2022. július 26., 20:30

Szepesi Köztársaság – ide menekültek volna a németek a cseh megszállás elől

A nagy háború még javában zajlott, de a Felvidéken már nem voltak ismeretlenek a csehek Magyarországra vonatkozó területi igényei.

Lőcse
Lőcse

Ezek teljesíthetőségét azonban akkor nem sokan vették komolyan. Elmondható, hogy a felvidéki németek – főleg a szepességi szászok – inkább észnél voltak e téren, mint a magyar társadalom, illetve a magyar politikai vezetés. Ők előbb döbbentek rá a valós „cseh veszélyre”, mint a felvidéki magyar politikusok és értelmiségiek, akik még ha tisztában voltak is a csehek területi aspirációival, azokat leginkább csak a „túlhajszolt fantázia szüleményének” tartották, és egyáltalán nem vették komolyan.

A Szepesség Északkelet-Magyarország egyik többnemzetiségű vármegyéje volt, amely már nem volt része az összefüggő magyar etnikai tömbnek. Az 1910. évi népszámlálás adatai szerint a vármegye lakosságának 60,5 százaléka vallotta magát szlovák anyanyelvűnek, a magyar és a német elem pedig együttesen a népesség 26,1 százalékát alkotta. A fennmaradó 13,4 százalékot pedig rutén, lengyel és cigány anyanyelvűek tették ki.

A vármegye kilenc rendezett tanácsú városából kettő volt abszolút szlovák többségű, Szepesolaszi és Szepesváralja, kettő abszolút német többségű, Késmárk és Gölnicbánya, ötben pedig a magyar és a német elem együttesen alkotott abszolút többséget, nevezetesen Iglón, Leibiczen, Lőcsén, Poprádon és Szepesbélán.

A vármegye értelmisége csaknem teljes egészében magyar érzelmű volt, a szász, szlovák, rutén stb. származásúakat is beleértve.  A Szepességben minden vonalon példás nemzetiségi béke uralkodott, mivel a nem magyar ajkú lakosság túlnyomó része – a szászok mindenképpen, de a szlovákok többsége is – hungarus tudatú volt. 

„Érdekeinkbe és akaratunkba ütköző cselekedet”

A szepesi szászok német precizitással már 1918 októberében jónak látták nyilvánosságra hozni ragaszkodásukat az őket 7-8 évszázaddal azelőtt befogadó magyar hazához. Nem volt előttük titok a csehek aspirációja, nevezetesen a felvidéki vármegyék birtokba vétele és bekebelezése a létesítendő csehszlovák államba. Az abszolút szász többségű Késmárk – egykor szabad királyi, az adott korban rendezett tanácsú város – képviselő-testülete már 1918. október 23-án határozatilag tiltakozott a csehek felvidéki szándékai, különösképpen azon törekvése ellen, hogy Szepes vármegyét is Csehszlovákiához csatolják.

Ez a törekvés nemcsak törvényeinkbe, történelmi fejlődésünkbe és közgazdasági érdekeinkbe ütközik, hanem akaratunkba is” – mondta ki határozatilag a szász többségű város képviselő-testülete. „Mi nem akarunk a Magyar Szent Korona országainak kötelékéből elszakadni, sem azon belül külön alakulások részévé lenni (…). Tiltakozunk tehát az ellen, hogy az alakulóban levő cseh vagy úgynevezett cseh-szlovák állam nemzeti tanácsa a Szepesség (Szepes vármegye) magyar, német vagy tót lakosságának nevében, tehát a mi nevünkben is beszéljen, és kijelentjük, hogy képviseletünkre jogosultnak a törvényesen választott magyar országgyűlést tartjuk.”

A késmárki képviselő-testület egyúttal hasonló tartalmú határozat meghozatalára szólította fel Szepes vármegye többi városát és községét is.

A késmárkiak felhívása nem maradt visszhangtalan. Október 28-án Poprád rendezett tanácsú város képviselő-testülete rendkívüli közgyűlésen nyilvánította ki tiltakozását a Szepesség Csehszlovákiához való csatolása ellen, október 29-én pedig Lőcse képviselő-testülete mondta ki határozatilag: „tiltakozik bárhonnan kiinduló olyan politikai törekvések ellen, amelyek az ország integritásának rovására a magyar államot területileg megcsonkítani, abból idegen állami alakulatok számára magyar földet jogtalanul eltulajdonítani céloznak.”

Prágában 1918. október 28-án proklamálták a csehszlovák állam megalakulását, amely a cseh tartományokon kívül saját felségterületének minősítette az akkor még pontosan körülhatárolatlan „Szlovákiát” is.

Novemberben már senkinek nem lehettek kételyei aziránt, hogy a csehek – nagyhatalmi protektoraik támogatásával – akár fegyverrel is megkísérlik birtokba venni az igényelt észak-magyarországi területeket. Ez a vízió nem kis rémülettel töltötte el a magyar hazához minden körülmények között ragaszkodó derék cipszereket.

Szepesi Köztársaság

Mi történjék a Szepességgel, ha mégis megpróbálják elcsatolni a magyar államtól, merült fel a kérdés. Késmárkon újból megszületett egy bátor és hazafias kezdeményezés. A szász származású Kéler Tibor, a késmárki választókerület országgyűlési képviselője 1918. november 11-én meghirdette a Szepesi Köztársaság megalakításának eszméjét arra az esetre, ha ezt a területet is megpróbálnák kiszakítani a történelmi hazából.

A sajtó útján közzétett felhívásában a nevezett késmárki képviselő többek között kifejtette:

Magyarországgal, mellyel évszázadokon keresztül jóban-rosszban osztoztunk, tovább is együtt akarunk maradni, amint azt a leghatározottabban és legnyomatékosabban kifejezésre is juttattunk, ha azonban rajtunk kívül eső okokból ez lehetetlenné válik, abban a pillanatban, mihelyt a Magyarországtól való elszakíttatás vagy izolálás veszélye komolyan fenyeget, kötelességünk szepesi őseinkkel, önmagunkkal és gyermekeinkkel szemben szepesi szívóssággal és kitartással feltétlenül ragaszkodni önállóságunkhoz, és haladéktalanul megtenni a lépéseket a Szepesi Köztársaság proklamálása és ennek a békekonferencia által leendő elismertetése iránt.”

Amikor a cseh megszállás már elkerülhetetlennek látszott, a szepesi németek 1918. december 9-én valóban deklarálták a Szepesi Köztársaságot, az ő véleményükre azonban senki nem volt kíváncsi. A magyar kormány bűnös könnyelműsége és tétlensége mellett zavartalanul folyt a Felvidék cseh birtokba vétele.

Vajon mennyit értek ilyen körülmények között Wilson amerikai elnök kijelentései a népek önrendelkezési jogáról? Az 1919. január 18-án Párizsban megnyílt békekonferencia is a demokratikus önrendelkezés elvét tette meg – legalább is papíron – saját vezéreszméjének. A meghirdetett elvek és a gyakorlat azonban köszönőviszonyban sem voltak egymással.

A csehszlovák politikusokról elmondható – ugyanez vonatkozik a románokra és a délszlávokra is –, hogy irtóztak a lakosság akaratát kinyilvánító népszavazásnak még a gondolatától is. 

A nagy demokratának és humanistának kikiáltott T. G. Masaryk is például kategorikusan elvetette az elcsatolandó területek lakosságának beleszólási jogát sorsa további alakulásába. Egyik nyilatkozatában például azt fejtegette, hogy a Felvidéken a népszavazás már csak azért is megengedhetetlen, mivel a szlovákok úgymond nem képesek politikusan helyesen gondolkodni, és így nem is tudnának dönteni saját sorsukról. A nagy humanista gondolkodó egyéb alkalmakkor sem rejtette véka alá azt a véleményét, hogy egy esetleges népszavazás a Felvidéken igencsak kellemetlen és veszélyes kimenetelű lett volna számukra.

A szlovák politikai vezetők többségének is ez volt a véleménye. Vavro Šrobár is őszintén beismerte visszaemlékezéseiben, hogy a magyarok egy esetleges népszavazással „kiszakították volna a szlovákokat a csehszlovák államból, de a legrosszabb esetben is nem vesztették volna el Pozsonyt, a Csallóközt, egész Dél- és Kelet-Szlovákiát”. Milan Hodža is felhívta a figyelmet emlékirataiban a népszavazásból származható veszélyekre. Utólagosan ő is nyíltan beismerte, hogy „Szlovákiában mindenáron meg kellett akadályozni a plebiszcitumot”.  Ők aztán igazán tisztában voltak vele, hogy egy esetleges erőszakmentes, nemzetközi ellenőrzés mellett lebonyolított népszavazás milyen katasztrófát jelentett volna a számukra. Nagyon jól tudták, hogy a felvidéki szlovákok tetemes része akkor még Magyarország mellett döntött volna, nem is beszélve az elcsatolt észak-magyarországi területek több mint egymilliós nagyságrendű magyarságáról, de ugyanez a csehszlovák alattvalóvá lett több mint 200 00 főnyi németről is elmondható.  

Az egész álságos nagyhatalmi politika lényegét a csehszlovák kérdéssel kapcsolatban meglepő őszinteséggel fogalmazta meg emlékirataiban Tardieu volt francia miniszterelnök: „Választanunk kellett a népszavazás és Csehszlovákia megalkotása között.” 

A nagyhatalmak pedig Csehszlovákia javára döntöttek, és szembehelyezkedtek az önrendelkezés, a népszavazások elvével. Azóta már többször bebizonyosodott, rosszul döntöttek.


 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.