2020. október 13., 08:11

Nagyfödémesi győztes az Őszirózsán

Bár sokáig úgy tűnt, a járványhelyzet miatt nem valósulhat meg az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenye, végül mégis megrendezték azt, immár huszonegyedik alkalommal.

Őszirózsa
Fotó: csemadok.sk

A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya által életre hívott rendezvénynek ezúttal az ipolyhídvégi kultúrház adott otthont. A produkciók előtt születésnapja alkalmából köszöntötték a választmány titkárát, Kliment Évát, aki nélkül – mint arról a műsorközlő Czibulya Magdolna is szólt – az Őszirózsa nem tudhatná magáénak a huszonegy éves történetét. A megjelentek állva tapsolták meg a kultúraszervezőt.

A döntőbe jutott tizenhat versenyző a Szeredy Krisztina énekművész vezette zsűri előtt adott számot tudásáról. A bíráló bizottság tagjai között Magyar Nándor nótaénekes és Antal Gusztávné Erzsike balassagyarmati zenepedagógus és karnagy is helyet foglalt.

A versenyzők között felsőszeliek, nemeshodosiak, fegyvernekiek, nádszegiek, bodrogszerdahelyiek, ipolybéliek, ebediek, bősiek, ipolyságiak, rimaszombatiak és szepsiek is voltak. Néhányan közülük első alkalommal mérettették meg magukat, a legtöbben azonban azok közé tartoztak, akik visszatérő fellépőként már sok-sok éve részesei a megmérettetésnek. A versenyzőket ezúttal is a dunamocsi Mezei Zsolt és zenekara kísérte.

Ketten bronzkoszorús, hárman ezüstkoszorús minősítést kaptak. A bíráló bizottság szerint tizenegy nótaénekes aranykoszorút érdemelt ki, közülük is a 2018-ban harmadik, 2019-ben második helyezést elérő nagyfödémesi Slezák Erika lett az abszolút győztes. A képzeletbeli dobogó második fokára a nemeshodosi Nagy Noémi állhatott, a harmadik helyezett pedig a szepsi Rezes Gyula lett.

Példaértékű az, hogy a sorozat nem szakadt meg, s hogy a magyarországi és a felvidéki versenyzők is úgy érezték, hogy itt szeretnének lenni megmérettetni magukat”

– fogalmazta meg Szeredy Krisztina az ünnepélyes eredményhirdetés során, aminek lezárásaként ezúttal is közösen énekelték el az Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének himnuszát, a Szeressük egymást, gyerekek! című dalt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.