2022. március 20., 17:33

Örömforrás és közösségi élmény - Szakmai konferenciát szervezett a Táncfórum

A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete, a tánccsoportok, együttesek és a szakmához tartozó személyiségek érdekképviseleti szerve, 34 hazai tánccsoport vezetője számára szakmai konferenciát szervezett Búcson, magyarországi előadók részvételével.

Oláh Attila táncfórum
Oláh Attila előadás közben.
Fotó: Csicsman Róbert

A jeles előadók között szerepelt Demarcsek György, aki a Martin György Néptáncszövetségről adott elő. A Hajnalcsillag-programról és elképzeléseiről Domján Máté Sándor, a Táncfórum alelnöke számolt be. Balatoni Katalin, az Így tedd rá program vezetője a néptánc tanításának a pedagógiai részét emelte ki. Busai Norbert a néptánctanításról, azon belül is a hozzá tartozó elemekről adott elő, illetve gyakorlati ismeretekkel is felvértezte a jelenlévőket. Oláh Attila, a Csallóközi Néptánccsoport múltjáról és jelenéről mesélt, és végül Husvéth Csaba, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium pedagógusa a néptáncoktatás mikéntjeiről tájékoztatott. 

Domján Máté Sándor
Domján Máté Sándor
Fotó:  Csicsman Róbert

"Nagyon fontosnak tartom a hasonló szakmai konferenciák létrejöttét, ugyanis ilyenkor tudunk egymással találkozni és előremozdítani közös ügyeinket, ötletekkel felvértezni a szlovákiai magyar tánccsoportok vezetőit, tagjait. Az általam előadott Hajnalcsillag-program komoly visszhangot váltott ki, de ezt jó jelnek vettem, s valahol az is a célunk, hogy felrázzuk az embereket" – mondta el a Tácfórum alelnöke, Domján Máté. 

Kristóf Bálint, a Borostyán Néptáncműhely tagja szerint a konferencia legnagyobb pozitív hozadéka lehet, ha végbemegy a tapasztalatcsere.

Ki kell építeni egymás között a kapcsolatokat, így tanulunk egymás nehézségeiből és kovácsolunk előnyt az erősségekből. Egy konferencián mindenki megtalálhatja az együttese számára hasznos információkat, és a jelenlévők nagyon nyitottak a vélemény- és tapasztalatcserére

– jelentette ki Kristóf Bálint. 

A Hajnalcsillag-program

Domján Máté Sándor szerint ez a program a Táncfórumban egyértelmű dimenzióváltást jelentene. Nagyon széles összefogással – a Táncfórummal, a Hagyományok Háza Hálózattal és Balatoni Katalinnal együttműködve – lehetőségük lenne olyan keretrendszer kialakítására, amely segítségével még több fiatalt be tudnának vonzani a néptáncos berkekbe.

Háromlépcsős nevelőpedagógiai rendszerről van szó. Az első fázisban a nagy generációs „lyukat” kívánjuk befoltozni, amely a „nagy öregek” és a nagyon fiatalok között tátong. Már tartottunk is egy előképzőt, amelyre olyan fiatalokat vártunk, akikre szinte biztosan számíthatunk öt év elteltével is. A második lépcsőfok azonban a legfontosabb: szeretnénk megszólítani a köznevelésben tevékenykedő pedagógusokat. Ez azért is szükséges, mert egy élménycsomagot kapnak a különféle programokból, amelyet fokozatosan bevisznek az óvodai és az alapiskolai oktatásba. S ha ezt a gyakorlatban a pedagógus képes játékosan átadni a gyereknek, akkor a gyermek is sokkal nyitottabb lesz például a néptánctanulás iránt is. A harmadik fázis pedig az utógondozás. Tagjainkat, táncegyütteseinket szeretnénk összekötni a köznevelési intézmények pedagógusaival, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék őket

– részletezte az alelnök. 

A járvány miatt a néptáncoktatás is eléggé háttérbe szorult

"Egy közösséget nem lehet az online térbe száműzni, és a néptáncos koreo-gráfiákat sem lehet érdemben a képernyőn keresztül megtanulni" – mutatott rá Gálik Gábor, a Táncfórum elnöke. Sokakat megviselt ez az időszak, néhány tánccsoport fel is oszlott, de a többség megpróbált kitartani és foglalkozni a fiatalokkal, hogy azok szeressenek járni a táncos közösségbe és vigyék tovább ezt a nemes hagyományt. 

Gálik Gábor
Gálik Gábor
Fotó:  Csicsman Róbert

A Táncfórum vezetősége mostanra már hagyománnyá tette, hogy minden szakmai összejövetelen szót kapjon valamelyik szlovákiai magyar tánccsoport vezetője is, hogy megismerhessék csoportja működését. Oláh Attila (Nyuszi), nyolc éve a Felvidék egyik legrégebbi tánccsoportjának, a Csallóközi Táncegyüttesnek a vezetője, Fecske Renáta pedig a segítője. A résztvevők betekintést nyertek a Dunaszerdahelyen működő együttes múltjába és jelenébe. Ez nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy öt csoporttal dolgoznak: Nyuszi hopp csoport, Apró Csallóközi, Kis Csallóközi, Ifi Csallóközi és a Csallóközi.

Már egy ideje ötvözöm a korcsoportokat, s közös koreográfiával állítom a táncosokat színpadra. Nagyon szeretik, örömmel vesznek részt benne. Nagy terveim között szerepel, hogy egyszer majd az együttes a művészeti iskolákra jellemző rendszerben dolgozik, és nem a városi művelődési központ lenne a bázisunk, de ez még a jövő zenéje"

– mondta el Oláh Attila.

Véleménye szerint a Táncfórum által rendezett konferenciának pedig mindenképpen az a hozadéka, hogy tanulhat az ember a másiktól. Szerinte a tánckarvezetőknek az a legnagyobb feladatuk, hogy megadják a tagoknak a közösségi élményt, mert a tánc valóban örömforrás. 

A Táncfórum további céljai

Stabil háttérintézmény nélkül az amatőr együttesek, így a tánccsoportok is rá vannak kényszerítve a projektszerű, pályázatorientált működésre. A jövőben ezen is szeretnének változtatni, mondta Gálik Gábor elnök.

Nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláljuk azokat a hívószavakat, praktikákat és hétköznapi módszereket, amelyekkel többek lehetünk önmagunknál. Mert ha mi saját magunk minden nappal képesek vagyunk jobbak lenni, akkor a tanítványaink is többek lesznek, és ez mindenki javára válik majd. Hitelesnek kell lennünk, ha azt szeretnénk, hogy felfigyeljenek ránk, és mások is tudják támogatni az ügyünket, a hagyományainkat. 

A jövőben számos programot kínálnak a táncosoknak. Tornalján rendezik meg a Szlovákiai Magyar Néptáncegyüttesek Gáláját. Komáromban valósul meg a Táncháztalálkozó, idén pedig csatlakoznának az I. Kárpát-medencei Csoóri Sándor Népművészeti Fesztiválhoz. Mintegy harminc helyszínen egyszerre zajlanak majd a programok, Szlovákiában két helyszínen, Komáromban és Nagyidán. A tervek szerint idén is megtartanák a Verbunk napját, a helyszín Zselíz lesz. A Táncfórum igyekszik megadni a lehetőséget a Szlovákiában működő tánccsoportoknak, hogy a jövő is ugyanolyan színes legyen, mint a múlt volt, s amilyen színes lehet most a jelen.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/11-es számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.