2016. november 24., 08:35

Szombaton Komáromban ünnepel a 30 éves Garabonciás Néptáncegyüttes

KOMÁROM. November 26-án 18 órától az észak-komáromi városi művelődési központban mutatja be ingyenes jubileumi gálaműsorát az idén 30 éves dél-komáromi Garabonciás Néptáncegyüttes, amely alapító oktatója és névadója a felvidéki Katona István néptáncos-koreográfus volt, és megalakulása óta csaknem folyamatosan észak-komáromi tagokkal is rendelkezik. Az esemény kapcsán Gábor Klára Népművészet Ifjú Mestere-díjas néptáncoktatóval, az együttes szervezőtitkárával beszélgetett portálunk.
201611240827160.Gabor_Klara_gyerekekkel.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Emlékezzünk vissza a kezdetekre: ki és milyen céllal alapította meg 1986-ban Dél-Komáromban a Garabonciás Néptáncegyüttest?

A Garabonciás megalakulása hiánypótlással indokolható, hiszen akkoriban már évek óta nem működött néptáncegyüttes Komáromban. Az is nagy lökést adott, hogy volt egy nagyon lelkes pedagógus, Pőcze Lászlóné, Erzsike néni, aki a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában kezdte népi játékokra és néptáncra tanítani a gyerekeket. Mivel kiderült, hogy egy nagyon tehetséges korosztály került a keze alá, segítséget kért Solecki Szilárdtól, a művelődési ház volt igazgatójától, aki a túlparti Katona István néptáncos-koreográfust hívta meg Dél-Komáromba néptáncot oktatni, s ő lett az alakuló néptáncegyüttes névadója is. Sajnos, azonban csak egy évig dolgozhatott az együttessel, mert disszidálni kényszerült. Mivel én akkortájt kerültem vissza Komárom-Esztergom megyébe, ahonnan eredetileg származom, megkerestek, hogy álljak az együttes élére. Azóta többféle minőségben, így táncoktatóként, illetve két évtizeden át koreográfusként, majd utánpótlás-neveléssel foglalkozó szakemberként, jelenleg pedig elsősorban titkárként munkálkodom a csapat sikeréért. Persze, előfordulhat, hogy ha szükség lesz rám, ismét táncoktatást is vállalok.

Katona István jelenléte vonzotta a Garabonciásba az észak-komáromi fiatalokat, vagy érdeklődésük mással is indokolható?

Kezdettől fogva csaknem mindig vannak felvidéki tagjaink is, ami nem is csak Katona Pista barátunknak köszönhető, hiszen vele időközben megszakadt a kapcsolatunk. Bár most jelezte, hogy a jubileumi gálaműsorunkat mindenképpen megtekinti. A túlparti gyerekek, fiatalok érdeklődése a határmentiségünknek köszönhető, a felvidéki érdeklődők jelentkezését  is szívesen fogadjuk. Úgy tudom, hogy bár a Duna bal partján is működnek néptánccsoportok, de a miénkhez hasonlóképpen szervezett, az óvodásoktól a felnőtt táncosokig minden korosztályt foglalkoztató néptáncegyüttes nincsen.

Kijelenthető-e, hogy immár harminc éve folyamatosan biztosított a tagutánpótlásuk? Jelenleg hol, hányféle korcsoporttal foglalkoznak?

A nagyon tudatos szervezőmunkánknak köszönhetően a taglétszámunk állandóan 120 és 150 között mozog. Bár idén a kevés jelentkező miatt nem nyílt óvodás csoportunk, de remélhetőleg pár évnyi kihagyás után majd az is újból beindul. Jelenleg négy korcsoporttal foglalkozunk, s a Jedlik Ányos utca 8. szám alatt található Közösségi Házban szoktunk próbálni. Nyaranta néptánctáborokat is szervezünk, ahol tagjainkon kívül további érdeklődőket is szívesen látunk, hátha ők is kedvet kapnak, hogy velünk együtt ropják majd a táncot. Komárom Koppánymonostor és Szőny városrészében is működtek külsős szakköreink, amelyeket a közeljövőben szeretnénk felújítani. Onnan is érkeztek hozzánk tagok, bár esetükben a családi logisztikába is be kell tervezni a táncórákra való bejárást, amit nem minden család tud bevállalni. Évekig nem volt felnőtt csoportunk, ám három évvel ezelőtt az egyik tagunk, Orbán Viktor kezdeményezte egy felnőtt kamaracsoport létrehozását, és sikerrel is járt. Sajnos, a fiatalok tanulmányaikat gyakran más városban folytatják, vagy másutt találnak munkát, ami nehezíti egy stabil felnőtt néptáncos közösség kialakulását. 

Milyen forrásokból biztosítják a néptáncegyüttes anyagi feltételeit? Kapnak-e Komárom városától folyamatos támogatást?

Komárom város az eltelt három évtized során eléggé hullámzó módon támogatta a Garabonciást. A városvezetéstől és önkormányzattól függően akadt olyan év, amikor elmaradt vagy csökkent ez a támogatás, az utóbbi években azonban évi 1,6 - 2 millió forint körüli támogatásban részesülünk. Ez teszi lehetővé azt, hogy évek óta nem kellett emelnünk a gyerekek jelképes nagyságú tagdíját, amit képzési hozzájárulásként a Garabonciás Folklór Egyesületnek fizetnek. Itt jegyezném meg: mi egykor művészeti iskola tagozataként indultunk, így korábban fejkvótát is kaptunk. Majd a rendszerváltás közeledtével egyre nagyobb lehetőség nyílt egyesületek alapítására. Sőt, akkor még működött a megyei pályázati rendszer, amely feltételül szabta azt, hogy az efféle együttesek mögött egy-egy stabil egyesület, szervezet álljon. Ezért a táncegyüttes megalakulása után három évvel létrehoztuk a Garabonciás Folklór Egyesületet, amely már kezdettől fogva rendszeresen pályázott, ezenkívül azt a feladatot is vállalta, hogy újabb és újabb rendezvényekkel színesítse a városi műsorok palettáját. A megyénél jelenleg már nincs meg a hajdani típusú támogatási lehetőség, és közvetlen állami forrásra sem támaszkodhatunk. A legkiemelkedőbb hazai kulturális pályáztatónak számító Nemzeti Kulturális Alap szokta anyagilag támogatni a nyári táboraink megrendezését, de manapság más forrásokból is igyekszünk pályázati pénzekett szerezni. Időközben a művészeti iskola kivonult alólunk, mivel az új szigorú minősítő rendszernek nem tudtunk megfelelni. Mivel azonban akkortól némileg megemelkedett a városi támogatásunk, továbbra is biztosítottnak érezzük az egyesület és a néptáncegyüttes létét.

Szívesen vesznek-e részt különféle versenyeken? Köztudott, hogy több munkájukat rangos díjjal is elismerték...

Szinte minden versenyre elmegyünk azt is vállalva, hogy nem mi leszünk a legjobbak, hiszen fontos számunkra a szakmai zsűri véleménye. Úgy véljük, hogy minden véleményből lehet valamit tanulni, s azok által is javíthatunk produkcióink színvonalán. Eközben tudatosítjuk azt, hogy egy kisvárosi néptáncegyüttesnek kevesebb lehetőség adatik meg, mint egy nagyvárosi, sokkal több gyermekre épülő jelentősebb anyagi és szakmai támogatásban részesülőnek. Az elismeréseink nem is annyira versenyeken kapott díjak, hanem az együttes egy-egy időszakának különféle kitüntetések általi pozitív értékelése. Egyebek mellett Kiváló együttes címmel, Komárom Város Pro Urbe-díjával és megyei Príma-díjjal is rendelkezünk. 

Azt viszont nem minden néptáncegyüttes mondhatja el magáról, hogy saját zenekarral próbálhat, illetve léphet fel. Ez az előnyük minek köszönhető?

Szerencsére, valóban van saját zenekarunk. Ez annak is köszönhető, hogy a komáromi művészeti iskolában sokáig népzenei képzés is folyt, most pedig a magánkézben levő Ördöngös Népzenetanoda foglalkozik népzenei képzéssel. Jelenlegi zenészeink az említett népzenei tagozaton kezdtek el muzsikálni, prímásunk pedig a többi hangszeren játszó fiú között a lányom, Gábor Éva.

Milyen gyakran tanulnak be új koreográfiákat?

Nyári táborainkban mindig egy-egy új anyagot kezdünk megtanulni, s miközben korosztályonként még az előző évből pár bármikor bemutatható koreográfiát továbbra is műsoron tartunk, már mindig készül az új összeállításunk. A szombati jubileumi gálánkhoz hasonló hosszú műsorral azonban csak az összes korosztály együtt tud kiállni, de félórás összeállítások bemutatására bármikor vállalkozunk.

November 26-án, szombaton 18 órától az észak-komáromi városi művelődési központban mutatják be jubileumi gálaműsorukat. Kérem, árulja el a látványosnak ígérkező összeállítás részleteit!

Ennek kapcsán fontosnak tartom elmondani, hogy az együttesünk művészeti vezetője annak egyik alapító tagja, Pőcze László, aki már 1986-ban is a Garabonciásban táncolt. Az ő anyukája volt a beszélgetésünk elején említett Erzsike néni, aki felfedezte-kibontakoztatta fia és kortársai tehetségét, és hamarosan több szólótáncosoknak járó díjnak örülhetett a Garabonciás. Aztán Laci elvégezte a Táncművészeti Főiskolát, s abban a szerencsében lett részünk, hogy visszajött Komáromba, tehát az egyik volt tanítványom vált az utódommá. Jelenleg tehát ő határozza meg az együttesünk művészeti arculatát, és szinte valamennyi korosztályt tanítja, miközben rám már inkább a szervezési feladatok hárulnak. Õ állította össze az András napi vigasságok című gálaműsorunkat is, amelyet szombaton este hat órától mutatunk majd be az észak-komáromi városi művelődési központban. Az ingyenes ünnepi összeállításban a Garabonciás valamennyi korosztálya képviselve lesz, továbbá bemutatkozási lehetőséget nyújtunk a táboraink során velünk együttműködő tatai Pötörke táncegyüttesnek is, amely vezetője, Keltai Gábor néptáncpedagógus korábban nálunk is oktatott táncot. A Pötörkével egy közös koreográfiát is bemutatunk, illetve Keltai Gábor fiait szólótáncosként is láthatjuk majd a színpadon. Közben némi zenei aláfestéssel a múltunkat felidéző filmvetítést is beiktatunk, a műsorvezető szerepét pedig szokásomhoz híven ismét én vállalom. Polgármesterünk, dr. Molnár Attila is megígérte, hogy – valószínűleg Stubendek László észak-komáromi polgármesterrel együtt – tiszteletét teszi a közel kétórás programon, ahová minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!

További tagfelvételt terveznek-e, hátha akadnak, akik éppen a gálaműsor látán kapnak kedvet, hogy belépjenek a Garabonciásba?

Folyamatosan várjuk az újabb érdeklődők jelentkezését. Aki eljön közénk, bemutathatja, hogy már mit tud, azután a kora és tudásszintje szerint besoroljuk őt a megfelelő csoportunkba. Sosincs késő elkezdeni táncolni,  hiszen a tánctudás fejleszthető, s én is csak 13 évesen kezdtem el ropni. Kedden és csütörtökön általában fél 5-től, péntekenként pedig 5 órától próbahelyünkön, a Közösségi Házban találhatnak meg minket, továbbá a Garabonciás Folklór Egyesület facebookos oldalán is kapcsolatba léphetnek velünk. Bátran keressenek meg bennünket akár a szülők kisebb gyermekeikkel vagy a már önállóbb fiatalok és felnőttek is, mindenkit szeretettel fogadunk!

201611240827160.Gabor_Klara_gyerekekkel.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.