Szepesházy Kálmán emlékezete

Lacza Tihamér 2019. október 24., 21:25

Vámosbalog vagy ahogy gyakran emlegetik: Nagybalog egy alig 1200 lakosú település az egykori Gömör-Kishont vármegyében. Mostanában nem sokszor szerepel a hírekben, a távolabb élők számára legfeljebb az itt található Koháry kastély neve cseng ismerősen.

Szepesházy Kálmán fiatal és idős korában

Mégis három olyan híres szülötte is volt, akik szerepelnek a lexikonokban. Széchy Mária grófnő (1610–1679) fontos szereplője volt a 17. század derekán zajló viharos magyarországi eseményeknek, gróf Wesselényi Ferenc nádorral kötött házasságát Gyöngyösi István örökítette meg a Mársal társalkodó Muranyi Venus című elbeszélő költeményében. Ugyancsak itt látta meg a napvilágot a felvidéki magyar tudományos élet kiválósága, Znám István (1936–1993) nemzetközi hírű matematikus, egyetemi tanár, a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság egyik alapítója és elnöke. Ezúttal azonban a falu egy további, ugyancsak jeles szülöttére, Szepesházy Kálmán geológusra emlékezünk, aki 100 esztendeje, 1919. október 25-én született az akkori Felsőbalogon (Felsőbalogot és Alsóbalogot 1943-ban egyesítették Nagybalog néven).

Dr. Gaál Lajos geológus emlékezik Szepesházyra a tudós nagybalogi sírjánál

Szülei nem voltak éppen fiatalok, amikor a kisfiú világra jött: uradalmi erdész édesapja már 59. évében járt, második felesége pedig 41 éves volt. Hat nővére volt, ők kényeztették is, de Kálmán nem akart kilógni a parasztgyerekek közül és szívesen járt mezítláb az iskolába, noha egy erdész akkoriban a falusi társadalom „elitjéhez” tartozott. Kálmán tízéves volt, amikor megkezdte tanulmányait a rimaszombati gimnáziumban, de ezeket az éveket beárnyékolta édesanyja egyre súlyosbodó betegsége, majd halála, és a népes család szűkös anyagi helyzete is, mivel az akkor már a hetvenes éveiben járó édesapja nyugdíját indokolatlanul csökkentették. Ennek ellenére az érettségi után úgy döntött, hogy a cseh fővárosban folytatja egyetemi tanulmányait. Később erről önéletrajzában ezt írja:

1937 őszén kevés holmival és kevés pénzzel felutaztam Prágába, és a cseh nyelvű Károly Egyetemen (volt német nyelvű is) beiratkoztam a természetrajz-földrajz szakos tanári szakra. Mérnöknek készülő unokatestvéremmel sikerült nagyon jó albérleti szobát szereznünk (…) Prágába érve gyökeresen megváltozott az életem. Csak szlovákul tudtam valamelyest beszélni, a cseh nyelvet Prágában kezdtem elsajátítani. Nagyon kevés pénzzel kellett gazdálkodnom. A nagy szegénység azonban egyáltalán nem okozott gondot. Teljesen önálló, szabad ember lettem. Élveztem, hogy úgy élek, ahogy akarok, és csak olyan dolgokat tanulok, amiket szeretek. Pedig akkor még 18 éves sem voltam. Megtanultam a pénzem fillérekre beosztani és észszerűen felhasználni. A nagyon egyszerű és olcsó étkezésen kívül olykor színházra, operára, mozira és könyvekre is tellett. Gyorsan megszerettem és megszoktam a nagyvárosi életet. A magyar diákszervezet, a MAK (Magyar Akadémikusok Köre) Vencel téren levő klubja ideális hely volt a szabad órák eltöltésére. Egyetlen előadást el nem mulasztottam az egyetemen. Este odahaza is folytattam a tanulást. Így igen gyorsan kezdtem csehül megtanulni. Az első szemeszter végén már sikerült jelesre kollokválnom. Prágában a nyomorhoz közelálló szegénységben megint kezdtem olyan maradéktalanul boldog lenni, mint amilyen kisgyermek koromban voltam.”

1938 őszén aztán a történelem válaszút elő állította Szepesházyt. A Müncheni, majd a Bécsi döntést követően Csehszlovákia németek, illetve magyarok lakta része levált az országról és Gömör déli része is visszakerült Magyarországhoz. Szepesházy Budapesten, a Pázmány Pét Tudományegyetemen folytatta és fejezte be egyetemi tanulmányait. Pesti diákéveiről így vallott már idézett önéletrajzában:

A Duna parti panoráma egyedülállóan szép volt, ennek ellenére Budapestet soha nem tudtam úgy megszeretni, mint Prágát. Más volt itt  társadalom, nagyobbak voltak az osztálykülönbségek, és mások voltak az egyetemi hallgatók is. Tanáraim azonban a prágaiaknál sokkal jobbak voltak. Életem egyik legnagyobb csodájának tartom, hogy pár éven át Cholnoky Jenő földrajzprofesszor tanítványa lehettem.”

Szepesházy tulajdonképpen két szakot végzett egyszerre, hiszen a geológia mellett a tanári szakon is nagy szorgalommal tanult, emellett készült a doktori disszertációjára is, és az ország különböző területein – Kárpátalján, Erdélyben – terepmunkát is végzett, 1942 nyarát Ajnácskőn töltötte, ahol bazaltmintákat gyűjtött, a következő esztendőben pedig Kassa környékén tereptani kutatásokat folytatott.

Közben javában dúlt a II. világháború és a katonai behívó Szepesházyt is megtalálta: 1943. október 1-jén bevonult a kézdivásárhelyi 24. hegyi határvadász zászlóaljhoz. A román kiugrást követően a szovjet csapatok román segítséggel könnyen bejutottak Erdélybe és Szepesházy sokadmagával orosz hadifogságba esett és nehéz körülmények között négy évet töltött a Jeges-tenger partjánál fekvő Arhangelszkben.

 

1948 júliusában tért vissza Magyarországra és előbb a budapesti Földtani Intézetben volt térképező geológus, majd a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaságnál (MAORT) kapott munkát. Ekkor mélyedt el a geológiai fúrások technikájában, ami elsősorban a kőolajlelőhelyek feltárásában volt fontos, de később a Kárpát-medence földtani felépítésének vizsgálatában is nagy hasznát vette. Mindmáig alapvető fontosságúnak tartják az 1973-ban kiadott A Tiszántúl északnyugati részének felsőkréta és paleogén korú képződményei című monográfiáját.

Szepesházy Kálmán legjelentősebb műve

Volt egy nagy horderejű felismerése, amelyet sokáig figyelemre sem méltattak; rájött arra, hogy a gázkitöréseket az öblítő iszapban jelentkező ozmózis és a túlhevült gőzök okozzák.

1980-ban nyugdíjba vonult és többet már nem foglalkozott geológiai kutatásokkal. Ehelyett szentendrei, majd monori kertjében gyümölcsöt és zöldséget termesztett, és ahogy némi öniróniával írta:

a fölösleget nyugdíjkiegészítés céljából az óbudai piacon értékesítettem. Így a kőművesmesterségen és a kertészkedésen kívül a kofaszakmát is kitanultam.”

Szepesházy Kálmán portréja azonban nem lenne teljes, ha nem említenénk meg mecénási tevékenységét. Egykori kollégiumi lakótársa és barátja, Turczel Lajos (1917–2007) irodalomtörténész segítségével az 1970-es évektől a tanulmányaikat Magyarországon folytatni kívánó magyar szakos egyetemistákat anyagilag támogatta, és egyik alapító tagja lett a Rákóczi Szövetségnek is.

Nagy műgyűjtő is volt. 1999-ben több mint száz – több tízmilliós értékű – képzőművészeti alkotást, egyebek között Aba-Novák Vilmos, Csontváry festményt adományozott a szolnoki Damjanich János Múzeumnak.

Képgalériánk:
A szolnoki Rotary Klub díszoklevelet adományozott a mecénásnak

Szülőfaluját is rendszeresen látogatta, sőt 2007-ben egy kis házat is vásárolt Nagybalogon, hogy a nyarakat ott tölthesse. Amiben csak tudott, segítette földijeit, akik azóta is hálásan emlékeznek rá, annál is inkább, mert végakarata szerint Nagybalogon helyezték örök nyugalomra 2008. március 3-án bekövetkezett halála után.

A centenárium alkalmából a Rákóczi Szövetség és Balogvölgyi Helyi Szervezete (amelynek örökös tiszteletbeli elnöke is volt) 2019. november 18-án Budapesten megemlékezést rendez Szepesházy Kálmán születésének centenáriuma alkalmából.

0 HOZZÁSZÓLÁS