2019. október 11., 18:49

Múlt-kor: érsekújvári várostúra Strba Sándorral

A hétvégi kedvezőtlen időjárás ellenére az érsekújvári lakosok várostúrán vettek részt Strba Sándor helytörténész vezetésével.

érsekújvár-városnéző séta
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Reczai Lilla

A helyi Kassák Lajos Ifjúsági Klub szervezésében szombaton és vasárnap délután is indítottak sétát, hogy az érdeklődők megtekintsék a történelmi jelentőségű helyeket és emlékműveket. A két nap alatt több mint negyven résztvevő gyűlt össze.

A túra a ferences kolostorból a kazamatákon keresztül, a zsinagógán át, egészen a városi magánkönyvtáráig vezetett.

A séta közben a hallgatóság értékes ismeretekkel gazdagodott. Nemcsak száraz történelemről hallhattak a jelenlévők, hanem saját, élethű történetekről, visszaemlékezésekről és egyéb érdekességekről. Ráadásul a résztvevők is fel-felemlegettek egy-egy jó históriát és emléket.

Aki eddig nem tudta pontosan, hogy mikor épült meg az első vár, annak itt állhat jegyzetül: 1545-ben épült meg az első vár és már a nevében is ott volt – Érsekújvár. Magyarázatképp, Újvár az esztergomi érsekséghez tartozott, ezért az érsek előtag. Az újvár pedig az újonnan épített várból ered.

A Balassi-botrány is Érsekújvárban esett meg, ugyanis 1588-ban Balassi Bálint, a végvári vitéz és a magyar líra megteremtője, a várban teljesítette szolgálatát, és a várkapitány felesége szemet vetetett rá.

A nő levelet írt neki, de elfogták azt, viszont Balassi hiába bizonygatta, hogy semmi köze a nőhöz, kisemmizték újvári vagyonából és kiutasították őt. 

Érsekújvár hat bástyája egy időben össze volt kötve egymással a föld alatt. Ma már ezek a szakaszok nem járhatók, sőt alig maradt olyan része a kazamatáknak, amely teljes mértékben fennmaradt volna. A ferences kolostor alagsorában azonban még fellelhető kisebbfajta ,,labirintus”, amelyben a résztvevők is elmerülhettek. Kiderült, hogy a kazamaták temetkezésre alkalmas helyek és kb. 1200 embert voltak képesek befogadni a bombázások idején.

 A séta során Kassák Lajos szobrát is érintették a résztvevők, aki a város szülötte, majd a következő megálló az érsekújvári zsinagóga volt. Szlovákiában csupán négy kulturálisan fontos zsinagóga létezik: Pozsonyban, Kassán, Eperjesen és Érsekújvárban. A zsidók idén ünnepelték az 5780. évet, ugyanis ők a teremtéstől, vagyis a kezdetektől számítják az időt. A zsidó családoknál az új év első napja szombat, amelyet szigorú körülmények között ünneplenek. A szombat a shabbat, ezen a napon a zsidók semmit sem csinálhatnak. Strba Sándor elmesélte, hogy édesanyja a szomszédjukat kérte meg, gyújtson be nekik a kályhába.

A várostúra utolsó megállója a Kaláka elnevezésű magánkönyvtár volt,

amelyben a fellelhető könyvek száma eléri a harmincezret is. Magyar és szlovák nyelvű kötetek találhatóak a könyvtárban, így mindenki kedvére válogathat az olvasmányok között.

érsekújvár-városnéző séta
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.