Romani design – Aktivizmussal a tradíciókért
Romani Design Fashion Art – Aktivizmussal a tradíciókért címmel nyílik kiállítás augusztus 17-én a Hagyományok Háza budapesti székházában. A művészek alkotásai a társadalmi párbeszéd fórumai is egyben, és mindenki számára üzeneteket hordoznak.
„A Hagyományok Háza együttműködése a Romani Design divatstúdióval két éve kezdődött – tekint vissza a közös munkára Czingel Szilvia, az Intézmény Magyar Népi Iparművészeti Múzeumának vezetője, a kiállítás kurátora.
Számos alkalommal találkoztunk: egy beszélgetés nyomán az elmúlt évben ők lehettek a fővédnökei a 'Kis fekete' divatbemutatónak.
A Romani Design a világ első roma divatstúdiója, mely 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a roma közösségek társadalmi és kulturális integrációját. Varga Erika és Helena, a márka alapítói és tervezői minőségi, kézműves dizájn termékeket készítenek: a Romani Design az első, széles körben ismert márka, amely büszkén reprezentálja a roma kultúrát, illetve annak kapcsolódásait a magyar kultúrához.
A Romani Design meghatározó szereplője a kortárs magyar divat és dizájn szektornak: minden termék a társadalmi felelősségvállalás jegyében készül.
A divattervezés mellett a tervezők munkájának szerves részét képezi a tehetséggondozás és a közösségfejlesztés, szerteágazó tevékenységeiket az online platformokon is képviselt kulturális missziós aktivitás jellemzi.
A kiállítás október 31-éig várja a látogatókat.