Pünkösd a néphagyományban
Pünkösd a keresztény egyházak nagy ünnepe, a hívők a húsvétot követő ötvenedik vasárnap emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről.
A nagyfiúk igencsak várták pünkösd napját, mert ilyenkor avatták őket legénnyé, miután szabadon járhattak az ivóba, udvarolhattak kedvükre. A „nagykorúság” persze nem járt úgymond alanyi jogon, különféle próbatételeken kellett bizonyosságát adni az „érettségnek”. Sok régióban pünkösdkor választották meg a pünkösdi királyt, az ügyességi versenyek győzteseként. A hagyományos, középkori versenyeken karikadobálással, tuskócipeléssel és egyéb versenyszámokkal mérték össze erejüket a legények. A legügyesebbnek bizonyuló fiatal férfi lett tehát a pünkösdi király, aki ezután hivatalos volt minden ünnepségre, mulatságra és lakodalomba, sőt még a helyi kocsmákban is állták a fogyasztását a többiek. Ezt a kiemelt tisztséget általában egy évig élvezhette a győztes, de számos településen csak egy hétig tartott a királysága. A május elsejére virradó éjszakán állított májusfát sok helyen pünkösd vasárnapján bontották le a legények.
Ahogyan a tavaszi ünnepkör más jeles napjain, úgy pünkösdkor is fontos szerepet kapott a terményvarázslás, melynek során mágikus trükkökkel próbálták meg az éves termést növelni, de a zöldágak a gonosz erők távoltartását is szolgálták. A jeles nap hajnalán a lányok megfürödtek, hogy bőrük mindig szép legyen. Hiába tiltotta Szent László királyunk a szent kutak melletti áldozást, pünkösd napján a hívek odajárultak, hogy megmosakodjanak benne, vagy éppen kortyoljanak vizéből. Sok vidéken azt tartották, hogy a pünkösdi harmattal való mosakodás szeplőűző és szépségvarázsló. Néhány helyen hajnalban kimentek a mezőre és ott mezítelenül szedték a rozsharmatot szemfájás és kelés ellen. A népi orvoslás hagyománya alapján a pünkösd hajnalán szedett növények gyógyító hatással bírnak.
A gyermekjátékként fennmaradt pünkösdi királynéjárás a néprajzkutatók szerint klasszikus termékenységvarázsló szokás volt, amit többek között egy népi ének első sorai is jeleznek: „Nem anyától lettem/rózsafán termettem”... A falu legszebb lányából lehetett a pünkösdi királyné, akinek az arcát kendővel eltakarták, majd rituálisan felfedték. Ha az adott pillanatban éppen mosolygott, ebből arra következtettek, hogy jó termés várható. Sok helyen 4 idősebb lányvitt körbe a faluban egy fiatalabbat. Megálltak az udvarokon, énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.
Pünkösdölés alkalmával a pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált.
Nyugat-Magyarország egyes vidékein volt honos a törökbasázás és rabjárás pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek a társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe. A pünkösdi rabjáró fiúk hasonló koreográfia alapján kopogtattak be a lányos házakhoz, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék meg ezeket a szegény katonarabokat.” Õk is ajándékokkal térnek haza.
