2016. november 13., 16:22

Rangos elismeréssel jutalmazták a tornaljai Hóvirág népdalkört

BUDAPEST. Rangos elismerésben részesült a tornaljai népdalkör. A XI. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén, gyermek-ifjúsági kategóriában Vass Lajos Nagydíj fokozatot ért el, egyedül a Felvidékről. 104 produkció, 60 felnőtt és 44 ifjúsági, illetve gyermek csoport méretette meg magát a nemzetközi döntőn.
201611131631400.00000000001a_Hovirag_2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Berhédy Mária, a Hóvirág népdalkör vezetője elmondta, kategóriájukban 44 versenyszám volt, mind nagyon színvonalas, mert aki már eljut erre a versenyre,  az már bizonyos színvonalat elért. "Ha jól tudjuk, mintegy 20 nívódíjat osztottak ki, ez tulajdonképpen mintha bronzsávot értek volna el a csoportok. Kiemelt nívódíjat kapott 12 versenyszám és 12-en a legjobbak – akik között mi is ott voltunk – kapták a Vass Lajos nagydíjat. Nagyon boldog vagyok, mert a szülői és az iskola támogatás, valamint a művelődési ház támogatása nélkül biztos nem jutottunk volna el a versenyre, és ilyen nagy sikert nem értünk volna el".

A Hóvirág énekkör a tornaljai Kazinczy Ferenc alapiskola alsó tagozatán már több mint harminc éve működik, tagjai négyévenként cserélődnek. 2012 szeptemberében Czigány Boglárka, Csutor Sofia, László Fruzsina, Magicz Vivien és Molnár Erika beneveztek a gömöri népdalversenyre, ahol nagy sikerrel szerepeltek, majd a Hóvirág énekkör kistestvéreként megalakult a Hóvirág népdalkör.

"Próbálni nagyon szeretünk, és hogyha elmegyünk valamilyen versenyre vagy fellépésre, akkor is néha-néha izgulunk, ha fellépük, de mindig jól szokott sikerülni, úgyhogy örülni szoktunk neki -- mondta Czigány Boglárka, a népdalkör tagja.

Magicz Vivien is szeret próbákra járni. "Osztálytársak is vagyunk majdnem mindannyian, úgyhogy nagyon szeretünk együtt lenni a próbákon, mindig jó a hangulat".

A népdalkör tagjai számos fellépésen és elismerésen vannak túl. Rendszeres résztvevői a Bíborpiros szép rózsa országos döntőjének, ahol kiemelt aranysáv elismerésben részesültek. Az idén a Palóc világtalálkozón is a legjobbak között szerepeltek, az első helyen végeztek a világtalálkozó döntőjén. Repertoárjukban megtalálhatók a népdalok, gyermekdalok és műdalok is. Legjobban azonban a gömöri népdalokat szeretik énekelni, melyeket elődeiktől tanultak, és máig őrzik, hogy méltóképpen adják tovább ezt az értékes örökséget.

201611131631400.00000000001a_Hovirag_2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.