2011. december 27., 10:33

Révkomáromban aktív volt a Csemadok

RÉVKOMÁROM. A Csemadok Városi Szervezete sok tartalmas rendezvénnyel ajándékozta meg a tagságát és az érdeklődő komáromiakat 2011-ben. Stubendek László, a szervezet elnöke portálunknak elmondta, fő feladatuknak idén is a magyar nemzeti közösség hagyományos értékeinek megőrzése és továbbadása lesz.

Stubendek László megemlítette dr. Varga Tibor jogtörténész előadássorozatát, amelyet a magyar őstörténetről és középkori eseményekről tartott, s nagy élményt jelentett a hallgatóságnak. Nagy érdeklődés kíséri az időszerű események bemutatását, a világban zajló, nem mindig egyértelműen magyarázható politikai és gazdasági történések szakszerű tolmácsolását is beszélgetések, előadások, filmvetítések keretében.

Stubendek kiemelte a Csemadok városi szervezet égisze alatt több mint 30 éve működő Concordia Vegyeskar idei fellépését a galántai Kodály Napokon. „A heti többszöri gyakorlások meghozták az eredményt: az országos versenyen a legtöbb pontot összegyűjtő vegyeskar lettünk, és mint zsűri-dicséretes aranykoszorús kórus, a nagymegyeri leánykarral valamint a galántai kórussal egy közös szereplést kaptunk jutalmul a budapesti Művészetek Palotájában“ – mondta a Csemadok révkomáromi elnöke.

Révkomárom képzőművészeti életének szerves részét képezik a Csemadok Galériában három-négyhetente megrendezett kiállítások. Az elnök elárulta, hogy az új évet a hagyományos „Pótszilveszter“ című, évente más-más országból érkező karikaturista kiállításával köszöntik.

Stubendek hangsúlyozta, hagyomány, hogy a Csemadok ősszel az egyházművészetekre összpontosít. Észak- és Dél-Komárom templomaiban a szakrális képzőművészet és az egyházzene kerül bemutatásra. Az évente megvalósuló 25-30 rendezvényen a környék énekkarai, festőművészei tárják elénk a kétezer éves keresztény kultúra gyöngyszemeit. A 2011-es év nagy kultúrtörténeti eseménye a komáromiak számára is Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója volt. Három orgonahangversennyel és egy nagyszabású énekkari koncerttel adóztak a zseniális muzsikus emlékének.

A komáromi Csemadok részese a város mindennapi életének, a többi között a nagyszabású március 15-i és az október 6-i Klapka téri megemlékezések főszervezője is. „Erőt merítünk a komáromi honvédek hősi helytállásából, továbbá reményt adunk és utat mutatunk magyar nemzetközösségünk jövendő nemzedékének“ - mondta Stubendek László. 

Bár az anyagi gondok ezt az alapszervezetet is sújtják, nézete szerint már kialakulóban van a jövő évi tervük, amelynek megvalósítása attól függ, milyen támogatásokat sikerül elnyerniük. Több rendezvény  biztosnak tekinthető. Január 4-én 18,00 órakor a Kossuth téri székházban folytatódik dr. Varga Tibor jogtörténész ismeretgyarapító sorozata „A halált szegezni szembe halállal” s  „A kalandozások kora“ című előadás. Január 13-án nyitják meg az idei Pótszilveszter-kiállítást "Megint itt vagyok" címmel. Ez alkalommal az érsekújvári Szolcsan Joy József karikatúrái csalnak garantáltan mosolyt a szemlélődők arcára.

Farsang idején elmaradhatatlan a Csemadok-bál, február 11-én pedig immár 60. alkalommal a Danubius Központban lehet majd szórakozni. Tavasszal, ha minden a tervek szerint halad, bemutatják a "Nyelvében él a národnostná menšina" című vándorkiállítást a Csemadok Galériában.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.