Széchenyi Béla emlékezete
Gróf Széchenyi Istvánnak három gyermeke született: két fiú – Béla és Ödön –, valamint egy lány, aki azonban 2 hetes korában meghalt. A fiúk, habár nem nőttek fel édesapjuk szellemi magaslataira, tisztességesen helytálltak a közéletben és sikerült nyomot hagyniuk maguk után.
Ezúttal az idősebbik életútját követjük nyomon, abból az alkalomból, hogy száz esztendeje, 1918. december 2-án (más források szerint december 12-én) hunyt el. Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Béla István Mária Pesten látta meg a napvilágot 1837. február 3-án. Pozsonyban kezdte iskolai tanulmányait, az egyetemet Berlinben és Bonnban végezte el. Jogot és államtudományokat tanult, de arisztokrataként természetesen nem kellett kenyérkereső munkát találnia. Ideje nagy részét utazással és vadászattal töltötte, az 1850-es évek második felében többször is megfordult Angliában, első nyomtatásban megjelent cikke történetesen a skót nyírfajd vadászatáról szólt.
Mivel édesapja a döblingi elmegyógyintézetben lakott, csak közvetve tudta irányítani fejlődését, jobbára édesanyja volt az, aki felügyelt szellemi fejlődésére. Széchenyi István egy terjedelmes iratban igyekezett felhívni a figyelmét a helyes útra. A Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához című, formáját tekintve folytatásos levélnek tekinthető szövegfolyamból az is kiderül, hogy apja nagyon tehetséges és jóravaló gyereknek tartotta, de megdorgálta kissé könnyelmű életmódjáért és nagyobb felelősséget várt el tőle közügyekben. Valószínűnek tűnik, hogy Széchenyi Béla volt az, aki Széchenyi híres politikai röpiratát, a Londonban nyomtatott Blicket kétfenekű bőröndjében becsempészte Angliából Magyarországra. Az 1860-as évek első felében egy nagyobb körutat tett az Amerikai Egyesült Államokban, erről egy könyvet is kiadott Amerikai utam címmel 1863-ban. 1865-től képviselő is volt, de közben vadászszenvedélyének is hódolt: 1867-ben és 1870-ben három alkalommal is oroszlánokra vadászott Algériában. Ezekről az utakról a Vadász- és Versenylapba írt leveleket.
1870. június 22-én Bécsben házasságot kötött a szépséges gróf Erdődy Hannával, akitől két lánya született, de boldogságuk rövid életű volt: felesége 1872. október 18-án elhunyt. Ez a tragikus esemény megviselte Széchenyit és különböző elfoglaltságokat keresett, hogy feldolgozza a történteket. 1876-ban fogant meg benne az elhatározás, hogy egy tudományos expedíciót szervez Délkelet-Ázsiába. Bécsi ismerősei Gustav Kreitner (1847-1893) térképész katonatisztet és Lóczy Lajos (1849-1920) természettudóst ajánlották résztvevőnek, rajtuk kívül még Bálint Gábor (1844-1913) nyelvész lett az expedíció tagja. Széchenyi volt a csapat vezetője és egyben a vállalkozás szponzora is.
Az expedíció 1877. december 4-én vágott neki a hosszú útnak. Ennek során megfordultak Kínában, Indonéziában, Indiában, Thaiföldön. Széchenyi elsősorban nagyvadakra vadászott. Az utazás történetét Gustav Kreitner írta meg Gr. Széchenyi Béla keleti utazása címmel. A több mint 1000 oldalas könyv előbb németül, majd magyarul jelent meg. Ebben az expedíció jótollú kartográfusa sok érdekes történetet mesél el. Csak ízelítőül következzen egy részlet Széchenyi Béla indiai tigrisvadászatáról:
„Széchenyi grófnak szerencséje volt a vadász-kirándulásban, mert csakugyan lőtt egy tigrist. Ázsiában tilos ugyan a vadászat vad állapotban élő elefántokra, de a kormányzó kivételesen mégis engedélyt adott a grófnak arra. Mysore lankás vidékén gyakran fordulnak elő vad elefántok, a tigris azonban annál inkább a ritkaságok közé tartozik. Széchenyi gr., aki hetekig kóborolt a dzsungelekben, nyomokat és az óriási állatok fekvéseit találta ugyan többször, de magukkal az állatokkal nem találkozott (…) Tekintve, hogy a tigrisvadászat még akkor sem teljesen veszélytelen állapot, ha több vadász, elefántok hátán vállalkozik is reá, Széchenyi grófnak ama vakmerő elhatározása, hogy gyalog keresi föl e bestiát, rendkívülinek nevezhető. Behatolt a sűrűségbe, és alig tiz-tizenkét lépésnyire a vadászoktól, már látott feküdni egy állatot, de ugy eltakarva, hogy az első pillanatra nem lehetett megítélni, tigris-e vagy más. Midőn a gróf még egy pár lépést tett felé, a tigris fölébredt szunyadozásából, s a gr. látta, hogy két vészterhes csillogásu szem van reá irányozva. Ez volt az elhatárzó pillanat! Széchenyi gróf gyakorlott vadász; arczához emelte a fegyvert és a lövés eldördült. A tigris, lapoczkán találva, abban az irányban, amelyet fekvésében elfoglalt, egy óriás ugrást tett előre, s eltűnt. A gróf visszatért a vadászokhoz, s ezek azt tanácsolták neki, hogy egy elefánt hátán keresse föl ismét a bestiát. A vadászok egyike az elefánt hátára ült a gróffal. Az elefánt hátán a matracz helyett egy kötélcsomag volt megerősítve, ugy, hogy a vadászok lábaikat belenyujtva a leesés ellen biztosítva voltak. Elővigyázatosan hatoltak be a sűrűségbe, de a megsebesített bestia egyszerre csak szemben állott az elefánttal és támadást intézett annak feje ellen. A gróf ugrásközben egy golyót röpített az állat szügyébe, amely kétségtelenül megölte volna, ha véletlenül nem robbanó golyó, így azonban csak egy bukfenczet vetett a tigris a levegőben, s csakhamar eltűnt ismét a sűrűségben. Az elefánt is meg lett rémülve és igyekezett menekülni, s a vezetőnek egy jó félórai rábeszélésre volt szüksége, míg annyira vihette, hogy engedelmeskedett. A tigris fájdalmas orditásával árulta el menhelyét, s könnyen volt feltaláltható. Egy harmadik lövés, melyet ezúttal oldalába kapott, futásnak indította, de a negyedik golyó által találva, élet nélkül rogyott le (…) A tigris, egy teljesen kifejlett példány, orrától farka hegyeig 3.15 méter hosszu volt. A lövés díjat, melyet az indiai kormány minden elejtett tigrisért fizet, a vadászok kapták.”
Természetesen a közel két és fél évig tartó expedíciónak voltak jelentős tudományos hozadékai. Elsősorban Lóczy Lajos kutatási eredményei hoztak sok új ismeretet. Geológusként felismerte, hogy a Himalája mögött egy további hegyrendszer is húzódik, amelyet ő Transzhimalájának nevezett el. Az expedíció hatalmas területet járt be, pedig sok helyre nem is sikerült eljutniuk politikai vagy biztonsági okok miatt. Rengeteg növényt és állatot is begyűjtöttek, viszont a nyelvészeti kutatások félbemaradtak, miután Bálint Gábor nyelvész időnap előtt kivált a csapatból és visszatért Magyarországra. Állítólag betegség támadta meg, de többen arra gyanakodtak, hogy valamiért összekülönbözött Széchenyivel. Az expedíció eredményeinek a feldolgozása közel húsz esztendőt vett igénybe és mintegy 20 szakember vett részt a háromkötetes összefoglalás megírásában, amely Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai útjának tudományos eredményei címmel látott napvilágot. Egy térképatlaszt és 15-15 geológiai és topográfiai térképet, valamint 2 panorámaprofilt tartalmazott. A munka főszerkesztője Lóczy Lajos volt, akinek Széchenyi nagyon hálás volt, anyagilag még külön is honorálta a fáradozásait. Mivel a mű németül és angolul is megjelent, az európai tudományos közvélemény számára is ismertté vált, szép kritikákat és sok elismerést kapott.
Kevesen tudják, hogy Széchenyi Béla jelzáloghitelt vett fel azért, hogy beváltsa édesapja ígéretét, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia megalapításakor tett. Mert bár felajánlotta birtokainak évi jövedelmét, ezt nem egyszerre folyósította és később a belpolitikai események miatt el-elmaradozott a befizetésekkel. Sokan azzal is megvádolták a legnagyobb magyart, hogy elsumákolta a dolgot, de Öttös József kutatásaiból tudjuk, hogy a Széchenyi István által vállalt összeget Béla fia 1894-ben egy összegben kifizette. Ehhez pedig bankhitelt vett fel.
A befizetés tényét az akadémia akkori elnöke, Eötvös Lóránd maga jegyezte fel ceruzával az alapítólevélre. Széchenyi Béla a vállalt összegnél többet, 63 ezer forintot fizetett be, miután figyelembe vette a monarchiában az 1850-es évek végén végrehajtott pénzreformot. Az ezüst forint emiatt 5%-al ért kevesebbet.
Széchenyi Béla és felesége az egykori nagycenki Széchenyi birtok híres hársfasorának végén, egy díszes síremlékben alussza örök álmát.
