:00

Táborozási lehetőség a határon túl

Idén a szervezők már jelenléti táborként szeretnék megvalósítani a Kárpát-medencei Vektor Műhelytábort. De vajon mi is a Vektor tábor és hol rendezik meg?

Vektor tábor 2018
Vektor tábor 2018-ban
Fotó: Vektor tábor

A Vektor tábor egy olyan négynapos rendezvény, amelyet felvidéki, erdélyi és viharsarki fiatalok közösen álmodtak meg még 2015-ben annak érdekében, hogy évente egyszer összegyűljenek, és egy-egy, számukra érdekes témát feldolgozzanak, kielemezzenek a magyarországi Szarvas településen.

A 2019-es évre azonban ez a csapat a vajdasági és a kárpátaljai fiatalokkal bővült, akik szintén a közösségépítést, az ismeretszerzést és a jó hangulatot tartják mérvadónak. 2020-ban a pandémia miatt a szervezők nem tudták megszervezni az eseményt, legalábbis nem élőben, de idén végre – a járványügyi követelmények mellett – megvalósíthatják a Vektor 2021-et a szarvasi Ifjúsági Táborban.

Vektor tábor 2019
A 2019-es Vektor táborban
Fotó:  Szondi Balázs

Az idei rendezvény témája a “Média világa”. A mediális felületek, közösségi oldalak, a videós és szövegszerkesztés fortélyainak elsajátítása – természetesen nagyon alap szinten –, valamint minden, ami belefér a négy teljes tábori napba. Az érdeklődők betekintést nyernek a hagyományos orgánumok (újságírás, rádiós munkálatok és a többiek) működésébe, de akár az egyre elterjedtebb internetes formákba (vlog, TikTok, Instagram és társai).

Az elméleti és a gyakorlati lehetőségek is adottak, ugyanis a szervezői országokból érkeznek majd a szakmában dolgozó előadók, akik majd kellőképpen tágítják a jelenlévők látókörét. A táborozók megtapasztalhatják, milyen is csapatban dolgozni, de az egyéni fejlődésre is odafigyelnek a szervezők. 

A Vektoron eddig feldolgozott témák közé tartozott a munka világa-pályaorientáció, az önismeret, mint olyan, illetve az ,,epic sodródás” (mit is kezdjünk az életünkkel az iskola után?).

Vektor tábor 2018
A társszervezőkkel
Fotó:  Vektor tábor

A szervezők között ott van a felvidéki Diákhálózat egyik tagszervezete, a Jókai Mór Diákkör Komáromból, valamint a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub részben segíti a munkálatokat, de az erdélyi máréfalvi Rozetta Ifjúsági Egyesület, a kárpátaljai KMDFKSZ, a vajdasági VIFÓ egyesület tagjai is nagyban kiveszik a részüket a munkából. Végül, de nem utolsó sorban a rendezvény motorja, a békésmegyei Játszótér Alapítvány, akik a legelejétől hittek a rendezvényben.

Részletekért a honlapukon és a közösségi oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.