2013. január 21., 11:57

Mit tiltsunk a gyereknek? - Ártalmas a számítógép lefekvés előtt

AUCKLAND. Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek és tizenévesek, akik közvetlenül lefekvés előtt tévét néznek vagy számítógépeznek, nehezebben alszanak el, ami könnyen kialvatlansághoz vezethet.
Amint azt a kutatást készítő Louise Foley, aki a tanulmány készítésének idején az Auckland Egyetem munkatársa volt, kifejtette, a szülők azzal segíthetik gyermekük korai elalvását, ha a lefekvés előtt már korlátozzák a képernyő előtt töltött idő mennyiségét.

A vizsgálat során Foley és csapata azt figyelte meg, hogy az öt és tizennyolc év közöttiek a lefekvésük előtti másfél órában mennyi időt töltöttek tévézéssel vagy számítógépezéssel, majd arra is választ kerestek, kinek mennyi ideig tart lefekvés után elaludnia. Amint az a Pediatrics című lapban megjelent tanulmányból nyilvánvalóvá vált, minél több időt töltöttek a gyerekek a képernyő előtt, annál nehezebben jött álom a szemükre.

Dr. Dimitri Christakis, a Washington Egyetem gyermekgyógyász professzora nem lepődött meg az eredményeken, mivel már ő maga is végzett hasonló kutatásokat, melyekből szintén arra a felismerésre jutott, hogy az alvásidő előtti médiahasználat rontja az alvásminőséget. A mostani vizsgálat arra is rámutatott, hogy az alvás előtti másfél órának nagyjából kétharmadát töltik a gyerekek tévézéssel, videojátékozással vagy számítógépezéssel. A képernyőből áradó fény azonban hatással van cirkadián ritmusukra, és negatívan befolyásolja az elalvásukat.

Dr. Roya Samuels, a Cohen Gyermekgyógyászati Központ munkatársa fontosnak tartja a mostani vizsgálatot, mivel már régóta köztudott, hogy a nem elegendő alvás kihat a koncentrálóképességre, így ezek a gyerekek másnap fáradtak, dekoncentráltak és sokszor fegyelmezetlenek, agresszívek. Samuels szerint a mai gyerekek azért töltenek olyan sok időt a képernyő előtt, mert nem ismerik más módját a leeresztésnek.

A kielégítő mennyiségű alvás azonban mindenki számára nélkülözhetetlen a növekedéshez és fejlődéshez, ugyanúgy, ahogy a megfelelő táplálék. A gyerekek érzelmi, fizikai és mentális fejlődéséhez elegendő alvás kell, a lefekvés előtti két órát pedig már nyugalomban kellene tölteni. Ez persze nagyon nehezen kivitelezhető, amikor a szülők is csak nehezen boldogulnak a munka, a háztartás és a gyereknevelés háromszögében. Mégis meg kellene próbálni, hogy lefekvés előtt tévézés helyett az egész család együtt beszélgessen vagy játsszon valamit, mert így a gyerekek is könnyebben lemondanak a képernyőről.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.