2023. szeptember 6., 15:43

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL

Az iskola névadója, Selye János, a stresszelmélet megalkotója háromnyelvű emléktáblájának hagyományos tanév eleji megkoszorúzásán kívül szeptember 6-án a Felvidék legsikeresebb gimnáziumában a Selye János-emlékév ünnepélyes meghirdetésére is sor került. Annak apropóján, hogy a világhírű orvos-tudós a száz évvel ezelőtt elkezdődött tanévben érettségizett az egykori bencés gimnáziumban.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Közös koszorúzásra készen...
Fotó: SJG

A szerdai ünnepségen Elek József történelemtanár ismertette Selye professzor életútját, majd a résztvevőkhöz Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás felvidéki értékmentéssel is foglalkozó elnöke szólt. Ő korábban Király József püspök úr szobrának történetét is feldolgozta, most pedig az értékmentés fontosságát hangsúlyozta, s a forrásdokumentumok felkutatásával kapcsolatban felajánlotta segítségét a program résztvevőinek. Andruskó Imre pedig ecsetelte a Selye János-emlékév meghirdetésének okát és részleteit. Végül közösen megkoszorúzták Selye emléktábláját.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Orosz Örs, Elek József és Andruskó Imre a szerdai ünnepségen
Fotó:  SJG
Stubendek László, a Csemadok Komáromi Alapszervezetének elnöke, ex-polgármester és volt megyei képviselő közel három évtizeddel ezelőtt indítványozta, hogy minden tanév elején diákok és tanárok részvételével megkoszorúzzuk az iskolánk névadójának magyar, szlovák és angol nyelvű emléktábláját, amelyet a hivatalos névfelvételünk évében, 1995-ben az elődöm, néhai Ipóth Barnabás kezdeményezésére helyeztünk el az épület földszinti falán. Mivel száz évvel ezelőtt, az 1923/24-es tanévben itt végzett az ifjú Selye János, nemrég pedig úgy döntöttünk, hogy meghirdetjük a Selye János-emlékévet“

– mondta el Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium (SJG) igazgatója.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Gyülekeztek az ünnepség résztvevői...
Fotó:  SJG

Kiemelte: ezen emlékév keretében, a további részletek történelem szakos kollégáik általi kidolgozása után, pár héten belül kutató diák-programot  hirdetnek, annak díjkiosztással egybekötött eredményhirdetését 2024 tavaszára időzítik.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás felvidéki értékmentéssel is foglalkozó elnöke
Fotó:  SJG

„E program lényege az, hogy mindegyik nagygimis évfolyam diákjainak felkínáljuk a lehetőséget: kutassák Selye János életútját és munkásságát, valamint azt 1916-1924 közti időszakot, amikor ő a bencés gimiben diákoskodott, illetve az intézmény történetét. Az akkori iskolaigazgató, Gidró Bonifác 1939-ben ment nyugdíjba, s az egykori pannonhalmi főapát kinevezte őt a Tihanyi Bencés Apátság élére. Mi kapcsolatba léptünk az ottani apátsági múzeum igazgatójával, Barkó Ágostonnal, azaz Ágoston atyával, aki elvállalta, hogy e tanévben szívesen besegít a diákprogramunk lebonyolításába. Sőt, azt is jelezte, hogy fődíjként értékes ajándékot ajánl majd fel az apátságuk“ – fejtette ki a továbbiakban Andruskó direktor.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Páran az ünnepségen részt vevő diákok közül
Fotó:  SJG

Majd megtudtuk, hogy e program során legalább 25-30 diák részvételére számítanak, akik majd a tavasszal megtartandó prezentációs napon, egy zsűri előtt mutathatják be és védhetik meg az addig elkészülő munkáikat.

„Az említett Ágoston atya ugyancsak megígérte, hogy a zsűrielnöki feladatkört is szívesen vállalja, s igény esetén az apátság könyvtárába is beengedik az ifjú kutatókat. A személye kapcsán megemlítendő, hogy náluk nemrég fejeződött be az a kiállítás, amelyen közszemlére bocsátották az I. András király által 1055-ben az apátságuknak adományozott, eredeti alapítólevelet. Ez a Magyarországon megmaradt legrégebbi eredeti okirat“ – magyarázta a továbbiakban az igazgató.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Közös főhajtás Selye János emléktáblája előtt
Fotó:  SJG

Azt is elárulta: az SJG mellett működő Király Püspök Alapítvány 300, 200 és 100 eurós pénzdíjat ajánl fel az 1-3. helyezettnek. Továbbá fontolgatják   a budapesti és erdélyi testvériskoláik, esetleg más bencés gimnáziumok diákjainak a bevonását is e programjukba, akik szintén kutathatnák az említett korszakot.

Selye János-emlékévet hirdettek a komáromi gimnáziumban KÉPEKKEL
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.