2012. május 25., 16:02

Pünkösdi Ünnepségek Martoson

MARTOS. Május 25-én és 26-án a martosi (Martovce) Feszty Árpád Művelődési Parkban 17. alkalommal tartják meg a pünkösdi ünnepségeket.

Katona István főszervező portálunknak elmondta, hogy ma este hét órától Jacsmenyík József, füleki festőművész kiállítása nyílik meg a kultúrházban, nyolctól pedig virrasztás lesz. Ezt követően veszi kezdetét a II. Betyárok bálja.  „A Pünkösd ünnepének előestéjén megrendezendő fergeteges bálunkba szeretettel várunk minden kezdő és gyakorló betyárlegényt és – leányt, haramiát, pandúrt meg menyecskét! A bálbeli részvétel feltétele viselet illetve viseletes stílusú ruházat felöltése. Megválasztjuk majd a bál legbetyárabb menyecskéjét és a legszebben táncoló betyárt, továbbá a legszebb betyárviselet és a legbetyárosabb bajusz gazdáját is. Szomjoltó nedűből, Évi néni legendás káposztás réteséből, talpalávaló muzsikából és jó hangulatból sem lesz hiány, érdemes lesz hát hajnali háromig velünk bálozni!“ - mondta a főszervező.

Holnap reggel a vadászok versenyeivel folytatódik a műsorfüzér, azután megnyitják a mezőgazdasági gépek kiállítását, a délelőtti programot pedig a veterán motorkerékpárok felvonulása zárja. Két órától a Lovasbandérium vonul majd fel a faluban, azt követően pedig a Fekete Sólyom íjász  csoport.

Öt órától a hagyományápolók bemutatója során fellép a müncheni Komámasszony Tánccsoport, az ógyallai Õszi Rózsa Népdalkör és a Belló Néptánccsoport, a madari és az ímelyi folklórcsoport, valamint a Felföldi Dudások és a nemesócsai Oucha fúvószenekar. Hat órakor kezdődik a dorogi Bányász fúvószenekar, hét órakor pedig a Buda Folk Band zenekar, azaz Csoóri Sándorék fenomenális koncertje.

A nyolc órai közös ünnepi istentisztelet után nagyszabású pünkösdi gálakoncertre várják az érdeklődőket, amelyről nem hiányozhat a komáromi Feszty Árpád Kamaraegyüttes, a Fergeteg Együttes és a pozsonyi Szőttes sem. Az élménydús estet pünkösdi tűzijáték és gyertyás tánc teszi majd még élvezetesebbé.

Martoson nemcsak a kultúrszomjat lehet majd oltani, lesz lacikonyha, nyelvoldó nedű és népművészeti kirakodóvásár is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.