2017. december 30., 09:46

Népművészeti gálával köszöntik az új évet a Müpában

BUDAPEST. Újévköszöntő népművészeti gálát rendeznek január 6-án a Müpában, Budapesten - közölte a Hagyományok Háza. A rendezvényen fellép Méry Rebeka és a somorjai Duna Folk Band népzenei együttes is.
201712300956030.dunafolkband.jpg

A közlemény szerint a műsor a karácsony és farsang közötti időszak keretébe foglalva villant fel részleteket az újesztendő hagyományaiból, több száz éves följegyzésekből, dallamokból is válogatva.   

Fellép Györfi Erzsébet és a Barozda együttes, Méry Rebeka és a Duna Folk Band, az Üsztürü zenekar, a Zeneakadémia népzene tanszékének hallgatói, valamint számos hagyományőrző a Kárpát-medence különböző tájairól.   

Szerepelni fog a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara Pál István Szalonna művészeti vezetése mellett, valamint a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató gyerek résztvevői is.   

A "Halljátok, mit ajkim zengenek..." című műsort Pávai István szerkeszti, a rendező Mihályi Gábor. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök - olvasható a közleményben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.