2019. október 24., 13:06

Pénteken indul a Fölszállott a páva új gyerekévada

Holnap, azaz október 25-én indul a Fölszállott a Páva új gyerekévada - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Fölszállott a páva logó
Fotó: Facebook / Fölszállott a páva

Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor zsűrijének tagja arról beszélt, hogy ez a megmérettetés a gyerekeknek is nagyon fontos.

Ez maga a jövő, ahogyan egy nemzedék átveszi az előzőtől azt a hagyományt és kultúrát, amiről Kodály tanár úr azt mondta, hogy ezt örökölni nem lehet, minden nemzedéknek meg kell tanulnia, és hozzátennie a maga tudását

- fogalmazott.

Felidézte, hogy gyerekkorában láthatta a televízióban az akkori, Röpülj páva című népzenei tehetségkutató versenyben Sebő Ferencet és Halmos Bélát, későbbi mestereit, kollégáit, és lenyűgözte, amit hallott. Úgy magával sodort, hogy végül itt kötöttem ki - tette hozzá.

Mint mondta, a műsorban fellépő gyerekeknek is életre szóló élményt ad az egymással való találkozás és az, hogy megbizonyosodnak arról, milyen fontos is, amit ők tudnak, a felnőttek is ámulva nézik őket.

Évek munkája van egy-egy ilyen 3-4 perces produkcióban,

hiszen minden tájegységet, a stílusokat nagyon alaposan kell tanulmányozni - hangsúlyozta a zsűritag.

Kiemelte: a műsor nem arról szól, hogy kiből lesz szakmabeli, bár sokan választják hivatásként a népzenét vagy a néptáncot. „Megszépíti a saját életét is és a környezetéjét, mert az a család nagyon boldog lehet, ahol ilyen elhivatottságot érző gyerekek nőnek fel” - mondta.

A Fölszállott a páva új gyerekévada a szeptemberi válogatók legjobb pillanataival indul pénteken a Duna Televízióban. A két felvezető adásból fog kiderülni, hogy kikkel találkozhat a közönség a november 8-án kezdődő élő adásokban.
A gyerekek ezúttal is négy kategóriában - énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok; néptáncegyüttesek - mérhetik össze a tudásukat.
Az előző évekhez hasonlóan 48 produkció áll a Fölszállott a páva színpadára, karácsony előtt pedig kiderül, kik lesznek a kategóriák legjobbjai, és ki lesz 2019-ben a nézők kedvence.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Hagyományok Háza, valamint szakmai partnere, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület népzenei és néptáncos tehetségkutatóját idén is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.