2013. december 16., 20:22

Puskás-emlékhely létesülhet Athénban

ATHÉN. A tervek szerint jövő júniusban Puskás Ferenc egykori sikereinek helyszínén, a Panathinaikosz labdarúgócsapatának stadionjánál emlékhelyet alakítanak ki egy domborművel és kétnyelvű emléktáblával az Aranycsapat legendás kapitányának tiszteletére.

Erről Jakab János miniszterelnöki sporttanácsadó, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia felügyelőbizottságának elnöke és Szöllősi György, a felcsúti intézmény kommunikációs igazgatója tárgyalt Athénban a Panathinaikosz elnökével a magyar nagykövetség szervezésében.

Magyarország athéni nagykövetségének hétfőn MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye arról számolt be, hogy a tervek szerint emellett egy Panathinaikosz-Puskás Akadémia ifjúsági mérkőzéssel, kiállítással és filmbemutatóval is tisztelegnek a görög klub korábbi sikeredzőjének emléke előtt. A magyar delegáció egyúttal ismét meghívta az athéni egyesület korosztályos csapatát a tavaszi Puskás Suzuki Kupára, amelyen eddig mind a hat alkalommal részt vett.

Puskás Ferenc 1970 és 1974 között a Panathinaikosz, az 1978/79-es idényben pedig az AEK Athén vezetőedzője volt, vezetésével mindkét csapat görög bajnokságot nyert, a Panathinaikoszt BEK-döntőbe vezette, ez máig a görög futball legnagyobb klubsikere.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.