Palócföld öröksége- Bútorfestő tanfolyam zajlott Füleken
A Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete „Palócföld Öröksége” címmel sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériumához, melynek eredményeként a hétvégén kétnapos bútorfestő tanfolyam valósult meg Füleken.
Török János, a Palócföldi Népi Iparművészek Egyesületének elnöke portálunknak elmondta: az egyesület tagjainak közreműködésével megkezdték a programelemek megvalósítását. „Elsőként Rozsnyón tartottunk foglalkozást, ahol a kosárfonást, és gyermekjátékok készítését sajátíthatták el a résztvevők. De volt már gyertyamártás, mézeskalács készítés, illetve heti rendszerességgel működik a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium kisdiákjainak részvételével a „Csipkeverő” szakkör. A Motolla Kézműves Baráti Kör tagjainak jóvoltából pedig Füleken bútorfestés, illetve Nagydarócban tojásfestés valósul meg. A gyakorlati tevékenységek során a résztvevők a mesterségek szakmai fogásainak elsajátítása mellett néprajzi ismereteket is szereznek”- nyilatkozta.
A füleki tanfolyam oktatója Benko Pál, a Motolla Kézműves Baráti Kör tagja, aki több éve foglalkozik bútorfestéssel, és sokéves tudását szeretné az eziránt érdeklődőkkel is megosztani. „Nagyon sokan szeretnek bútort festeni, bútort díszíteni, viszont különbséget kell tennünk a pingálás és a bútorfestés között, és ez a tanfolyam elsődleges feladata. A pingálás a kerámiafestés jellemzője, ami nem folklór, inkább folklorizmus, ipari jellegű díszítés.
A bútorfestés ezzel ellentétben rendkívül archaikus dolog, archaikus technológiával, archaikus minták használatával,
és, ha már hozzáfogunk egy ilyen munkához, akkor csináljuk azt jól, mert ezáltal sokkal értékesebb”- nyilatkozta. Ő maga Gaál Jánostól, a budapesti Néprajzi Múzeum nyugalmazott főrestaurátorától tanulta a szakma csínját-bínját, aki nyugdíjasként kezdett kazetták festésével foglalkozni.
A tanfolyamon résztvevők a bútorfestés kialakulásának történetével is megismerkedtek. Régen az igényesebb asztalosműhelyekben a munkát festéssel fejezték be, így kerültek forgalomba a kereskedők közvetítésével, akik nemritkán messzi vásárokba is elvitték a portékát. Amikor híre ment egy-egy asztalosműhely munkájának, meghívásos munkát is kaphattak kastélyok, templomok kifestésére- itáliai módi szerint. Igen ám, de a magyar asztalosok nem Itáliában, hanem apáiktól, dédapáiktól tanultak, tehát saját mintavilágukat vitték fel a megrendelt bútorokra, felületekre. Így fordulhatott elő, hogy bár az itáliai reneszánszra emlékeztetnek templomaink karzatai, kazettái, mégsem azonosíthatók vele. A Kárpát-medence bármely korabeli kazettás templomát állítjuk egymás mellé, rokon vonásokat találunk. Ugyanez egy itáliai hasonló díszítésű templomról vagy palotáról nem mondható el.
A „vendégasztalosok” a fő munka mellett mellékes felkéréseknek is eleget tettek, kifestve néhány ládát, szekrényt, stb. Ez megtetszhetett a környéken működő, addig festéssel nem foglalkozó mestereknek is, ezért megtanulták, ellesték a festés technológiáját és helyi variánsok alakulhattak ki. Ezzel magyarázható, hogy egymástól akár több 100 km-re lévő régiókban is található hasonló munka, láthatóan nem egy kézből. A komáromi festőasztalosok munkáit nem csak Komárom környékén, hanem másutt is megtaláljuk. Jól illusztrálható példa erre Mezőcsát, Tök, vagy éppen Zubogy és Rudabánya. Vannak azonban kirívó példák is, ahol mintegy izolátum-szerűen semelyik műhelyhez sem hasonlítható alkotások születtek.
„Sok esetben elterjedt az a paradigma, hogy a festett kazettás templomok megléte leginkább Erdélyre jellemző.
De, ha körülnézünk Gömör megyében akkor látható, hogy legalább olyan értékek találhatók itt, mint Erdélyben, vagy Magyarország területén. Ez azt bizonyítja, hogy valamikor egy egységes festőkultúra volt, amelynek helyi jellegzetességei is fellelhetők”- magyarázta, kiemelve Bede Pál, rimaszombati festőasztalos „képíró” működését, aki az 1700-as évek végén festette a templomokat. Az ő kezemunkáját dicséri többek között a borzovai templom, amely munkássága csúcsának is tekinthető.
A programsorozat, a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatásaként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének közreműködésével valósul meg.
