Szent István-ünnepség Ógyallán: „A túlélés kulcsa (ma is) az alkalmazkodás és a stabil alapok ötvözése...”
A Csemadok Ógyallai Alapszervezete „Feszty Árpád városában” az idén is megtartotta a hagyományos Szent István-ünnepséget a kultúrház előtti parkban álló Millenniumi kopjafánál. Az ünnepi beszédet Basternák Ildikó volt polgármester, jelenlegi városi képviselő és a Magyar Szövetség régi-új polgármester-jelöltje tartotta.
A közös ünneplésre vágyókat Zsapka Katalin, helyi Csemadok - elnök köszöntötte, Baka Zita, a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda pedagógusa pedig versmondással járult hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. Később Drezsanics Balázs, ifjú gitáros-énekes is fellépett.
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség” – Basternák Ildikó beszéde elején Szent István király fiának, Imre hercegnek írt intelmeiből idézett ma is értékes, megszívlelendő gondolatokat.
Majd sajnálattal nyugtázta, hogy manapság a haza és a nemzet szavaink helyett a globális és a regionális jelzők a megfelelő és elfogadott európai szakszavak. A társadalom alapját jelentő család és kisközösségek helyett pedig Facebook - csoportokhoz és Instagram - követőkhöz a menőbb kapcsolódni. A vallásról pedig a legjobb, ha nem is beszélünk, nehogy kirekesztőnek bélyegezzenek minket.
„Pedig milyen lenyűgöző érzés belegondolni abba, hogy több mint ezer éve itt vagyunk! Több mint ezer éve beszélünk arról, hogy Géza fia, Vajk megkeresztelkedett, és a II. Szilveszter pápától kapott koronával megkoronázták. Leverte a kereszténységnek ellenszegülő fejedelemségeket, és megalapozta hazánk állami és egyházi berendezkedését, közigazgatását. Abban az időben is sokan szerettek volna nem beszélni tetteiről, összeesküdni ellene vagy elfoglalni országát” – forgatta vissza a történelem kerekét, rámutatva a hasonlóságokra a múlt és jelenkorunk történései között.
Aztán a szónok visszatért az üzenet-értékű intelmekhez, melyekből tudjuk, hogy a sziklaszilárd Istenbe vetett hit, az alattvalóknak kijáró tisztelet az igaz ítélet és türelem épp olyan fontosak voltak számára, mint a vendégek befogadása, az irgalmasság és az elődök és bölcsek elfogadása: „Így tudott beszélni saját népéhez és más népekhez (a Szent Korona országaihoz), a külföldről jött térítőkhöz és lovagokhoz, kelethez és nyugathoz, keresztényhez és pogányhoz egyaránt. És legvégül, élete végén mi Asszonyunkhoz, a Boldogságos Szűz Máriához, akinek népét és országát felajánlotta”.
Basternák Ildikó úgy véli: ez az ünnep arra is jó, hogy őszintén beszéljünk egymással!
„Hiszen az állam és a nemzet csak üres fogalmak maradnak az életet adó családok és kisközösségek nélkül. A törvény és a vallás értelmét veszti kötelességtudó és hívő emberek nélkül. Élettelen fogalmakként pedig könnyen félremagyarázhatók és elhallgathatók lesznek. Hiszen a beszélgetésben, egymás gondolatainak meghallgatásában, megértésében és tovább-gondolásában érthetjük csak meg mit jelent számunkra ez a több mint ezer év” – fejtette ki. Hangsúlyozta: „Csak így tudjuk elérni, hogy még ezer és ezer évig itt éljünk. Ha nemcsak a papíron, a próbalapon, hanem a fejekben is tisztán, határozottan és félremagyarázások nélkül csengenek ezek a fogalmak: nemzet, haza, család és Isten”.
Hiszi és vallja, hogy augusztus 20-a az a nap, amikor a naptár megállásra kényszerít minket, mert ez a nap a közös nevezőnk.
„Szent István király öröksége, az államalapítás és az új kenyér ünnepe mindannyiunké. De mit jelent ez az örökség ma, a mesterséges intelligencia, a globális kihívások és a gyorsan változó világ korában? Szent István nem egy statikus, merev országot hagyott ránk. Ő korának egyik legbátrabb innovátora volt. Merész döntést hozott, amikor a Nyugathoz csatlakozott, miközben megőrizte a magyar identitást. Megértette, hogy a túlélés kulcsa az alkalmazkodás és a stabil alapok ötvözése. Ma a mi feladatunk ugyanez. A modernitás nem a hagyományok elfelejtését jelenti, hanem azok életben tartását új formákban” – mutatta fel a túlélés kulcsát, amire felettébb nagy szükség van a folyamatosan asszimilálódó Ógyallán.
Arra is kitért, hogy ilyentájt az új kenyeret, a teremtő emberi energia szimbólumát is ünnepeljük: „Amikor megszegjük az új kenyeret, nemcsak a földeken dolgozók munkáját ünnepeljük. A kenyér a teremtő emberi energia szimbóluma. A múltban a fizikai erő és a föld megművelése jelentette a megmaradást. A jelenben a tudás, az innováció, a digitális fejlődés és a kreativitás az új hajtóerőnk. A közös cél: olyan országot építeni, ahol a hagyományos értékek tisztelete mellett a legújabb technológiák és a fenntartható jövő iránti vágy vezérel minket”.
A továbbiakban azt fejtegette, hogy mi köti össze a mai magyarokat jelenkorunkban, amikor a modern világ gyakran a megosztottságról szól: „Augusztus 20. viszont arra emlékeztet, hogy sokkal több az, ami összeköt, mint ami elválaszt. Összeköt a nyelvünk, a kultúránk és az a láthatatlan kötelék, amit úgy hívunk: otthon. A stabilitásunkat ma nem a várak falai adják, hanem a közösségeink ereje. Az, ahogyan egymásra figyelünk a mindennapokban. Az, ahogyan a fiatal generációkat támogatjuk, hogy itthon találják meg a boldogulásukat, miközben nyitott szemmel járnak a világban”.
A jövőképünk felmutatása kapcsán visszatért Szent István intelmeihez, amelyek jelenleg is aktuálisak, csak a ma emberének értelmezni kell tudni azokat. A vezényszavak a következők: türelem és megértés–a gyűlölet helyett a párbeszéd kultúráját kell erősítenünk, vendégszeretet és nyitottság–tanulni a világtól, de hűnek maradni önmagunkhoz, felelősség a holnapért–olyan környezetet és országot hagyni a gyermekeinkre, amely élhető, zöld és biztonságos.
Végül a szónok leszögezte, hogy az államalapítás nem egy lezárt történelmi esemény: „Az államot mi magunk alapítjuk és építjük újra minden egyes nap: a munkánkkal, a döntéseinkkel, az egymás iránti tiszteletünkkel. Legyen ez a mai nap a büszkeség, de egyben a jövőbe vetett hit ünnepe is! Kívánom, hogy ez az ünnep erősítse meg mindannyiunkban az összetartozás érzését, és adjon hitet a mindennapi munkánkhoz!”.
A nagycsaládias hangulatú, meghitt esemény végén a jelenlevők elhelyezték az emlékezés és hála koszorúit a Millenniumi kopjafánál. Remélhetőleg jövőre ilyenkor még többen igénylik majd a közös ünneplést és a magvas, lélekemelő gondolatok meghallgatását...
