Népmesével gyógyítunk

Szvorák Emese 2019. február 27., 18:48

A népmese gyógyító és személyiségfejlesztő erejéről tartott előadást Huszár Andrea Magdolna, népmese-kutató, a Gömörpéterfala melletti Völgyben. Andrea együtt élt és dolgozott Magyarország legnagyobb mesemondójával, Pápai Istvánné Páhi Emma, karcsai mesemondóval, akitől az ősi tündérmesés hagyományt vette át. Hivatásként ezt az utat folytatja.

Fotó: Szvorák Emese

Pápai Istvánné Páhi Emma a legnagyobb mesélők közé tartozott. A bodrogközi tündérmesés hagyomány őrzője, továbbadója, meséit, tudását közkincsként ajánlotta fel. Andrea szerint ő nem csupán a szavaival, hanem az egész lelkével mesélt.

Én is készülődök, időnként mondok mesét, de a meséhez nagyon-nagy szereteterő kell, és nem mindig vagyok abban a lelkiállapotban, hogy ezt őszintén tudjam csinálni. Tehát igyekszem őszinte lenni magammal is, és ezért csak akkor mesélek, amikor tudok

- mondta.

Képgalériánk:
Fotó: Szvorák Emese

A Völgyben is bemutatott Tündértánc című pörgetőkönyvet Emma néni Andreával közösen készítette. A pörgetőkönyv, az előadó elmondása szerint, egyedülálló Magyarországon, mivel nem illusztrációja van, hanem önálló képzőművészeti vizuális egységet alkot.

A pörgetés közben egyrészt a könyvben lévő képek, a karcsai helyszínek forognak körbe, másrészt pedig a tündérek táncolnak a lapok között

- mondta. A kötetben olyan mesék találhatók, amiket Emma néni örökségül kapott a családjától, vagy pedig ő maga alkotta őket. Meséinek gyógyító erőt is tulajdonítottak.

Elsősorban magamon keresztül tudom, hogy ő gyógyított, mert én a mese által gyógyultam meg.

Szerintem a gyógyító erő minden igazi népmese velejárója. Merthogy a mese rendezi az ember lelkét, és hogyha ő rendben van, akkor gyógyul. Tehát ez egy természetes folyamat. Most egy mesekutatás áll az egész hagyományvonal célkeresztjében, mert tudományos módon is igyekszem ezt alátámasztani. Tehát adattári anyagokkal, elemzésekkel, és elsősorban egy monográfiának az elkészítésével”- tudatta.

Fotó: Szvorák Emese

Az előadó a gyermek és a mese kapcsolatának fontosságát is hangsúlyozta.

Bár a mese alapvetően a felnőtt korosztály műfaja volt, és csupán az utóbbi 100-150 évben vált gyerekműfajjá. Rájöttek ugyanis, hogy olyan tudást közvetít, amely segíti a kultúrába való belenevelődést, a nyelvelsajátítást, a szocializációt, és az identitást is meghatározza. De csak akkor, ha az eljut a gyerekekhez.

Nyomon követhető, hogy amikor a televízió bekerült a világunkba, abbamaradtak a családi mesélések. És már nem egymással beszélgettek az emberek, hanem néztek egy képernyőt.

A mese akkor léphet leginkább kapcsolatba a gyermek lelkével, ha a gyermek által megjelenített képekben rajzolódik ki. Nem érünk el tehát ugyanolyan hatást, ha a tévében nézzük ugyanazt a mesét. A képernyőn a gyermek számára feldolgozhatatlan sebességgel következnek egymás után a képek, és nem megy végbe a belső képalkotás. A gyermek még ingerültebb lesz”- magyarázta.

A beszéd, az élőszavas mesemondás a kommunikáció alapja. A mese nélkülözhetetlen a gyermek egészséges személyiségfejlődése szempontjából. Általa gazdagodik fantáziája, szókincse. Segíti, hogy hosszabban és kitartóan tudjon valamire figyelni, abban elmélyedni. Az is fontos, hogy egy kisebbségi, például palóc területen, nyelvjárásban mondják ezeket a történeteket, hogy saját hagyományaikat is életben tartsák. Nem utolsó szempont az sem, hogy a mesehallgatás által megszerettetjük gyermekünkkel a könyveket, az olvasást.

A kisgyermekek számára a mese csoda, és nekik éppen erre van szükségük!

Fotó: Szvorák Emese

0 HOZZÁSZÓLÁS